Új lakhatási forma hódíthatja meg Budapestet: már 110 ezer forintért is lehet szobát bérelni, de van egy csavar

Madaras Petra, a CoHousing Budapest Egyesület egyik alapító tagja és jelenlegi társelnöke szerint alapvető különbség van a coliving és a cohousing között. Utóbbi inkább egy nagyobb léptékű közösségi lakhatási forma, ahol a lakók már a tervezésbe is beleszólnak, és az ingatlan kialakítása eleve a közösség igényei szerint történik. A coliving ezzel szemben inkább egy albérlethez hasonlít, ahol a saját tér elsősorban a bérelt szoba, azon kívül pedig közös helyiségek állnak rendelkezésre. „Itt fontos az, hogy ez egy tudatos döntés eredménye, hogy ők a közösséget választják, nem pedig egyedül szeretnének bérelni mondjuk egy szobát valahol” – fogalmazott Madaras Petra. Szerinte a közösségi együttélés egyik lehetséges válasza lehet arra a magányérzetre, amelyet a nagyvárosi élet és a társadalmi kapcsolatok átalakulása erősít.

Az óbudai lakásközösségi projektet hárman hozták létre. Babos Annamária, a Cohousing Budapest Egyesület társelnöke és a projekt egyik tulajdonosa elmondta, hogy az ingatlant kifejezetten hat ember kényelmes együttélésére alakították át. A tervezésnél a tárolóhelyekre, a mosdók kapacitására és a közös helyiségek használhatóságára is figyeltek. A fejlesztők nemcsak egy kiadható ingatlant akartak létrehozni, hanem olyan helyet, ahol a beköltözők között már az induláskor elkezdődhet a közösség kialakítása. A lakók kiválasztása ezért kérdőívvel és személyes beszélgetésekkel történt, a leendő bérlők pedig a szobák végső árának és elosztásának kialakításában is részt vehettek.

A közösséghez csatlakozók egészen különböző élethelyzetekből érkeznek. Marci például Tinnyéről költözik Budapestre, és asztalosnak tanul. A közösségi lakhatásra a Facebookon talált rá, és azért tetszett meg neki a lehetőség, mert – ahogy fogalmazott – „önmagában egy kicsit olyan ijesztő Budapestre felköltözni, de így, hogy közösségben, így kevésbé ijesztő”. Maros Kriszta Tatabányáról érkezik, mentálhigiénikusként fog dolgozni, emellett pszichológushallgató. Korábban közel négy évig élt egyedül, és bár szerette az önállóságot, a fővárosba költözés előtt már tudatosan kereste a közösségi lakhatás lehetőségét.

Zoltán asztalosként dolgozik, korábban szoftverfejlesztéssel foglalkozott. A Covid-járvány után több korábbi közössége is felbomlott, ezért új kapcsolódási lehetőségeket keresett. A lakásközösség számára egyfajta kísérlet is arra, hogyan tudja újraszervezni az életét, miután a családi helyzete is megváltozott, gyermekei felnőttek. Tóth Boglárka szabadúszó művészként és művészeti, valamint angoltanárként dolgozik, kilenc év után költözött haza Angliából. Úgy látta, hogy az egyedülélés helyett emberileg is jobb lehet számára egy közösség, ráadásul az anyagi szempontok is ebbe az irányba terelték.

A lakók közül többen is arról beszéltek, hogy a döntésükben nem feltétlenül a lakbér csökkentése volt az elsődleges. Egyikük úgy fogalmazott, hogy korábbi albérletéhez képest várhatóan nagyjából ugyanannyit fog fizetni, de egészen más életminőséget kap. „Nem egy üres házba jövök haza a munka után, hanem lehet, hogy éppen együtt fogunk majd vacsorázni, vagy vacsorát főzni, vagy játszani valamit, vagy csak egyszerűen beszélgetni” – mondta. Egy másik beköltöző pedig az egyedülélés legnagyobb hiányosságát úgy írta le, hogy sokszor nem érezte, hogy valaki életének a része lenne, akár csak egy közös kávé erejéig.

A közösségi lakhatásnak persze ára is van, és nem kizárólag pénzügyi értelemben. A közös konyha, a nappali és a háztartási feladatok megosztása kompromisszumokat követel, a lakóknak pedig a házirendhez és egymás szokásaihoz is alkalmazkodniuk kell. Az egyik megszólaló például arról beszélt, hogy az egyedülélés során megszokott reggeli zenehallgatásról kell majd lemondania, mások pedig a közös döntéshozatal és a házimunka igazságos elosztásának nehézségeit emelték ki.

A projekt a tulajdonosok számára befektetés is. Babos Annamária elmondta, hogy hárman vásárolták meg az ingatlant, amelyet a rosszabb állapota miatt viszonylag kedvező négyzetméteráron tudtak megszerezni, ugyanakkor jelentős felújításra volt szükség. A fejlesztés előtt üzleti tervet és megtérülési számításokat készítettek, a szobák árát pedig úgy határozták meg, hogy belátható időn belül megtérüljön a befektetett pénz és munka. A szobák havi 110–180 ezer forintos díja a mérettől és az elhelyezkedéstől függ, a piaci árhoz viszonyított helyzetük azonban nem egyértelmű, hiszen sok múlik azon, hogy egy egyszerű szobabérléssel vagy egy önálló, felújított garzonnal hasonlítjuk össze.

A CashTag adásában annak is utánajártunk, hogy milyen költségekkel jár egy ilyen lakásközösség kialakítása, hogyan választják ki a lakókat, milyen konfliktusok merülhetnek fel az együttélés során, és vajon az önkormányzatok is alkalmazhatnák-e ezt a modellt üresen álló ingatlanok hasznosítására. A coliving ugyanis nem feltétlenül mindenkinek való, de azok számára, akik megfizethető lakhatást és új közösséget keresnek, érdekes alternatívát jelenthet.

Adósrabszolgaság vagy esély a saját lakásra? Mondd el, mit gondolsz a hitelekről

Akár vettél már fel hitelt, akár soha nem tennéd, kíváncsiak vagyunk, hogyan látod a hiteleket és a bankokat. A Bankmonitor és a Pénzcentrum idén is közös felmérést indít. Az eredményeket a felmérés lezárása után közöljük – töltsd ki az alábbi kérdőívet!