Enyhe, csapadékos hétvége várható Magyarországon és Európa nagy részén, miközben az igazi téli időjárás elkerüli kontinensünket.
Júliustól számos környező országgal újraindul a nemzetközi vasúti közlekedés, Ausztria és Németország felé pedig növekszik a jelenleg közlekedő járatok száma - közölte a MÁV.
A vasúttársaság honlapján közzétett közlemény szerint a járatokról egyeztetnek a külföldi vasútvállalatokkal, a technológiai előkészületek folyamatban vannak. A vasúttársaság felidézi, a járványhelyzet idején 90 százalékkal csökkent a MÁV-Start nemzetközi utasforgalma, az utazási kedv fokozatosan visszatér, egyre többen érdeklődnek a nemzetközi járatok iránt. Felhívják a figyelmet arra, hogy az arcmaszk viselésének szabályai egyes országokban eltérhetnek, a magyarországi szakaszon a kormányrendeletnek megfelelően továbbra is kötelező a szájat eltakaró maszk vagy sál viselése.
A közleményben részletezik, hogy a bécsi elővárosi közlekedési rendszer Hegyeshalom határátkelőnél május közepe óta az eredeti menetrend szerint üzemel, nemzetközi távolsági személyszállítás a kihirdetett veszélyhelyzet óta sem állt le, napi 5 pár vonat közlekedik Bécsbe illetve tovább Münchenbe. Július elejétől bővül a kínálat, ismét 2 óránként járnak a nagysebességű vonatok Németországba és a Budapest-Bécs útvonalon. Július 2-től már minden railjet vonat közlekedik, a menetrend ugyan még nem lesz olyan sűrű, mint a járványhelyzet előtt, de az utazások már rugalmasan tervezhetők.
A magyar és horvát főváros között napi két pár vonattal indult a forgalom, Zágrábba az Agram és a Gradec InterCity-k július elejétől közlekednek, és megindul a regionális vasúti forgalom Pécs és Pélmonostor térségében, ugyanakkor az Adria vonatpár az idei nyári szezonban nem közlekedik.
Júliustól Kassa és Budapest között újra teljes útvonalán haladhat a Rákóczi és a Hernád InterCity a hidasnémeti határon keresztül, azonban pályaépítési munkálatok miatt módosított menetrend lép életbe.
Szlovéniába a Citadella IC Ljubljanán át Koperig megy, az Istria vonatpár az idei nyári szezonban nem közlekedik.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Közlekedik július elejétől Nagyváradon, Kolozsváron, Csíkszeredán át Brassóba a Corona IC, újraindulnak a vonatok a Békéscsaba-Arad útirányon keresztül is, így Bukarest, Brassó, Nagyszeben, Temesvár is elérhetővé válik.
Szerbia felé újraindul Szabadkára és Újvidékre a vonatközlekedés. Egy pár személyvonat közlekedik Szabadka és Kelebia között július 1-jétől. A szerb vasút pályahálózatán végzett pályaépítések miatt nem közlekednek a nemzetközi vonatok Belgrád felé.
A MÁV felhívja a figyelmet arra, hogy a MÁV-Start kezelési költség nélkül visszaváltja az általa kiállított nemzetközi menet- és helyjegyeket, amennyiben azokat június 1-je előtt vásárolták, de nem vennék igénybe, és az érvénytartamuk július 15-ig megkezdődik.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








