A tengerjárós nyaralás egy globális iparág, a hajós társaságokkal a világ szinte minden régiója felkereshető.
Sétányt nevezhetnek el Budapesten Václav Havel cseh íróról, politikusról, előbb csehszlovák (1989-1992), majd cseh köztársasági elnökről - értesült a Pénzcentrum.hu.
Sétányt nevezne el a felújítás előtt álló Városmajorban Václav Havelről, illetve szobrot is állítana a politikusnak a Párbeszéd Magyarországért - értesült a Pénzcentrum.hu. Kaltenbach Jenő, a Párbeszéd Magyarországért alapítója lapunk megkeresésére elmondta, az előzetes egyeztetések szerint élvezik a Hegyvidéki Önkormányzat, így Pokorni Zoltán polgármester támogatását is. "Az emlékmű kivitelezéséről pedig már folyik a konzultáció a cseh nagykövetséggel. Bízunk benne, hogy a politikusról készült szobor cseh adomány lesz" - mondta el Kaltenbach Jenő.
Pokorni Zoltán, a Hegyvidéki Önkormányzat első embere a Pénzcentrum.hu megkeresésére elmondta: "Van egy ilyen szándékunk, hogy a megújult Városmajorban sétányt nevezünk el Václav Havelről, illetve szobrot állítunk a politikusnak. A Fővárosi Közgyűlésben vetődött fel egyébként, hogy közterületet kellene elnevezni az államfőről - ezért is avatták Budapest díszpolgárává 2013 áprilisában. A terv ugyanakkor egyelőre még kidolgozás alatt van, a helyszínt viszont már kiválasztottuk. Továbbá felvettük a kapcsolatot a cseh nagykövetséggel is; reméljük, partnerek lesznek a projekt kivitelezésében. A Hegyvidéki Önkormányzat ugyanis saját forrásból nem tudja finanszírozni a szoborállítást. Egy ilyen emlékmű kiviteltől függően ugyanis akár 20 millió forintba is belekerülhet" - mondta el Pokorni Zoltán.
Nincs akadálya!
A 2011-ben elhunyt államfőről alap esetben még évekig nem lehetne Budapesten közterületet elnevezni, a hatályos szabályozás szerint ugyanis a halálozás után minimum 5 évvel van erre lehetőség. Kiskaput jelent ugyanakkor, ha a személy korábban díszpolgári címet kapott. Mint ismert, Václav Havelt április 24-i ülésén választotta Budapest díszpolgárának a Fővárosi Közgyűlés. Nincs tehát akadálya a XII. kerületi közterület Václav Havelről történő elnevezésének.
Novemberben adhatják át a megújult Városmajort
A legfrissebb hírek szerint augusztusban kezdődhet meg a Városmajor felújítása. A projektre 150 millió forint áll rendelkezésre, melyet a főváros különített el a Hegyvidéki Önkormányzat számára. A főváros 2010-ben még 300 milliót irányzott elő a Városmajor rehabilitálására, de a válság hatására később megfelezte az összeget. A munkálatokat a Főkert végzi.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"A Főkert Tervezési Stúdió elkészítette a kiviteli terveket, amelyek egyeztetésére több civil szervezetet is meghívtunk. Az ő javaslataikból is több bekerült a végleges tervdokumentációba. A fejlesztés négy fő részre, célterületre bontható. A Városmajori parkszínpad bejárata előtt kialakítunk egy fogadóteret, ahol a most meglévő kavicsos, murvás terület egy része füves borítást kap. Új utcabútorok kerülnek kihelyezésre, megújulnak a sakkasztalok és lesznek biciklitárolók is. Az Ignotus utca mellett egy új, bekerített kutyafuttatót építünk, valamit megújul a BSE elhanyagolt kerítése. A park belső részén két új, kültéri sporteszközökkel felszerelt sportpálya lesz kialakítva. E mellett a meglévő sportpályákat is felújítjuk és biciklis, görkorcsolyás pályát, futókört is kijelölünk. E mellett a parkba új lámpák kerülnek, amelyekre intelligens térfigyelő kamerák kerülnek. Ennek az a célja, hogy javuljon a környéken a közbiztonság" - mondta el a Pénzcentrum.hu megkeresésére korábban Váczi János, a Hegyvidéki Önkormányzat alpolgármestere.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


