7 °C Budapest

5 milliárd forintba kerülhet az egykori Moszkva tér átalakítása

Pénzcentrum
2013. december 11. 08:31

Több pénz kell a Széll Kálmán tér átszabására: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a kiviteli tervek elkészülte óta pontosította a műszaki tartalmat és a költségbecslést - írja a Népszabadság.

A cikk szerint nyilvánvalóvá vált, ami korábban is köztudott volt: a teljes körű megújuláshoz nem elegendő a feladatra korábban elkülönített kormányzati és fővárosi forrás.

A BKK forrásátcsoportosítással, támogatási szerződések módosításával, feladatok törlésével teremtené elő a hiányzó pénzt. A központ gyors áldást vár a tervre, lévén a kivitelezési pályázatot már szeptemberben, de legalábbis novemberben ki kellett volna írni a határidős támogatási szerződések miatt.

A tér átalakítását célzó koncepciópályázaton győztes Főmterv Zrt., illetve az építészeti konzulensként bekapcsolódó Finta Stúdió programja legalább ötmilliárdba került volna, de egy hasznos minimálprogramot már hárommilliárdból kihozhatónak tartottak. A BKK és a városvezetés viszont váltig állította, hogy elég lesz rá 1,5 milliárd.

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére készített előterjesztésben viszont már az szerepel, hogy a "Széll Kálmán tér rekonstrukciója 4,8 milliárd forintból valósítható meg teljes körűen, a budai fonódóhoz való kapcsolódás további csaknem 2 milliárdos feladat". Csakhogy a jóváhagyott költségvetési soron továbbra is 1,9 milliárd szerepel.

A hiányzó 2,9 milliárdot a tartalékból szedné össze a BKK az előterjesztésben bemutatott pénzszerzési stratégia révén.

Friss! Reagált a BKK
"A Széll Kálmán tér megújítása része a Nemzet Fővárosa programnak, továbbá a Kormány támogatását is élvezi, hiszen a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetése 3 milliárd forintot irányzott elő a Széll Kálmán tér felújításának, a térségi tömegközlekedési kapcsolatok fejlesztésének és a budai észak-déli villamoskapcsolat kiépítésének támogatására.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Széll Kálmán tér átalakításáról a Fővárosi Közgyűlés 2011. augusztus 31-ei ülésén született döntés. A cikk állításaitól eltérően, már ekkor, tehát 2011-ben is 3-5 milliárd forint szerepelt a tervezés és a kivitelezés első ütemének tervezett költségeként, mely állami és fővárosi, valamint - a teret érintő budai észak-déli villamoskapcsolat kialakítását szolgáló projekt révén, ezen felül - uniós források felhasználását jelenti.

Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a folyósítási ütemezés részeként a Kormány fokozatosan, évről-évre biztosítja a tér átépítésének forrását. Ebből adódóan első lépésként 2011 végén 1,5 milliárd forint állami és fővárosi forrás lett lekötve. A beruházás a tervezett módon, a 2014-es költségvetésben szereplő előirányzattal kapja meg a teljes támogatási összeget. Mivel az eredeti költségterv 3-5 milliárdról szólt, mindenki számára jól látható, hogy a jelenlegi 4,8 milliárd forintos összköltség ezen belül marad. A Budai fonódó villamosközlekedés költségeit külön uniós keretből finanszírozzuk, a téren átvezető vágány ebből a keretből épül meg."

 

 

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. december 6. 19:19
Agrárszektor  |  2025. december 6. 19:31