13 °C Budapest

Fontos! 10 kérdés és válasz a hitelek törlesztésének felfüggesztéséről

2020. március 18. 19:50

A vállalatok után a lakosság esetében is 2020 végéig szóló törlesztési moratórium bevezetésére szólította fel az MNB a bankokat, ennek elmaradása esetén a kormány vezetheti be az intézkedést - számolt be róla a Pénzcentrum még március 18-án délelőtt. Nos, nem kellett sokáig várni, délutáni élő bejelentésében már maga a miniszterelnök hirdette ki, hogy a magánszemélyek és a vállalkozások mai napig megkötött hitelei esetében, a tőkére és akamatra vonatkozóan egyaránt, év végéig felfüggesztik a fizetési kötelezettséget. Emellett Orbán Viktor beszélt arról is, hogy döntésük szerint a holnapi naptól (2020. március 19.) felvett fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját, a THM-jét a jegybanki alapkamat +5%-ban maximálják.Frissítés! A Magyar Közlönyben megjelent a hivatalos kormányrendelet - KATT!

Noha a hivatalos részletszabályok még nem jelentek meg, de a kormányrendelet és az elhangzottak alapján már sok alapvető fogyasztói kérdésre válaszolni tudunk. Összeszedtük a legfontosabbakat, és röviden megpróbálunk rájuk válaszolni is. Íme:

Meddig függesztik fel a hitelek törlesztését?

A miniszterelnök bejelentése szerint, minden magyar magánszemély mai napig megkötött lakossági hitelének díj-, tőke- és kamatfizetési kötelezettségét felfüggesztik az év végéig, jelenleg 2020. december 31-ig, de ennek meghosszabításáról dönthet a kormány. Azaz a törlesztőrészletek esedékességének idejétől függően, aki például erre a hónapra már fizetett törlesztőt az 9, a többi esetben pedig 10 hónap mentességet is kaphatnak az adósok egyyelőre.

A személyi kölcsönökre, jelzáloghitelekre és lízingre is vonatkozik az intézkedés?

A bejelentésben külön hangsúlyt kapott, hogy minden magánszemély hitelére vonatkozik a fizetési kötelezettség felfügesztése. A kormányrendelet úgy fogalmaz:  hitelező által üzletszerűen nyújtott hitel- és kölcsönszerződésből, illetve pénzügyi lízingszerződésből. Ez arra utal, hogy az intézkedések magukba foglalják a jelzáloghiteleket, személyi kölcsönöket és egyéb fogyasztási célú hiteleket is.

Mit jelent az, hogy a tőkét és a kamatot sem kell fizetni?

A tőke mértéke a felvett hitelösszege forintban, míg a kamat egy százalékos mutató, amely a hitelünk "árát" hivatott jelezni. Ha sem a kamatköltségeket, sem a tőkét nem kell törlesztenünk, akkor szinte az összes havi hitelköltségünk megmarad a zsebünkben a felfüggesztett időszakra vonatkozóan. Továbbá a kormányrendelet 1.§(1) alapján az egyéb díjfizetések alól is mentességet kap az adós.

Mi van, ha a hitelem már a végrehajtónál van?

Az aktuális bejelentés illetve a kormányrendelet a jelenleg meglévő szerződésekre érvényes. Amikor egy hitelfelvételből keletkezett adósság már végrehajtási stádiumban van, jellemzően a bank már felmondta a szerződést az adóssal, így ezekre a tartozásokra jelen ismereteink alapján nem vonatkozik a moratórium. Gulyás Gergely azonban a mai kormányinfon úgy nyilatkozott, hogy a részletszabályozások a végrehajtásokra is kiterjednek majd.

Tovább kell majd fizetnem a hitelemet a felfüggesztés miatt?

Az eddigi információk alapján a jövő évben indul be újra a lakossági lakáscélú és fogyasztói hitelek törlesztése. Ennek következményeképpen kitolódik az eredeti törlesztésre szánt futamidő, és 9 vagy 10 hónappal meghosszabbodnak majd a szerződésekbe foglalt futamidők, a kormányrenedlet alapján. Továbbá a veszélyhelyzet fennállása alatt lejáró szerződések 2020. december 31-éig meghosszabbodnak.

Dönthetek úgy, hogy az eredetileg választott futamidőhöz igazítsák a törlesztőrészletemet?

Hogyha véget ér a hiteltörlesztők fizetésének felfüggesztése és nem szeretnénk, hogyha a futamidőnk meghosszabbodna, akkor a törlesztőrészletek emelkedésére számíthatunk. Ez teljesen természetes, hiszen 9 vagy 10 havi törlesztőrészletünk kimaradt ebben az esetben, így azok mértékét szét kell osztani a fennmaradó időszakra. Erről a kormányrendelet nem fogalmaz konkrétan, így várhatóan majd részletszabályozás kitér ennek lehetőségére.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mi van, ha a felfüggesztés alatt változnak a bankközi kamatlábak?

Hogyha a hitelünk kamatszámítása a bankközi kamatlábon alapszik, akkor jogos a kérdés, hogy milyen kamaton folytatódik a törlesztésünk a felfüggesztés után. Ha a bankközi kamatlábak esnek, akkor alacsonyabb törlesztőrészletekre számíthatunk jövő évtől. Ellenkező esetben amennyiben a bankközi kamatláb megugorna, fel lehet készülni a mainál magasabb kamatú törlesztőrészletekre. Az elmúlt időszakban például épp felfele mutató trend bontakozott ki, amennyiben a mostani válság tovább gyűrűzik, akár komoly törlesztőrészlet-emelkedéssel is farkasszemet nézhetnek majd az adósok 2021-ben.

Mit tehetek, ha továbbra is szeretném fizetni a hitelemet?

Akadnak olyanok is, akiknek az anyagi helyzetét nem érinti a jelenlegi koronavírus-járvány, így az ő részükről logikusan merül fel a kérdés, hogy folytathatják-e a hiteleik törlesztését. Számukra a kormányrendelet teljes mértékben lehetővé teszi a hiteltörlesztés folytatását, hogy milyen feltételek között, azaz egyedi megállapodások függvénye. Elképzelhető forgatókönyv az is, hogy a moratórium alatt befizetett összegeket előtörlesztésnek minősíti a bank. Ez esetben kérdés, hogy milyen díjat számolnak fel majd az adósoknak ezért.

Mit lehet tudni arról, hogy a személyi kölcsönök kamatlábát maximalizálták?

A bejelentés a mindenkori jegybanki alapkamat plusz 5 százalékban maximalizálta az új személyi kölcsönök kamatlábát. Ez a jelen állás szerint azt jelenti, hogy hamarosan a bankok pultjainál (vagy akár online) 5,9 százalékos THM-en vehetünk fel személyi kölcsönöket. Ez az eddigi átlagos személyi hitel kamatlábhoz mérten jelentősen alacsonyabb, és a THM-et jelentősen befoylásolja a felvett hitelösszeg és a futamidő is, így kérdéses mikor és milyen konstrukciók jelennek meg a piacon a bejelentés következtében. Az 5,9 százalékos THM amúgy piaci viszonylatban is igencsak versenyképes konstrukciót takar, ezt lecsekkolhatod a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorában is.

Igaz, hogy a céges hiteleket sem kell fizetni már idén?

A jegybank már hétfőn bejelentette, hogy a növekedési hitelprogramban résztvevő vállalkozásoknak felfüggeszti a részletfizetést, és kérte a kereskedelmi bankokat, hogy tegyenek így a többi vállalati hitel esetében is. A mai miniszterelnöki bejelentést követően, ők is évvégéig mentességet kapnak, minden hitelük törlesztése alól.

Volt már olyan Magyarországon, hogy felfüggesztették a lakossági hitelek törlesztését?

Magyarországon a rendszerváltás óta nem volt példa ilyen átfogó, minden céges és minden lakossági hitelre kiterjedő fizetési moratóriumra.

Fontos! A részletszabályok ismerete nélkül a fenti általános megállapítások változtatásának jogát fenntartjuk. Amennyiben megjelenik a konkrét jogszabály, cikkünket érdemben frissítjük, és újabb elemzést is készítünk.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem