A Borháló országos hálózattal rendelkezik, legtöbb üzlete Budapesten található, de számos vidéki városban is jelen vannak.
Lehúzta a rolót, valószínűleg már ki sem nyit többet a Blue Travel utazási iroda, amelyről a hétvégén kiderült, hogy bár utasai ötcsillagos szálloda árát fizették ki, Cipruson egy alacsony színvonalú hotelben helyezték el őket - írta a Népszava.
A lap szerdai számában az olvasható, hogy átverte ügyfeleit a Blue Travel az egyik hírportálon megjelent írás szerint. Vasárnap óta hiába próbálkoztak a Népszava munkatársai is, nem veszik fel a telefont, sőt kiderült, hogy bezárták az Alkotás úti irodájukat is. A Blu Travel mindezek ellenére kedden még szerepelt az utazási irodák hivatalos listáján.
Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének szóvivője a lapnak azt mondta, ők sem tudnak semmit az irodáról, igaz, nem is tagja a szervezetnek.
Idén szeptember 30-áig száz fogyasztói panasz érkezett a hatósághoz utazásszervező vállalkozásokkal kapcsolatban, arra azonban nincs adat, hogy ezek a panaszok pontosan mire irányultak - tudta meg a lap Itzelbergerné Juhász Ágnestől, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) sajtóreferensétől.
A szóban forgó konkrét esettel kapcsolatban az NFH sajtóreferense közölte: ha alacsonyabb minőségű szállást kaptak az utasok, mint amiért fizettek, az hibás teljesítésnek, szerződésszegésnek minősül, kártérítést bírósági, illetve békéltetőtestületi eljárásban lehet kérni emiatt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ezt erősítette meg a lapnak a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is. A szaktárca szerint az utasok joggal tarthatnak igényt kártérítésre, amelyet bírói úton érvényesíthetnek.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







