12 °C Budapest

Egyiptom: mennyire biztonságos most utazni?

2013. augusztus 15. 10:42 3 perc

Szerdán szükségállapotot hirdettek a magyar turisták által is kedvelt Egyiptomban. Mit jelent ez a kint tartózkodó nyaralók számára, kell-e aggódniuk azoknak, akik most készülnek utazni, mi a helyzet ilyenkor a biztosításokkal?

Helyi idő szerint szerda délután négy órától szükségállapotot hirdetett az ideiglenes egyiptomi elnökség, a hivatalos közlés szerint a szükségállapot egy hónapig fog tartani. Szerdán az ország több régiójában is összecsapások alakultak ki a rendőrség és a hivatalából a hadsereg által eltávolított Mohamed Murszi volt államfő hívei között.

Hivatalos közlés szerint a Kairóban és Egyiptom több más városában lezajlott összecsapások összesen 278 halálos áldozatot követeltek. A sebesültek száma megközelítette a 2000-et. Az események miatt felfüggesztették a vasúti közlekedést az ország északi és déli része között, megerősítették a kormányépületek védelmét, a fővárosban sok helyen bezártak a boltok, a bankfiókok, sőt még a gízai piramisokat is lezárták a látogatók elől - derül ki az MTI összefoglalójából.

Óvatosságra int a Külügyminisztérium

Továbbra is fokozott óvatosságot kér az Egyiptomban tartózkodó vagy oda készülő magyar állampolgároktól a Külügyminisztérium a 2013. augusztus 14-én délután az észak-afrikai országban kihirdetett szükségállapot miatt - mondta a tárca sajtófőosztályának vezetője szerdán az MTI-nek.

Kaleta Gábor hangsúlyozta: a szükségállapot miatt a Külügyminisztérium felülvizsgálja az utazási ajánlásokat. Továbbra is arra kérik a magyar állampolgárokat, hogy Egyiptomban legyenek fokozottan óvatosak, kerüljék a nagyvárosokat és a tüntetések helyszíneit.

A jelenlegi információk alapján a turisták által leginkább kedvelt tengerparti üdülőhelyek, Hurgada és Sarm es-Sejk továbbra is biztonságosnak mondhatók - tette hozzá.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A gízai piramisokat is lezárták a látogatók elől


Kaleta Gábor azt javasolta, hogy az Egyiptomba készülő vagy ott tartózkodó magyarok folyamatosan kövessék figyelemmel a konzuli szolgálat honlapját, egy esetleges veszélyhelyzetben pedig vegyék fel a kapcsolatot a kairói magyar nagykövetséggel. A kairói magyar nagykövetség vészhelyzet esetén hívható mobiltelefonszáma (002-0122-6575198) éjjel-nappal működik.

MABISZ: az utazók mérlegeljék a helyzetet

Egyiptomban eddig csak a nagyvárosokat volt ajánlatos elkerülni, azonban a hírek alapján úgy tűnik, hogy országszerte egyre rosszabb a helyzet, ez pedig biztosítási szempontból kulcskérdés - mondta el a Pénzcentrum.hu-nak Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) szóvivője. Egyre nagyobb ugyanis az esély az arra, hogy leáll az infrastruktúra, befagynak az alapvető szolgáltatások (orvosi ellátás, közlekedés, telekommunikáció), ez pedig azt jelenti, hogy a biztosítók nem tudják teljesíteni feladatukat, nem működik az asszisztencia, azaz az ügyfelek segítése.

A MABISZ szóvivője szerint a biztosítók azt figyelik, hogy felkerül-e Egyiptom a Külügyminisztérium által utazásra nem javasolt országok listájára (például Elefántcsontpart vagy Észak-Korea mellé), az ugyanis azzal jár, hogy ide gyakorlatilag nem lehet majd biztosítást kötni. A kint tartózkodók által korábban megkötött biztosítások természetesen érvényesek, ugyanakkor Gilyén Ágnes azt javasolja, az Egyiptomba készülők a helyzetre tekintettel mérlegeljék a körülményeket és gyakran figyeljék a Külügyminisztérium tájékoztatását.

Folyamatosan indulnak csoportok

Az utazási irodák is folyamatosan figyelik a Külügyminisztérium honlapját, konkrétan azt, hogy felkerül-e Egyiptom az utazásra nem javasolt országok listájára - mondta el lapunknak Koltai Katalin, a Télen-Nyáron Utazási Iroda ügyvezetője. Ha ugyanis felkerül az ország a listára, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy az utazók kötbér nélkül lemondhatják befizetett útjukat. Természetesen dönthetnek úgy is, hogy elutaznak, ezt azonban ilyenkor kevesen vállalják -tette hozzá az ügyvezető.

Koltai Katalin azonban úgy látja, egyelőre nincs ok aggodalomra, a tengerparti üdülőhelyeken továbbra sem érezni semmit a nagyvárosokban zajló eseményekből, a kint tartózkodók nyaralása zavartalan, pénteken pedig csoport indul Egyiptomba. A szakember hozzátette, hogy az elmúlt napom eseményei utazási szempontból azért is sajnálatosak, mert pont az elmúlt hetekben kezdett megnyugodni a piac, a nyaralók pedig ismét nagy számban foglaltak egyiptomi utakat. A turistáknak azt javasolják, lehetőleg kerüljék el a forgalmas nagyvárosokat, például Kairót vagy Luxort.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?