Zivatar, jégeső miatt adtak ki riasztást 3 megyében: végleg elsöpri a hőséget az égi áldás?
A ház környékéről minden olyan tárgyat, amelyet a szél felkaphat - kerti bútort, szerszámot, kisebb cserepes növényt.
A ház környékéről minden olyan tárgyat, amelyet a szél felkaphat - kerti bútort, szerszámot, kisebb cserepes növényt.
A következő héten változatos időjárásra számíthatunk, amely a napsütéstől a záporokig és zivatarokig terjed majd.
Gyakran elhangzó kérdés, hogy mibe érdemes 1-5-10-x millió forintot befektetni, hogyan lehet a legtöbbet kihozni a rendelkezésünkre álló pénzből.
Záporokkal, zivatarokkal indul a július első hete, és sokfelé lesz élénk, olykor erős a szél.
Visszatér a kánikula, és a sok napsütés mellett vasárnap már 31-37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok.
Délnyugaton kedd hajnaltól már zápor, esetleg zivatar is előfordulhat. Az északi, északkeleti szél veszít erejéből, de még több helyen lehetnek élénk széllökések.
Folytatódik a nyáriasan meleg idő: sok napsütés várható 30 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de a hét közepén többfelé kell záporra, zivatarra számítani.
Csak kevesen tudják, hogy a filléres fast fashion, vagy pár száz forintos temus napszemüvegek ártalmasak lehetnek a szemnek.
Felhősödés, zivatarok, jégeső is következhet még ma, nagyon oda kell figyelni.
A magyarok és a régió országai az aktuális időjárásra reagálva kerestek termékeket.
Ma sem lesz teljesen felhőtlen az idő – a több órás napsütés mellett záporra és zivatarra is számíthatunk.
Csütörtökön hazánk nyugati, délnyugati felén-kétharmadán több helyen előfordul zápor, zivatar, északkeleten kisebb a csapadék esélye.
Napos, száraz, meleg idő várható a jövő hét első felében, május 1-jén a délutáni órákban 24 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletre van kilátás.
Itt a friss előrejelzés a mai napra, az ország egyes részein jégdara is előfordulhat.
Az izlandi lakosság alig, mi magyarok sokat tévézünk: a televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység.
Az időérzékeléselésünk az életkor előrehaladtával jelentősen megváltozik, mivel egy év alatt egyre kisebb részét képezi életünknek
A nyugdíjazás jelentős életmódváltozást eredményez és ezek számos kihívással járnak.
Péntek délután a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett sok napsütés várható, csapadék nem lesz.
Az első hét meghatározó lehet az első benyomások szempontjából. Ilyenkor a túlzott, vagy túl kevés igyekezet miatt kialakulhat egy negatív kép, amit később nehéz megmásítani.
A hét első felében fátyolfelhős, csapadékmentes idő várható, a hét második felében felhősebb idő lesz, de eső csak a jövő héten várható.