Bombaként robbant a hír, amikor a svájci frank alapú hitelek mellett néhány hazai pénzintézet bevezette a japán jen alapú finanszírozást. A még kedvezőbb kamatok vonzották a devizahiteles ügyfeleket, bár már akkor is intő jel volt, hogy például az OTP Bank a tartozás 160%-ára jegyezte be a jelzálogjogot. Az egyik akkoriban eladósodott ügyfél nagyot nézett a napokban, amikor a 20 milliós jelzáloghitelét akarta rendezni, mivel az ügyintéző arról tájékoztatta, hogy a fennálló tartozása nem kevesebb, mint 37 millió forint.
"Nagyot néztem, amikor a közelmúltban örökölt összegből rendezni kívántam a két éven át rendesen törlesztett 20 millió forintos lakáshitelemet. A bankban az ügyintéző némi számolgatást követően arról tájékoztatott, hogy a fennálló tartozásom 37 millió forint" - mondta Nagy Zsolt jenhiteles a Blikk magazinnak.
Az ügyfél még a gazdasági világválság kirobbanása előtt néhány hónappal jutott a kölcsönhöz, elmondása szerint bár BAR-listás volt, szinte utána dobták a jenhitelt. A felvett összegből egy 53 négyzetméteres szentendrei házat vett, de pótfedezetként az édesanyja lakását is bevonták az ügyletbe.

Az akkori árfolyam szerint 100 jenért körülbelül 140 forintot kellett adni, de - amint a grafikon is mutatja - jelenleg 245 forintnál tart az árfolyam. Az adós először akkor sejtett rosszat, amikor kapott a banktól egy levelet, hogy az árfolyamveszteség miatt az édesanyja lakásának teljes értékét eljelzálogosították, ráadásul a havi törlesztőrészlete 80 ezerről 140 ezer forintra emelkedett.
"Amikor az örökséghez jutottam, az első gondolatom az volt, hogy kifizetem a bankhitelt. A válság miatt úgy 26 millióra saccoltam a kifizetendő összeget, de szóhoz sem jutottam, amikor meghallottam, mennyit követelnek. Az ügyintéző azzal védekezett, hogy tájékoztatást kellett kapnom a kockázatokról. Igen, és én éppen a bank brókerének ajánlásukra vettem föl devizában a hitelt, én ugyanis nem vagyok pénzügyi elemző! Ezek után se tanácsot, se segítséget nem kaptam. Legszívesebben hagynám a házat és a hitelt a fenébe, a havi törlesztőrészlet áráért csili-vili lakást bérelhetnék, és nem kellene 60 éves koromig nyögni a részleteket. Csakhogy akkor elveszne a nyugdíj előtt álló édesanyám lakása is" - mondta a lapnak Nagy Zsolt.
Becslések szerint ezrek járhatnak hasonló cipőben országszerte, a jutalékot felmarkoló brókerek persze lapítanak.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szólj hozzá a Szivatós blogon!
Szólj hozzá a Portfolio.hu fórumon!
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








