Váratlan fordulat: mégsem kell milliárdokat befizetnie Budapestnek, itt a kormány döntése
A tavalyinál jóval kevesebb pénzt von el az állam az önkormányzatoktól, Budapestnek idén semmit sem kell fizetnie.
A tavalyinál jóval kevesebb pénzt von el az állam az önkormányzatoktól, Budapestnek idén semmit sem kell fizetnie.
A kormány ismét nyilvánossá teszi az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer.
Jelentősen szigorítja a kormány a harmadik országbeli munkavállalók magyarországi foglalkoztatását - derül ki a friss kormányhatározatból.
Az erkélynapelemek 2026-ra Európa egyik leggyorsabban terjedő lakossági energia-megoldásává váltak, Magyarországon mégis tilos őket használni.
Új szabályokat vezet be a kormány az állami kiadások ellenőrzésére, derül ki a Magyar Közlönyben megjelent rendeletből.
A jogszabály emellett rögzíti a miniszterelnök irányító szerepét, és hivatalossá teszi négy miniszter jogalkotási vétójogát is.
A vállalat tavasszal újra benyújtotta az igényt, most az új kormány felállására, valamint a főváros költségvetési helyzetének tisztázódására várnak.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozást rendelt el annak a hét ukrán pénzszállítónak az ügyében, akiket még március elején fogtak el a magyar hatóságok.
Az Orbán-kormány utolsó intézkedéseinek egyikeként eltörölte a kamatstop, az árrésstop és a hatósági üzemanyagár lejárati idejét, így azok határozatlan ideig érvényben maradnak.
Egy tegnap esti kormányrendelet értelmében tíz fővárosi és vidéki lakóingatlan-beruházás kapott kiemelt beruházási státuszt.
A szabályszegő kamionosoknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk: egyetlen letérés a kijelölt útról súlyos büntetést hozhat.
A hatósági ár kizárólag a benzinkutakon magánszemélyként tankolókra érvényes.
Bár a kannába vagy külföldi autóba történő tankolás egyértelműen piaci áron történik, a rendszám nélküli robogók és bizonyos munkagépek esete jogszabályi ellentmondásokat vet fel.
A szabályok betartását az adó- és vámhatóság mellett immár a rendőrség is felügyelheti.
A kormány rendkívüli bejelentésben reagált az iráni háború és az ukrán olajblokád miatt kialakult nemzetközi olajár‑robbanásra.
A támogatott hitel elkülönített óvadéki számlára kerülhet, így a kivitelező csak a lakás elkészülte után juthat hozzá.
A bukaresti kormány novemberben egyszerűsítette a medvetámadások esetén alkalmazandó eljárást, lehetővé téve, hogy azonnal kilőjék a településekre bejáró barnamedvéket.
Március 20. körül, valamint április elején kaphatják meg a pedagógusok a ma bejelentett 150 ezer forintos plusz juttatást.
Évek óta üresen állnak Nyugat-Magyarország határátkelői, az épületek állapota egyre tragikusabb. Bár a kormány a felújításról vagy a lebontásról döntött, azóta sem történt semmi.
A rendeletből kiderült, hogy a támogatás csak a 11 kategória közül csak a szigorúan meghatározott „étterem” üzlettípusra vonatkozik.