Az Európai Bizottság befejezte eddigi legösszetettebb logisztikai műveletét, amelynek keretében egy teljes litván hőerőművi berendezést telepítettek és helyeztek üzembe Ukrajnában.
Ezeken a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei településeken lesz elérhető a falusi csok 2024-től: itt a hivatalos lista
2023. július 11-én megjelent a Magyar Közlönyben a kormány 302/2023. (VII. 11.) rendeletea kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról, melynek melléklete a tartalmazza a települések listáját, ahol 2024-től igényelhető a falusi csok. A Pénzcentrum most összegyűjtötte vármegyénként az érintett településeket. Mutatjuk a friss listát Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter június 22-én jelentette be a kormány döntését a családtámogatások változtatásáról a Kormányinfón, mely legfőképpen a babaváró támogatást és a CSOK-konstrukciót, azaz a Családi Otthonteremtési Kedvezményt érinti. A bejelentés szerint 2023 végén megszűnik a "városi" CSOK, a babaváró támogatás és a falusi csok kondíciói pedig 2024-től megváltoznak. A döntés részletei július 11-én jelentek meg a Magyar Közlönyben, a vonatkozó rendelet pedig a 2024-től érvényes falusi csok település listáját is tartalmazza. Mivel a "városi" CSOK megszűnik, sok család számára lehet fontos a jövőben, mely településeken érhető még el a támogatás. Mutatjuk a vármegyei listákat.
Otthonteremtés 2023-ban vagy 2024-ben? Itt a kalkulátor!
Az egyes lakásvásárláshoz igényelhető támogatások megszüntetése, illetve a megmaradók részletszabályainak megváltoztatása sokakat elgondolkodtatnak, hogy vajon érdemes-e még idén kihasználni a 2024 végéig érvényben lévő családtámogatásokat (mint például a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, azaz CSOK), vagy érdemes kivárni a lakásvásárlással, -felújítással. Nos, a Pénzcentrumon már elérhető az a kalkulátor, amivel bárki könnyedén kiszámolhatja, az ő adott paraméterei (élethelyzet, stb.) alapján, mikor járhat a legjobban. Íme:
A falusi csokos települések listája Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 2024-től
A 2631 érintett település közül mindössze 58 található Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, vagyis 2,2 százalék. A 302/2023. (VII. 11.) kormányrendelet a kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról 2. melléklete az alábbi településeket tartalmazza Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből:
- Abádszalók
- Alattyán
- Besenyszög
- Cibakháza
- Csataszög
- Csépa
- Cserkeszőlő
- Hunyadfalva
- Jánoshida
- Jászágó
- Jászalsószentgyörgy
- Jászboldogháza
- Jászdózsa
- Jászfelsőszentgyörgy
- Jászivány
- Jászjákóhalma
- Jászkisér
- Jászszentandrás
- Jásztelek
- Kenderes
- Kengyel
- Kétpó
- Kőtelek
- Kuncsorba
- Kunmadaras
- Mesterszállás
- Mezőhék
- Nagyiván
- Nagykörű
- Nagyrév
- Öcsöd
- Örményes
- Pusztamonostor
- Rákócziújfalu
- Szajol
- Szászberek
- Szelevény
- Tiszabő
- Tiszabura
- Tiszaderzs
- Tiszagyenda
- Tiszaigar
- Tiszainoka
- Tiszajenő
- Tiszakürt
- Tiszaörs
- Tiszapüspöki
- Tiszaroff
- Tiszasas
- Tiszasüly
- Tiszaszentimre
- Tiszaszőlős
- Tiszatenyő
- Tiszavárkony
- Tomajmonostora
- Tószeg
- Vezseny
- Zagyvarékas
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








