Brutális bónusszal vadászik melósokat a Volánbusz: 750 ezret kaphat, aki munkába áll
A MÁV–Volán csoport 750 ezer forintos belépési bónusszal próbál új buszvezetőket toborozni.
A MÁV–Volán csoport 750 ezer forintos belépési bónusszal próbál új buszvezetőket toborozni.
A MÁV március 14-től elindította a kiránduló szezont, extra vonatokkal a Balaton, a Börzsöny és a Tisza-tó felé. A vasúttársaság a kerékpárszállítási kapacitásokat is jelentősen növelte, a jegyekhez pedig okoskedvezmény is kapcsolódik.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő még február végén hirdette meg árverésre a vasúttársaság debreceni központját.
A szakszervezet úgy látja, hogy a MÁV-START Zrt. továbbra is jogellenesen foglalkoztatja a munkavállalókat.
A MÁV-csoport csütörtöki közleményében azt kérte, hogy az utasok váltsák meg elővételben a menetjegyeiket, helyjegyeiket a MÁVPlusz applikáción keresztül
A személyszállítás még várat magára: a német TÜV auditja továbbra is tart, miközben a vonalon már elindult a teherforgalom.
A 14 év alattiak mellett – előzetes regisztrációval – a csoportok kísérői is díjmentesen utazhatnak.
Karbantartási munkálatok miatt nem tudják majd biztosítani a személyszállító vonatok közlekedését a Déli pályaudvar és Kelenföld között.
Ma reggel szolgáltatáskiesés történt a Simple alkalmazásban, amely miatt több funkció is átmenetileg elérhetetlenné vált.
A GYSEV tájékoztatása szerint a vasúti közlekedés is megnehezült: a vonatok jelentős késésekkel közlekednek, eljutásukat behavazott váltók, a sínpályára dőlt fák akadályozhatják.
A kormány gyorsított eljárásban értékesítené a budapesti főpályaudvarok környékén található, állami tulajdonú ingatlanokat
Az extrém erejű szél vasárnap komoly fennakadásokat okozott a dunántúli vasúti közlekedésben.
Az európai tapasztalatok szerint a kínai járművek nem bizonyultak olcsóbbnak a nyugati alternatíváknál, engedélyeztetésük pedig hosszadalmas folyamat.
Évente több, mint egymillió ember utazik Budapest és Pécs között az Intercity járatokon. Vajon mindenki elégedett?
Az első járművek már tavaly forgalomba álltak, a program folytatásáról pedig vasárnap számolt be Hegyi Zsolt vezérigazgató.
A szerb és a magyar hatóságok közösen végzik az útlevél és vámellenőrzést a hamarosan induló Budapest–Belgrád vasútvonal járatain.
A MÁV-csoportnál 2025-ben több tízezer elhagyott tárgy került elő a vonatokon és autóbuszokon.
A hároméves bérmegállapodás utolsó évében az eredetileg vállaltnál nagyobb mértékben emelkednek a keresetek a MÁV-csoportnál.
Szolnok és Szajol között szünetel a vasúti forgalom, a záhonyi és a békéscsabai fővonalon utazóknak jelentősen hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos átszállásra kell készülniük.
A Budapestet Győrrel összekötő 1-es vasútvonalon, Tata térségben egy váltónál olyan anyagtörést fedeztek fel, amelyet a lehető legrövidebb időn belül ki kell javítani.