19 °C Budapest

Lesz-e több kedvezmény a szegényebb családoknak? Fontos adatok homályban

Pénzcentrum
2013. február 20. 05:25

Szembemegy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kormánypártok szándékával, miszerint 2014-től az alacsony keresetű munkavállalók számára is lehetővé tennék, hogy teljes egészében kihasználhassák a törvényben meghatározott családi adókedvezményt. A 2012. évi személyi jövedelemadó bevallásokból ugyanis - amennyiben nem módosítja az adóhatóság az internetes nyomtatványkitöltő programot - nem lehet majd megállapítani, hogy mekkora összegű kedvezményt nem tudnak igénybe venni az adózók. Anélkül pedig nem lehet megalapozott számításokat végezni a kedvezmény kiterjesztésének költségvetési hatásairól, amit viszont kötelezően előír a jogalkotásról szóló törvény a jogszabály előkészítője számára. Sürgeti az idő az adóhatóságot a korrekcióra: a több mint 300 ezer egyéni vállalkozónak február 25-ig be kell nyújtaniuk az adóbevallásukat.

Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakciójának vezetője február 7-én, a Fidesz és a kereszténydemokraták közös frakcióülése után bejelentette: Orbán Viktor rábólintott a kisebbik kormánypárt által szorgalmazott javaslatra, mely szerint a munkavállalói járulékból is levonhatják majd az adókedvezményt azok a családok, amelyek az adójukból nem tudják érvényesíteni a teljes összeget.

A Pénzcentrum.hu egy hónappal ezelőtt hívta fel a figyelmet arra, nem engedi a 2012. évi személyi jövedelemadó bevallást kitöltő internetes program, hogy a törvényben meghatározott adókedvezményt írja be az adózó a bevallásba, ha annak összege magasabb, mint az összevont adóalap. Cikkünk közlése óta semmi nem változott, ebben az esetben továbbra is hibát jelez a nyomtatványkitöltő.

A személyi jövedelemadóról szóló törvény csak arról rendelkezik, hogy a családi kedvezmény - az eltartottak lélekszámától függően - kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként egy és kettő eltartott esetén 62 500 forint, három és minden további eltartott esetén 206 250 forint. Olyan kikötés viszont nem szerepel a jogszabályban, hogy legfeljebb az összevont adóalapnak megfelelő összegű családi kedvezményt lehet feltüntetni az adóbevallásban. A törvény csak azt köti ki, hogy az adót csökkentő kedvezmények együttes összege nem lehet több mint a számított adó.

Vagyis az említett adóalap-kedvezmények a törvény szerint megilletik a magánszemélyeket. Ennek ellenére az adóhatóság honlapján közzétett 1253-as bevallás kitöltését szolgáló internetes program nem engedi meg, hogy az adózó a bevallás 21. sorába a törvény szerint őt megillető családi kedvezmény összegét írja be, ha annál alacsonyabb a jövedelme.

Miért probléma ez?

Nézzünk meg egy háromgyermekes munkavállalót, aki tavaly minden hónapban bruttó 200 ezer forintot keresett, így az éves jövedelme 2 millió 400 ezer forint volt.

A három eltartott után a törvény szerint havonta háromszor 206 250, vagyis 618 750 forint adóalap-kedvezmény illeti meg, ez éves szinten 7 millió 425 ezer forint. A példában említett adózó 5 millió 25 ezer forint adóalap-kedvezményt, vagyis a 16 százalékos adókulccsal számolva 804 ezer forint adókedvezményt nem tud igénybe venni a tavalyi jövedelme után. (Ha egyedül neveli a gyermekeit, akkor megosztani sem tudja a kedvezményt, a teljes összeg az államkasszában marad.)

Csakhogy ez az adat nem derül majd ki az szja-bevallásából, ha azt az adóhatóság honlapján közzétett internetes programmal tölti ki. Vagyis nem lehet megállapítani, hogy ténylegesen mekkora összegű családi adókedvezményt nem tudnak igénybe venni az alacsony keresetűek.

Enélkül viszont nem lehet megalapozott számításokat végezni arról, milyen költségvetési hatásokkal járna, ha - a KDNP-frakció kezdeményezésére és Orbán Viktor miniszterelnök támogatásával - 2014-től levonhatnák a járulékterheikből a ki nem használt adókedvezmény összegét a kiskeresetű munkavállalók.

Márpedig a jogalkotásról szóló törvény előírja, hogy a jogszabály előkészítőjének - a jogszabály feltételezett hatásaihoz igazodó részletességű - előzetes hatásvizsgálattal fel kell mérnie a szabályozás várható következményeit. A már jelenlegi kormány által elfogadott törvény szépséghibája, hogy az előzetes hatásvizsgálat eredményét nem kell nyilvánosságra hozni, arról csak a kormányt kell tájékoztatni. A hatásvizsgálat során vizsgálni kell a tervezett jogszabály valamennyi jelentősnek ítélt hatását, különösen

- a társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásait,

-a környezeti és egészségi következményeit,

- az adminisztratív terheket befolyásoló hatásait,

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- a jogszabály megalkotásának szükségességét, a jogalkotás elmaradásának várható következményeit, és

- a jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételeket.

A becslés torz eredményre vezet

Laikusok gondolhatnák, hogy az eltartottak száma alapján meg lehet határozni, az adott magánszemélynek mennyi adókedvezmény járt volna 2012-ben. Ez azonban nem ilyen egyszerű.

Vegyünk egy háromgyermekes adózót, akinek két középiskolás és egy egyetemista gyermeke van. Az egyetemistát csak eltartottként lehet figyelembe venni (feltéve, ha nem rendelkezik önálló jövedelemmel) ahhoz, hogy a háromgyermekeseknek járó emelt összegű kedvezményt lehessen érvényesíteni a két középiskolás gyermek után. Vagyis a munkavállaló havonta kétszer 206 250 forinttal, azaz összesen 412 500 forinttal csökkentheti az adóalapját. Ha viszont az egyik középiskolás gyermek szeptembertől szintén egyetemista lesz, akkor az egy középiskolás gyermek után már csak havi 206 250 forint adóalap-kedvezmény jár. Még kacifántosabb a helyzet, ha az idősebb egyetemista év közben befejezi a tanulmányait, és az év második felében nem lehet eltartottként figyelembe venni. Ekkor az egy középiskolás gyermek után már csak az egy-, illetve kétgyermekeseknek járó havi 62 500 forint adóalap-kedvezmény jár a munkavállalónak.

A kedvezmény összegének év közbeni változása miatt a példában említett munkavállalónál biztosan nem lehet a gyermekszám alapján egzakt módon meghatározni, hogy mennyi adókedvezmény járt volna neki a törvény szerint, és mekkora összeget hagyott az államnál - magyarázza Angyal József okleveles adószakértő. Véleménye szerint a kézzel kitöltött adóbevallások esetén akkor járnak el a törvénynek megfelelően az adózók, ha az őket megillető adókedvezményt tüntetik fel a 21. sorban akkor is, ha annak összege magasabb, mint az össszevont adóalapjuk. Az adó alapja nem lehet negatív összeg, vagyis legfeljebb nullára lehet csökkenteni a családi kedvezménnyel. AZ internetes nyomtatványkitöltő programot pedig sürgősen ki kell javítania a NAV-nak.

Százmilliárd forintnyi adókedvezmény maradt az állam zsebében 2011-ben

Mint azt a Pénzcentrum.hu tavaly szeptemberben az adóhatóságtól kapott adatok alapján megírta, a 2011. évi jövedelmek után összesen 112 milliárd forintnyi adókedvezményt nem tudtak igénybe venni az alacsonyabb keresetű családok. Ebből 5 milliárdot az egy-, 9 milliárdot a két-, 79,5 milliárdot a három-, 14,8 milliárdot a négy- és 4,3 milliárd forintot az öt- vagy többgyermekesek hagytak a központi költségvetésben. Utóbbiak a törvényben biztosított kedvezménynek összességében csak a 30 százalékát tudták kihasználni.

Ehhez képest a KDNP-frakció tavaly ősszel mindössze 48 milliárd forintra becsülte az intézkedés hatását, ami kevesebb mint a fele a 2011-ben a költségvetésben maradt adókedvezménynek. Továbbra is rejtély, miből ered a két szám közötti eltérés.

Sürget az idő a korrekcióra

Az egyéni vállalkozóknak és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyeknek február 25-ig be kell nyújtaniuk a bevallásukat. Az egyéni vállalkozói kivét után is lehet érvényesíteni a gyermekek utáni adókedvezményt, a hiányos bevallásból viszont nem fog kiderülni, hogy az érintett magánszemélyek mennyi adókedvezményt nem tudtak igénybe venni.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem