Magyar Péter bejelentette: érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás
100 ezer forintos iskolakezdési támogatásról döntött a Tisza-kormány – jelentette be közösségi oldalán Magyar Péter.
100 ezer forintos iskolakezdési támogatásról döntött a Tisza-kormány – jelentette be közösségi oldalán Magyar Péter.
Gyál központja eztán rendezettebb, zöldebb és vonzóbb lehet, valamint több közösségi, kereskedelmi és szolgáltató funkciót is kínál majd a helyieknek.
Kálnoki-Kiss Attila azt mondta, hogy bár megmarad a TAO-rendszer, nagyon komoly reformot hajtanak rajta végre, mert a jelenlegi rendzser működésében több minden sem nevezhető optimálisnak.
223 millió forintból újult meg egy Balaton közeli város piaca. Mutatjuk, milyen fejlesztések készültek el Tapolcán.
Június 30-án végleg lezárul a legfeljebb hárommillió forintos vidéki otthonfelújítási támogatás igénylési időszaka.
A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint történelmi mélypontra süllyedt a kilencven napon túli késedelemmel érintett lakossági hitelek aránya.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 130 éves hagyománnyal szakítva úgy döntött, hogy közvetlen pénzügyi támogatást nyújt az olimpián induló sportolóknak.
Hideg élelmiszerre és gyógyszerre is költhető lehet a nyugdíjas SZÉP-kártya? Összegyűjtöttük, mit lehet tudni a Tisza-kormány nyugdíjasok számára tervezett juttatásáról.
A nyári szünet kezdetére több turistaház, kulcsosház és ifjúsági szálláshely is megújult országszerte. A fejlesztések a Balatontól a Bakonyig számos népszerű kirándulóhelyet érintenek, így a természetközeli nyaralást tervezők korszerűbb körülmények között szállhatnak meg.
Jelentős változás jöhet az egyedi méltányossági ügyekben: a kormány szerint gyorsabb és átláthatóbb lesz az eljárás.
Bár a hitelkonstrukció azonnali és teljes kivezetésére nem számít a bankszektor, a jogosultsági feltételek szűkítése okán sokkal többen élhetnek a kedvezményes hitellel.
A Terézvárosi Junior Utalvánnyal segíti a gyerekeket, családokat a VI. kerületi önkormányzat.
A rendezvény sorsa most azon múlik, hogy június 28‑ig elegendő résztvevő vált‑e belépőt.
A labdarúgó-mérkőzések közvetítési jogai a korábbinál jóval alacsonyabb összegért maradnak az MTVA-nál, ami a klubok központi támogatásának csökkenését vonja maga után.
A kormány három hétre növeli az apaszabadság időtartamát, amelyet egyúttal összehangol a csecsemőgondozási díjjal (CSED) és a szülői szabadsággal is.
Főszabály szerint minden hónapban a második munkanapon érkezik meg az előző hónapra járó családi pótlék.
Szeptembertől visszatérhet az Erasmus, de a HÖOK szerint ez még önmagában nem garantálja a hallgatói mobilitás látványos növekedését.
Összesen 540 milliárd forintos, vissza nem térítendő támogatási programot indít a kormány az újonnan felszabadított uniós forrásokból az áramhálózati társaságok számára.
A pályázati kiírásra 652 szervezet nyújtotta be az igényét, amelyek végül összesen 551,8 millió forint támogatást nyertek el.
Brüsszel határozott célja, hogy a támogatás a lehető legnagyobb mértékben az európai védelmi ipart élénkítse