Súlyos ítéletet mondtak a magyar gazdaságról: még a mostani bérhelyzetet sem lehet sokáig fenntartani
Hosszú távon nem fenntartható a magas reálbér-növekedés a termelékenység javulása nélkül - mondta Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke.
Hosszú távon nem fenntartható a magas reálbér-növekedés a termelékenység javulása nélkül - mondta Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke.
Egyre kevesebbet ér a magyarok pénze, a reálbér ismét több mint három százalékot esett. Meddig kell még kuporgatnunk?
Az elemzők karácsonyra várják a fordulatot, amikortól ismét bátrabban költekezhetünk, és talán már a tartós fogyasztási cikkek iránti kereslet is erősödhet.
A rengeteg kisebb-nagyobb futárszolgálat miatt jelentős a verseny a kézbesítőkért, ebben a harcban pedig a Magyar Postának nincs könnyű dolga.
Nógrád megye után Budapesten emelkedtek a legkisebb mértékben a nettó átlagkeresetek. A közszolgáknak legalább 10-15 százalékkal csökkent a reálbére a szakszervezet szerint.
Nagyon lassú lehet a kilábalás és továbbra is igen nehéz év vár ránk 2024-ben gyakorlatilag minden téren.
A hideg élelmiszervásárlás újbóli bevezetése mellett az is segíti a juttatás felhasználását, hogy idén januártól ténylegesen megszűntek az alszámlák.
Egyre kevesebbet ér a pénzünk az infláció lassú csökkenése ellenére is. Az elemzők szerint emellett a bérkiáramlás is hibás mindebben, és csak lassan jönnek majd rendbe a dolgok.
Egyre komolyabb jövedelemcsökkenésről számolnak be a magyarok, akiknek pedig emelkedett, azok sem örülhetnek nagyon, mert ez nem tartja a lépést a megugró inflációval.
A magyarok egyelőre nem vették észre, hogy a pénztárcájuk fellélegzett volna egy bevásárlásnál vagy tankolásnál.
Csaknem húsz százalékkal csökkent a bérek reálértéke idén februárban, ha a szokásos módon az egy évvel korábbival vetjük össze.
Bizakodásra ad okot, hogy az energiaár emelkedés és az infláció csúcsán már túl vagyunk és a vállalatok is kedvezőbben látják az idei év második felét.
A többnyire nehéz fizikai munkakörbe tartozó pozíciók esetében a szakmai tapasztalat a döntő szempont, a jó munkaerőt pedig akár milliós fizetéssel is honorálják.
Gulyás Gergely a reggeli kormányinfón bejelentette, hogy a kormány abban az esetben, ha nem sikerül megállapodni az EB-vel átvállalja az Erasmus-ösztöndíjak kifizetését.
Az infláció további gyorsulása miatt az év hátralévő részében a reálkeresetek tempója további lassulást mutathat. Azaz a fizetések vásárlóereje gyengülhet.
A vártnál lényegesen kedvezőbb első negyedéves GDP-adatok következtében 1,1 százalékponttal 7,7 százalékra javult az idei GDP-növekedési előrejelzés.
Hitted volna? 2021 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 411 000 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 273 300 forint volt, mindkettő 9,5%-kal magasabb, mint egy évvel korábban.
A GKI a múlt év végihez képest 0,6 százalékponttal, 4,3%-ra (4-4,5%-ra) emelte 2021. évi növekedési prognózisát.
Egyre reálisabb a nagyobb emelés.
Üres kézzel érkezett a BKV a bértárgyalásra: a vezérigazgatója, Bolla Tibor azt mondta, sem a cégnek, sem a BKK-nak, sem pedig a fővárosnak nincs forrása a tömegközlekedésben dolgozók fizetésének emelésére. Az állami közlekedési szférában (MÁV-Volán) 5-6 százalék körüli bérfejlesztésre lehet esély.