A fizetéseket megvizsgálták országosan, illetve külön a fővárosban és az azt körülölelő M25-ös körgyűrűn belül élők esetében.
Mindössze 2 százalékkal nőttek tavaly a nettó átlagkeresetek (a családi adókedvezmény nélkül), ami az 5,7 százalékos múlt évi infláció mellett azt jelenti, hogy átlagosan 3,4 százalékkal kevesebbet értek a bérek, mint 2011-ben. Öt évvel ezelőtt volt ehhez hasonló mértékű reálbércsökkenés - emlékeztet a Portfolio.hu. Bár az átlagos bérszínvonalat erőteljesen lefelé módosítja a közfoglalkoztatottak alacsony keresete, figyelemre méltó, hogy a versenyszférában is csökkent a bérek vásárlóértéke, átlagosan 1,2 százalékkal.
Nemzetgazdasági szinten 4,6 százalékkal (a közfoglalkoztatottak nélkül 6,3 százalékkal) haladták meg tavaly a bruttó keresetek a 2011. január-december közötti átlagkereseteket. A versenyszférában az átlag fölött, 7,2 százalékkal emelkedtek a bruttó jövedelmek, amiben vélhetően jelentős szerepet játszott a minimálbér, illetve a garantált bérminimum drasztikus növekedése.
A költségvetésben dolgozók bruttó átlagkeresete a közfoglalkoztatottak nélkül számítva mindössze 3,7 százalékkal nőtt, a közfoglalkoztatottakkal együtt viszont csökkent a megelőző évihez képest. Kiderült: a közfoglalkoztatottakkal nem számolva a teljes munkaidőben a költségvetési szférában dolgozók 61,9 százalékának kellett bérkompenzációt adni a kedvezőtlen adó- és járulékváltozások miatt. Ennek összege átlagosan bruttó 10 100 forint volt, ami viszont nem számít bele a keresetbe.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 144 000 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 100 300, a szellemi foglalkozásúaké 190 500) forint volt, ami 2,0 százalékkal magasabb az előző évinél. A közfoglalkoztatás hatását kiszűrve a nettó keresetek átlaga 3,7 százalékkal emelkedett. A versenyszférában a nettó keresetek 4,3, a közfoglalkoztatottak nélküli közszférában 2,1, a nonprofit szervezeteknél 4,3 százalékkal nőttek egy év alatt.
A múlt évi 5,7 százalékos infláció mellett átlagosan 3,4 százalékkal kevesebbet értek a bérek, mint 2011-ben. Öt évvel ezelőtt volt ehhez hasonló mértékű reálbércsökkenés - emlékeztet a Portfolio.hu.
A családi adókedvezmények már 2011-től életbe léptek, 2012-ben ennek hatása már marginális volt az éves változást jelző mutatókban. Hatása annyiban mutatkozhatott meg, hogy a 2012-ben megszűnő adójóváírás helyében azok, akik magasabb szja-t fizettek, mert a bérük is magasabb, többet érvényesíthettek a családi adókedvezményből. Teljes éves adatok arra még nincsenek, hogy a családi adókedvezménnyel együtt miként alakultak a bérek, de azt tudjuk, hogy az első három negyedévben 3,6 százalékkal csökkentek a reálbérek, és minden családméretnél csökkenés volt - írja a Portfolio.hu.
Hogyan lesz így egymillió új munkahely?
A versenyszféra legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál 34 ezer fővel kevesebben álltak alkalmazásban, mint 2011-ben. A költségvetési szférában dolgozók létszáma összességében 16,7 ezer fővel nőtt, közülük azonban a tavalyi évben átlagosan 91 ezren a közfoglalkoztatás keretében dolgoztak. Teljes munkaidőben átlagosan 72,4 ezer közmunkás dolgozott, csaknem négyszer több mint egy évvel korábban; az ő keresetük befolyásolja a közszférában dolgozók átlagbérét. A megfigyelt nonprofit szervezeteknél 106 ezer fő állt alkalmazásban. Összes-ségében a nemzetgazdaságban az 5 fő feletti vállalkozásokban, a költségvetési szférában (a közfoglalkoztatottakkal együtt), valamint a megvizsgált nonprofit szervezeteknél 17,1 ezer fővel kevesebben dolgoztak 2012-ben, mint egy évvel korábban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 456 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 140 517 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Megdöbbentő reakció a Nemzetgazdasági Minisztériumtól
A szaktárca még a tavalyi lehangoló kereseti statisztikáról is képes örömódát zengeni a közleményében. Kiragadta az évből a decemberi hónapot, amikor az inflációt meghaladó mértékben nőttek a nettó bérek a versenyszférában. Sajtóközleményének címe:
"Decemberben infláció fölötti átlagkereset-emelkedés volt a versenyszférában"
"2012 decemberében a versenyszférában mért bruttó átlagkeresetek 8,3 százalékkal, míg a családi adókedvezmény figyelembe vétele nélkül számított nettó bérek az inflációt meghaladó mértékben 6,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest - áll a KSH ma reggeli statisztikai közleményében". Mellesleg tér ki arra a minisztérium, hogy a nemzetgazdasáég egészében mért 157 100 forintos nettó átlagkereset mindössze 3,1 százalékkal nőtt 2011 decemberéhez viszonyítva a családi adókedvezmények nélkül. A tárca szerint az év egészében mért visszafogottabb nettóbér alakulás elsősorban a közfoglalkoztatás súlyának növekedésével magyarázható. Eközben - mint a cikk elején már írtunk - a közfoglalkoztatás hatását kiszűrve is csak 3,7 százalékkal nőttek a nettó átlagkeresetek.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Még több otthon juthat energiahatékonysági támogatáshoz (x)
Elindult a jelentkezés a Magyar Fejlesztési Bank megújult Energiahatékonysági Otthonfelújítási Programjára.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


