Egyiptom: a Külügyminisztérium szigorította az utazási ajánlásokat

MTI
2013. augusztus 16. 10:02

A Külügyminisztérium - a Vörös-tenger melletti, védett üdülőkomplexumokba szervezett és közvetlen utazások kivételével - nem javasolja az utazást Egyiptomba, így az országot az egyelőre biztonságos és viszonylag nyugodt üdülőterületet leszámítva az utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriába sorolja.

A konzuli szolgálat honlapján csütörtökön közzétett figyelmeztetésben emlékeztetnek: az Egyiptom fővárosában és az ország több régiójában szerdán kirobbant erőszakos összecsapások miatt a kormány egy hónapra szükségállapotot, valamint az este hét és reggel hat óra közötti időszakra éjszakai kijárási tilalmat rendelt el Kairóban, Alexandriában, Szuezben és az ország több tartományában.

Emellett felfüggesztették a vasúti közlekedést az ország északi és déli része között, valamint megerősítették a kormányépületek védelmét. Kairóban több helyen útlezárások, katonai ellenőrzőpontok vannak, és lezárták a látogatók elől a gízai piramisokat is.

A Külügyminisztérium a kairói nagykövetségtől, a helyi hatóságoktól, hivatalos forrásoktól, az EU tagállamaitól, valamint a nagyobb utazási irodáktól és érdek-képviseleti szervektől származó információk alapján folyamatosan figyelemmel kíséri és elemzi az egyiptomi biztonsági helyzet alakulását, az országba utazó és ott tartózkodó magyar állampolgárok biztonságát befolyásoló körülményeket.

Kiemelték: a Vörös-tengernél lévő üdülőkomplexumok biztonsági helyzete egyelőre kielégítő, ezeken a helyeken viszonylagos nyugalom van, az egyiptomi hatóságok egyelőre biztosítják a szükséges védelmet a külföldieknek. Az egyiptomi rendőrség azonban azt tanácsolja a turistáknak, hogy maradjanak a szállodák területén mind Hurgadában, mind pedig Sarm es-Sejkben - írták. Hozzátették: bár a helyi hatóságok a szállodák megközelítését a kijárási tilalom idején is biztosítják a turistacsoportoknak, nyomatékosan kérik a turistáktól, hogy maradjanak a szállodákban.

A tárca közölte: az üdülőközpontok biztonsági besorolása egyelőre nem változott, azok továbbra is a fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek kategóriájába tartoznak. Ezért a Külügyminisztérium azt ajánlja az Egyiptomba készülőknek, hogy a biztonsági kockázat miatt fontolják meg az utazást, folyamatosan tájékozódjanak az utazási irodáknál vagy azok helyi képviselőinél, és kövessék nyomon a helyi hatóságok, híradások és szállásadók figyelmeztetéseit, tanácsait, utasításait.

Kitértek arra is, hogy tüntetésekkel nemcsak Kairóban, hanem az ország más területein, elsősorban a nagyvárosokban is számolni kell, és ezek erőszakos cselekményekbe csaphatnak át, adott esetben tűzharcok alakulhatnak ki. Arra kérik az országban tartózkodókat, hogy biztonságuk érdekében mindenképpen kerüljék el a tömegmegmozdulásokat és azok környékét. Ha ilyet látnak, a lehető legrövidebb időn belül hagyják el a helyszínt, fényképeket ne készítsenek se a tüntetőkről, se a rendvédelmi szervek tagjairól még mobiltelefonnal sem.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Kairóban a tüntetések által leginkább érintett területek a Tahrír-tér és környéke, Heliopolisban az elnöki palota környéke, Nasr Cityben a Rabaa al-Adawiya mecset és környéke, valamint a köztársasági gárda központja.

A hadsereg az országban több katonai ellenőrzőpontot állított fel. A Külügyminisztérium azt kéri a magyar állampolgároktól, hogy ezeken a helyeken kövessék a hadsereg utasításait, úti okmányaikról legalább másolatot minden esetben tartsanak maguknál, és azt kérésre adják át a katonáknak.

Azt is javasolják, hogy az utazók indulás előtt töltsék ki a konzuli szolgálat honlapján található regisztrációs űrlapot, mert az egy esetleges vészhelyzetben megkönnyítheti a kapcsolattartást és a konzuli védelem biztosítását.

A kairói magyar nagykövetség vészhelyzet esetén hívható mobiltelefonszáma (002-0122-6575198) éjjel-nappal üzemel.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm