24 °C Budapest

Újabb pert nyert egy devizahiteles

Pénzcentrum
2013. október 9. 10:02

Ismét  pert nyert Léhmann György ügyvéd egy devizahiteles adóst képviselve - tudta meg az Index. Ezúttal a Szegedi Itélőtábla döntött a Raiffeisen Bankkal szemben. A bírósági határozat szeptember 4-én született, de nem jogerős: a másodfokú bíróság visszaküldi az ügyet elsőfokra.

Az ügy részletei  - állítja Léhmann György - szinte pontosan megegyeznek azzal a perrel, amelyben szeptember 19-én hozott ítéletet a Pécsi Itélőtábla. Itt is a szerződés egy feltételének a semmisségét, de nem a teljes szerződés megsemmisítését akarta elérni a felperes, és ennek megfelelően ítélt a bíróság másodfokon- í

A kifogásolt rendelkezés a devizahiteles szerződésben ezúttal is a kamat bank általi egyoldalú módosításának nem átlátható feltételrendszere volt. Ezért, szól az ítélet, az erről szóló rendelkezés érvénytelen. Viszont az egész pert újra kell kezdeni.

Kedden írtunk arról, hogy Léhmann György először ért el jogerős pergyőzelmet deviza adóst képviselve. Az ügyvéd a szeptember 19-én meghozott döntést követően arról beszélt, hogy "megdöntötte a devizehitelezést Magyarországon". Az OTP azonban nem így gondolja, ezért jelezte, hogy jogorvoslati kérelemmel fordul a Kúriához.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 22. 13:39
Új produkciókkal készül az RTL. Az egyik, A Nemzet Hülyéje egy nemzetközi formátum, Az Ígéret pedig...
Holdblog  |  2026. július 22. 11:01
Az Ozempic és rokonai már rég nem egyszerű fogyasztószerek. A legújabb kutatások szerint az agy juta...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
Bankmonitor  |  2026. július 22. 09:51
Csaknem öt év után véget érhet az intézkedés, amely több mint 200 ezer lakáshiteles törlesztőrészlet...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 22. 15:33