A bank a személyes jelenlét fontosságával indokolja a lépést, miközben a szakszervezetek hevesen tiltakoznak az egyoldalú döntés ellen.
Nagy pénz állhat a házhoz a Molnál, közben az OTP célárát is módosították: megindult a magyar tőzsde
Emelkedéssel zárta a hétfői kereskedést a Budapesti Értéktőzsde, a BUX 1,3 százalékkal erősödött. A vezető részvények közül az OTP, a Mol és a Richter is drágult, miközben a Mol mintegy 133 milliárd forintnyi szén-dioxid-kvótaadó visszatérítésére számít még az idén. Kedden iránykereséssel indulhat a kereskedés, a befektetőknek több fontos árfolyamszintre is érdemes figyelniük.
Iránykereséssel indulhat a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 1847,28 pontos, 1,3 százalékos emelkedéssel, 143 895,87 ponton zárt hétfőn.
Varga Zoltán kommentárjában kiemelte: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 40 135 forintnál húzódik fontos támasz, 41 030 forintnál pedig ellenállási szint. Hozzátette, hogy célárcsökkentést kapott az OTP: a Goldman Sachs 52 200 forintról 50 600 forintra csökkentette a 12 havi célárát, de továbbra is vételre ajánlják a vállalat részvényeit. Az OTP-részvények ára hétfőn 520 forinttal, 1,29 százalékkal 40 870 forintra nőtt, forgalmuk 13,1 milliárd forintot tett ki.
A Mol jegyzése is felfelé korrigált, azonban a 4958 forintnál látható ellenállást nem tudta egyelőre áttörni, felette az 50 napos mozgóátlag jelenthet akadályt 5044 forintnál, míg támasz 4880 forintnál húzódik. Közölte: a Mol visszakéri a korábban befizetett szén-dioxid-kvótaadót, amit egy idén elfogadott jogszabály tett lehetővé. A csoport ezért visszavonta az ügyben indított pereit, és a pénzt az új szabályok alapján, közvetlenül az adóhatóságtól igényli. A visszatérítés a kamatokkal együtt mintegy 133 milliárd forint (405 millió dollár) lehet. A társaság arra számít, hogy az összeget még idén megkapja, amint a hatósági döntés véglegessé válik - írta Varga Zoltán. Hétfőn a Mol 112 forinttal, 2,32 százalékkal 4932 forintra erősödött, 4,8 milliárd forintos forgalomban.
A Richter folytatta az intenzív emelkedést, átlépve a 13 240 forintos ellenállást, mely így támaszt jelent, a következő akadály pedig 13 610 forintnál látható. A Richter-papírok árfolyama hétfőn 270 forinttal, 2,05 százalékkal 13 440 forintra emelkedett, a részvények forgalma 4,0 milliárd forintot ért el.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Magyar Telekom grafikonján nincs változás, 2625 forintnál húzódik támasz, 2736 forintnál ellenállási szint. Hétfőn a Magyar Telekom árfolyama 24 forinttal, 0,89 százalékkal 2662 forintra csökkent, forgalma 603,1 millió forint volt.
Hatalmas pofont kapott a zloty, miközben nagy dobásra készül a magyar piacon a német sztáralapkezelő
A befektetők az amerikai félidős választásokra és a geopolitikai kockázatokra figyelnek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







