A madárinfluenza-járvány súlyos egyensúlyhiányt okozott az európai tojáspiacon.
Amilyen nagy lendülettel fogadjuk meg év végén, hogy januártól mindent másképp csinálunk, olyan gyorsan gyengül el az akaratunk, amikor belevágunk. Ez sokakat késztet arra, hogy már az elején feladják nagyszabású terveiket. Vannak, akik különböző eszközök vásárlásával próbálják motiválni magukat. Ezt tapasztalja minden év elején a MediaMarkt is, ezért most egy életmódtanácsadó és személyi edző, Gazdag Tünde segítségével olyan tippeket ad, melyek megkönnyíthetik az életmódváltást.
“A legfontosabb a fokozatosság elve: ne akarjunk olyasmit magunkra erőszakolni, ami nagyon messze van az eddigi szokásainktól, mert a túl nagy változások, pláne korlátozások borítékolhatóan a januári életmódváltó lendület végéhez vezethetnek” – kezdi egy kulcsfontosságú tanáccsal a szakember. “Az alábbi tippek mindennapokba történő beillesztésével már sokat tudunk tenni azért, hogy 2023-ban tényleg sikeres legyen az életmódváltás.
1. Fogyasszunk több vizet!
Az életmódváltás 0. lépése, hogy rendezzük a folyadékfogyasztási szokásainkat. Ha valakinek gondja van a vízfogyasztással, annak praktikus beszereznie egy vízszűrő kancsót, és célként kitűzni tartalmának elfogyasztását estig. A cukros üdítőkről való leszokást megkönnyítheti a gyümölcscentrifugával készített, frissen préselt levek napi rutinba beillesztése is, legyen szó akár zöldség-, akár gyümölcslevekről.
2. Fogyasszunk több teljes értékű élelmiszert!
Növeljük az étrendünkben a zöldségek és sovány fehérje források (pl. halak) mennyiségét, ugyanis ezek jelentik a testsúlycsökkentési céljaink elérésének kulcsát. Kiváló kezdő tipp a napi zöldség fogyasztás növelésére, ha beszerzünk egy pároló edényt, amiben az ételek nem veszítik el az ízüket és vitamin tartalmukat. Van olyan készülék, aminek különböző szintjein más-más élelmiszert párolhatunk, így egyszerre készíthetjük el a rizst, a zöldségeket, vagy akár a halat is.
3. Mérsékeljük a cukorbevitelt!
Törekedjünk arra, hogy minél kevesebb cukrot fogyasszunk, illetve arányaiban csökkentsük a napi étkezésünkben a mennyiségüket. Kezdő lépésként váltsunk ki egy-egy desszertet vagy nassolást egészségesebb, cukormentesebb verzióval: pl. egy turmixgépben ízletes gyümölcsturmixokat készíthetünk, amik könnyebbé teszik az átállást a cukros édességekről, és fenntarthatóbbá is teszik a diétánkat.
4. Próbáljunk meg többször főzni és új, reform főzési módszereket kipróbálni!
Ha valaki jobb formába szeretne kerülni, egészségesebb szeretne lenni, az első lépések bizony a konyhába vezetnek. Hatalmas lépés elsőre, ha megreformáljuk a bő olajos főzéseinket és beszerzünk egy például egy air fryert, amiben zsírszegényen, mégis ízesen tudunk változatos ételeket készíteni. Vagy, ha olyan szerencsések vagyunk, hogy a sütőnk rendelkezik gőz funkcióval, használjuk bátran! Használatával egyenletesen és gyorsabban sül át a zöldség és omlós, zamatos lesz a hús is.
5. Mozogjunk többet!
Érdemes olyan mozgásformát választani az életmódváltáskor, amit hosszú távon is tarthatónak érzünk. Nem kell azonnal olimpiai edzésprogramra gondolni, eleinte az is elegendő, ha növeljük a napi séta mennyiségünket 10 000 lépésig. Ebben a célban praktikus társunk lehet egy okosóra, ami nem csak a napi aktivitásunkat figyeli, illetve figyelmeztet, ha túl régóta inaktívak vagyunk például ülőmunka miatt, de még az alvási ciklusunkat is nyomon tudja követni.
6. Aludjuk magunkat fittre!
Az alvási ciklus nem csak életmódváltás esetén kritikus, de a hosszútávú egészségmegőrzési céljainkban is. Fontos, hogy estére már ne együk tele magunkat, a legutolsó könnyebb, fehérje- és rost dús étkezést pedig érdemes a lefekvést megelőző 2 órával megejteni. Ne legyen túl meleg a szobában, érdemes éjszakára maximum 20, de inkább 18 fokra állítani a termosztátot. Ajánlott lefekvés előtt alaposan kiszellőztetni, valamint kerülni a kék- és villogó fényeket. Az esti ellazulással küszködőknek praktikus lehet beszerezni egy aroma diffúzort, ami a különféle stresszoldó olajokat a levegőbe diszpergálva segítheti a könnyebb elalvást és a mélyebb alvást.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
+ 1 tipp: Legyen talonban egy-egy finom recept a nehéz pillanatokra!
Bármikor eljöhet az a pillanat, amikor úgy érezzük, hogy szükségünk van egy kis kitérőre, vagy akár egy csaló napra. Ilyen esetekre jó, ha készülünk egy-két finom recepttel, amelyek elérik a “csalás” ingerküszöbét, de közben nem teszik tönkre az addig elért eredményeinket. Ilyen lehet akár az alábbi szuper finom túrós muffin.
Túrós-gyümölcsös muffin
- 40 g zabkorpa
- 1 kk sütőpor
- 125 g zsírszegény túró
- 1 egész tojás
- 1 felvert tojásfehérje
- 1 kk vanília aroma (opcionális)
- 1-2 ek édesítő (pl stevia, eritrit: ízlés szerint)
- fél bio citrom reszelt héja
- 1-2 ek natúr joghurt (ha nem elég „folyós”, ezzel lehet lazítani a tésztát)
- 1 marék bogyós gyümölcs (akár fagyasztott, de fagyasztott esetében először olvasszuk ki a gyümölcsöt, és itassuk fel a levét, hogy ne áztassa el a muffint)
A száraz hozzávalókat egy nagy tálban összekeverjük, majd hozzáadjuk egyenként a nedveseket is. Szilikonos muffin formába kanalazzuk, a muffin formákat az air fryer kosarába, vagy a sütőbe helyezzük, és 180 fokon 12 percig sütjük, vagy amíg a teteje szép barnára pirul.
Fontos, hogy nincs olyan, hogy valaki hibátlanul csinálja az életmódváltást, mind mások vagyunk, más körülményekkel, más habitussal. A lényeg, hogy törekedjünk a lehető legtöbb tipp betartására, és ne legyünk csalódottak, és legfőképpen ne adjuk fel, ha nem jön össze mindegyik minden nap. A fenti tippek az egészséget támogató életmód alappillérei, melyeken minden nap lehet dolgozni: a cél az legyen, hogy minden nap picit jobbak és tudatosabbak legyünk. Sikeres, új évet, és tartós életmódváltást kívánok Mindenkinek!
- zárja sorait Gazdag Tünde.
Irtózatos botrány az NFL-ben: nyakig benne van az Epstein-ügyben egy csapattulajdonos, most mi lesz?
Steve Tischnek, a New York Giants amerikaifutball-csapat társtulajdonosának a neve számos, az Igazságügyi Minisztérium által pénteken nyilvánosságra hozott iratban szerepel.
Ellenfelet kapott a Fradi az Európa-ligában: ismerős csapattal mérkőznek Dibuszék a következő körért
A Ferencváros a 12. helyen zárta az Európa-liga alapszakaszát, így a rájátszásban a bolgár Ludogorec ellen folytatja szereplését.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







