A bíróságok rendszeresen elmulasztják elrendelni az intim képekkel való visszaéléshez kapcsolódó tartalmak törlését, és az ügyészek sem kérik ezeket.
Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC) 1988 óta készít nemzetközi felméréseket, illetve összehasonlításokat az egyes fővárosok bűnügyi statisztikáiról. A legutóbbi tanulmány 2005-ös adatokat tartalmaz, a következő pedig folyamatban van.
A nemzetközi áldozatvizsgálat, azaz ICVS során a lakosság meghatározott részével készítenek interjút, töltetnek ki kérdőívet, azt tudakolva, hogy egy bizonyos idő alatt az interjúalany, vagy családtagjai milyen bűncselekmények áldozataivá váltak.
Azi ábrák magukért beszélnek. Meglepő, vagy sem, a magyarok átlaghoz képest viszonylag kis százaléka esett egy év alatt bármiféle bűncselekmény áldozatává, hozzávetőleg minden tizedik, szemben például a szomszédos Béccsel, ahol már majdnem minden ötödik emberről elmondható ez, Londonban pedig minden harmadikról.

A betöréses bűncselekményeket, és a szexuális zaklatásnak áldozatul esettek arányát mutató index esetében ugyan van olyan főváros, amely biztonságosabbnak mutatkozik, de még itt is előkelő helyet foglalunk el az összehasonlításban.


Óriási hiteldilemma előtt áll rengeteg magyar család: milliókat spórolhatnak így, de van egy bökkenő
Az MNB legfrisseb adatai alapján idén februárban már megközelítette a 17,3 millió forintot az újonnan felvett szabad felhasználású jelzáloghitelek átlagos szerződéses összege.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


