Defocused blur of supermarket shelves with dairy products. Blur background with bokeh. Defocused image

Tonnaszám veszik a csehek, lengyelek, németek ezt a magyar tejterméket: mit tudhatnak?

2023. május 9. 13:12 4 perc

Több intézkedés és nemzetközi folyamatok mutatnak arra, hogy a tej és tejtermékek árai hamarosan csökkenhetnek a jelenlegi magas szinthet viszonyítva. A boltok már el is kedzték az akciózást az utóbbi hónapokban, és további árcsökkenés várható a szakértők szerint. A Pénzcentrum most azt vizsgálta, hogyan alakult 2022-ben a tejfelvásárlás, illetve a feldolgozás a megelőző évekhez képest, valamit hogy mennyivel nőtt a tejtermékek exportja.

Az utolsó friss adataink szerint a tejtermékek ára drasztikusan emelkedett az utóbbi egy évben. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint márciusban az élelmiszerek éves drágulása 42,6 százalékos volt, a tejtermékeké ugyanakkor 72,8%, ebből a vaj és vajkrémé 68,0%, a sajté 60,6%, a tejé 50,4%. Az árstopos UHT-tej ára hiába alacsony, minden más termék rendkívüli módon drágult. Ugyanakkor a boltláncoknál már hónapok óta tart a vaj- és sajtháború, vagyis folyamatosan akciózzák le valamely tejtermék árát, melynek hatása már érezhető a tejtermékek árain. Megindult tehát a mérséklődés, az árszint azonban ettől még magas.

Az Agrárgazdasági Intézet (AKI) adatai szerint Magyarországon és gyakorlatilag az összes meghatározó külföldi országban a tejárak elképesztő zuhanásban vannak. Az adatok alapján Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 204,43 forint/ kilogramm volt 2023 márciusában, ezzel az átlagár 6 százalékkal mérséklődött februárhoz képest. A nyerstej kiviteli ára 132,56 forint/kilogramm volt egy hónap alatt 5 százalékkal csökkent. A kiviteli ár 35 százalékkal elmaradt a termelői átlagártól. Az AKI PÁIR adatai szerint a nyerstej kiszállítása 15 százalékkal bővült 2023 márciusában az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

Az AKI jelentése szerint ha ez a termelői ár zuhanás nem áll meg, elképzelhető, hogy idővel jóval olcsóbb lesz az összes tej, és ezzel számos tejtermék ára is.

A magas tejárak kapcsán hónapokkal ezelőtt elkezdett vizsgálódni a tej és tejtermék piacán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is, termelőkkel, feldolgozókkal, élelmiszerboltokkal foglalkoztak kiemelten. Végül áprilisban bocsátotta társadalmi konzultációra a gyorsított ágazati vizsgálatának eredményeit összefoglaló jelentéstervezetét, melyet az ágazat szereplői egy hónapig, május 20-ig véleményezhetnek. Az elemzés megállapításai alapján a versenyhatóság hat javaslatot fogalmazott meg az infláció csökkentése érdekében:

  • felvetették a nyerstej árképletének felülvizsgálatát,
  • szakmai segítséget ajánlanak az élelmiszer-árstoppal kapcsolatos jövőbeli jogalkotói megfontolásokhoz,
  • javasolták a fogyasztói árak összehasonlíthatóságának erősítését,
  • felvetették a növényi italok árképzésének átgondolását,
  • a fenntartható csomagolás ösztönzését,
  • illetve további hatósági fellépést is szükségesnek tartanak az élelmiszerkereskedelem területén.

Dübörög a tejipar

A KSH frissen megjelent statisztikái szerint 2022-ben nagyjából 2 százalékkal csökkent a felvásárolt tej mennyisége, viszont a tavalyit megelőző 3 évben folyamatosan növekedést lehetett látni. A 2021-es évet megelőző időszakhoz mérten jól teljesített tavaly a tejipar.

A tejtermékek gyártása terén az arány eltolódott a félig fölözött tej felől a teljes tej gyártása irányába - amelyet a 2,8%-os zsírtartalmú tejjel együtt számítanak. Sok termék, mint a savanyított tejtermékek, a tejalapú italok, a sajt, ömlesztett sajt, stb. csökkent a részarányuk, ugyanakkor a savóé jelentősen nőtt, a vaj és tejszín csak kevéssel a 2021-es adatokhoz mérten. Zsír- és fehérjetartalomban nem volt számottevő eltérés

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Arról is vannak már elérhető adatok, hogy alakult a tejtermékek exportja az elmúlt évben. Jelentősen nőtt a különféle feldolgozott árucikkek kivitele. Míg 2021-ben még 364 ezer tonna nem sűrített vagy édesített tejet és tejszínt exportált Magyarország, 2022-ben már csaknem 387 ezer tonnát. A legtöbb tejet és tejszínt Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Németország vásárolta 2022-ben, a legtöbb sajtot (túróval együtt számítva) pedig Németország, Lengyelország, Ausztria, Hollandia és Olaszország. Határparitásos értéket nézve pedig még nagyobb az eltérés az exportban:

(A határparitásos érték az áru piaci értéke az importáló ország határán, beleszámítva az árunak az országhatárig történő szállításával kapcsolatos költséget és a szállítás alatti biztosítást.)

Lesz-e még olcsó a tej?

Több hazai intézkedés és nemzetközi folyamatat mutat arra, hogy az árak lejjebb szorulhatnak. A nyers tej felvásárlási ára csökken, a boltokban pedig jönnek a kötelezők akciók és az árfigyelő rendszer, amely bizonyára a legtöbb alapvető élelmiszer árára hatással lesz. Abban viszont kár lenne reménykedni, hogy hamarosan visszatérhetnek a tavalyi tejárak (2022 májusában a friss pasztőrözött, 2,8%-os ESL tej literje 347 forint volt). A KSH holnapi inflációs jelentéséből már többet tudhatunk majd meg arról, merre tart az infláció.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29