Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
Az idei szezonban naponta és személyenként átlagosan 870 forint körül alakul a síbiztosítás díja, ami mintegy 3 százalékkal haladja majd meg az előző szezon 845 forintos átlagát.
Volt olyan eset a magyar nyaralók körében, hogy azonnali műtétre volt szükség, de mentőrepülővel senkit nem kellett hazaszállítani.
Több itthoni utasbiztosító módosított a légijáratok késedelmével, illetve az orvosi segítségnyújtásokkal kapcsolatos egyes korábbi szerződési feltételein.
A kenyai repülőgép szerencsétlenség miatt egyre többen kérdezik: magánrepülőgépen elszenvedett balesetre is fizet-e a biztosító?
A magyar utazók zöme továbbra is Európán belül nyaral, elsősorban autóval, és az utazás előtt néhány nappal – vagy sokszor az indulás napján – köti meg utasbiztosítását.
A nyár első két hónapjában 716 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, ami szinte teljesen megegyezik az az előző év hasonló időszakában mért szinttel.
Egy friss kutatás szerint a közösségi média nemcsak inspirációs forrás, hanem döntő tényező is az úti cél kiválasztásában.
A légitársaságok által nyújtott kártérítések mellett fontos szerepük van az utasbiztosításoknak is.
Nyáron nemcsak a hőmérséklet emelkedik, hanem bizonyos balesetek kockázata is. Biztosítói körkép következik.
A külföldre készülők egyre tudatosabbak: kétharmaduk tervez utasbiztosítást kötni.
Az utazás jellegétől és céljától függően az utazni készülők a kiegészítő biztosítások gazdag kínálatával találkozhatnak.
Bár a magyarok többsége idén is készül nyaralni, a pihenés célja, hossza és gyakorisága már igen változatos képet mutat.
A síszezon indulása óta eltelt két és fél hónapban a Netrisknél kötött utasbiztosítások átlagos díja 11 ezer forint volt.
Az utazás izgalmas élmény, de a csomagolás gyakran stresszes feladat.
Az utasbiztosítási szokásokat és azok tartalmát is átrendezhetik a spanyolországi természeti katasztrófához hasonló esetek, amelyek a szélsőséges időjárás miatt egyre gyakoribbak.
A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye.
Az utasbiztosítással külföldre utazók átlagosan egy hetet nyaraltak idén, többségük pedig a tengerpartokat választotta.
Több utasbiztosítást kötöttek a nyár első két hónapjában a magyarok a Netrisk összeállítása szerint.
A nyár első két hónapjában 716 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, 7,6 százalékkal magasabb, mint az előző év hasonló időszakában.