15 °C Budapest

Ferihegy, Rossmann, Müller: ennyiért gályáznak a magyar melósok

2018. május 8. 12:10

Folytatódik sorozatunk, amelyben népszerű, pénzzel kapcsolatos Google-keresési javaslatokat válaszolunk meg. Ezúttal azok a találati javaslatok kerültek újfent sorra, melyeket a kereső akkor dobott fel, ha beírtuk, hogy "mennyit lehet keresni".

Amikor a Google keresőjébe begépelünk betűket vagy szavakat, akkor a keresőmotor már megpróbálja kitalálni, hogy mire is akarunk majd rákeresni és keresési javaslatokat mutat meg nekünk a keresőmező alatt. Ezek a javaslatok a már begépelt keresési töredék illetve korábbi keresések alapján állnak össze. Jó példa arra, hogy folyamatosan változnak a keresési javaslatok ugyanarra a szerkezetre, hogy egyszer már megválaszoltuk a "mennyit lehet keresni" összetétel által kidobott javaslatokat, de akkor szinte teljesen más volt a lista.

Mutatjuk, mit dob ki most a kereső:

forrás: Google

Nézzük tehát a válaszokat, az eddigi hasonló cikkeinket ide kattintva találod.

"mennyit lehet keresni a reptéren"

Ahogy az a legtöbb területre és szektorra igaz, a reptérre is rengeteg munkást keresnek a nagyobb állásportálokon. 

  • a VIP lounge-ban kisegítő munkatársként pedig óránként 1200 forintot kereshetsz, igaz, ehhez aktív vagy passzív hallgatói jogviszony szükséges.

"mennyit lehet keresni a lidlben"

2018. március 1-jével átlagosan 20 százalékkal emelte a 8 órás munkaidőben dolgozó bolti és raktári fizikai munkavállalók, valamint az üzletvezetők bérét. A bolti dolgozók havi keresete elérte a bruttó 290 ezer és 320 ezer forintot, az üzletvezetők bérsávja pedig bruttó 658 ezer forinttól 720 ezer forintig terjed. 

A Lidl megosztotta velünk a bértábláját is, mutatjuk:

 

forrás: Lidl Magyarország

"mennyit lehet keresni a rossmannban"

Friss információnk nincs, de a 2016-os beszámolójukban a fizikai dolgozók bérköltsége 2,86 milliárd forint volt a Rossmannál, ami összesen 1306 dolgozó között oszlott meg. Ebből már könnyen kiszámolható, hogy 2016-ban bruttó 182 ezer forint volt az átlagos fizetése a fizikai dolgozóknak a cégnél. Azóta a boltos szektorban jelentősen emelkedtek a bérek, így valószínűsíthető, hogy már a Rossamann-nál is jobban lehet keresni ennél.

"mennyit lehet keresni a müllerben"

A Müller Drogéria Magyarország Bt.-nél az előző logika alapján 205 ezer forint volt az átlagos bruttó bér 2016-ban, ugyanakkor ebbe nemcsak a fizikai, hanem a szellemi dolgozók bére is beletartozik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

"mennyit lehet keresni a tescoban"

2017. novemberben - szeptember elsejétől visszamenőleg - a havi bérminimumot bruttó 179 000 forintra emelte a vállalat, ettől az időponttól kezdve minden teljes munkaidős, áruházi, valamint raktári munkatárs fizetése legalább bruttó 191 000 forint lett, mely tartalmazza a bruttó munkabért és a cafetériát.

"mennyit lehet keresni bitcoin bányászattal"

Ez nagyon sok mindentől függ. Általánosságban elmondhatjuk, hogy minél többen bányásznak Bitcoint, annál kevesebbet. Ráadásul nem érdemes egyfajta kriptovalutát bányászni, hisz az éppen aktuális árfolyamtól függően változik, hogy melyikre érdemes egy adott pillanatban több erőforrást állítani. Ráadásul nagyon sok energiát (áramot) is fogyaszt egy Bitcoin-bánya, így a rezsiszámláról sem szabad elfeledkezni.

"mennyit lehet keresni nyugdíj mellett"

A versenyszférában bármennyit, de a megfizetendő járulékok és adók mértéke megegyezik a nem nyugdíjas munkavállaló után fizetendő terhekkel. A közszférában viszont keresetkorlátozás van érvényben, azaz, ha egy nyugdíjas épp dolgozik, nem kap nyugdíjat.

Fontos ugyanakkor, hogy aki korhatár előtti ellátásban részesül, az a havi minimálbér tizennyolcszorosát meg nem haladó fizetésért dolgozhat évente. Ha viszont fekete munkán kapják, akkor teljesen elbukja az előnyugdíját, ellátását az államkincstár megszüntetni.

A nyugdíjas szövetkezeteken keresztüli munkavégzésre ugyanakkor más feltételek vonatkoznak, ezekkel kapcsolatos tapasztalatokról ebben a cikkünkben írtunk.

"mennyit lehet keresni ausztriában"

Korábbi cikkünk alapján szobalányként minimum1100 eurót (kb. 330 ezer forint), a Lidl-ben kezdőként 540-590 ezer forintot, síközpontokban felszolgálóként 1100 eurót lehet keresni, de sok orvos és nővér is nyugati szomszédunkat választja a jobb megélhetés érdekében. Az egyik, Ausztriában dolgozó magyar orvos a Pénzcentrummal azt közölte, 4500 eurót keres.

"mennyit lehet keresni a sparban"

A Magyar Nemzet januári cikkében arról lehetett olvasni, hogy az áruházi munkakörökben a kezdő bér legalább havi bruttó 200 ezer forint lett 2018-ban, a béremelés mellett pedig bevezették a SPAR hűségprogramot, amellyel béren kívüli juttatásokat is kapnak a munkavállalók, a SPAR-nál eltöltött évek függvényében. Emellett pedig megmarad a dolgozók 13. havi juttatása, valamint továbbra is életben maradt a 10 százalékos dolgozói vásárlási kedvezmény.

"mennyit lehet keresni az audinál"

Az átlag melós bér az Audinál a 2016-os beszámolók alapján elérte a nettó 275 ezer forintot a Napi.hu összeállítása szerint.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm