Sok magyar családban robbanhat ma a csend az ügynökakták miatt: így kezelhető, ha egy rokon is besúgó volt

Szerda délelőtt élesedett az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) új weboldala, a nyitottaktak.hu. Az ügynökakták megtekintése innentől online, bárki számára lehetséges. Az első körben három irattípus vált elérhetővé: a 6-os kartonok, a B-naplók és a mágnesszalagos „H” adattár. Az ügynökakták keresése ingyenes, regisztráció sem kell. Név, születési hely és idő, valamint fedőnév alapján is lehet keresni. A források között van átfedés, így összesen nagyjából 50–60 ezer név lehet nyilvános. A részletes beszervezési dossziék (B-dossziék) a Pénzcentrum korábbi cikke szerint jövő február 25-ig kerülnek fel.

Ez nem csak történelmi esemény. Az emberek most leginkább azt keresik, ki van benne az ügynökaktákban. Rengeteg magyar ma a szülei, nagyszülei, egykori tanárai, szomszédai nevét gépeli be. Lesz, aki megkönnyebbül. Lesz, aki olyat talál, ami évtizedes családi képeket ír át. Cseh Gergő Bendegúz, az ÁBTL főigazgatója már nyáron, a Klubrádiónak adott interjúban arra figyelmeztetett, hogy a feltárás elsősorban az idősebb és a középkorú generációknak jelenthet lelki terhet. Az alábbiakban azt járjuk körül, hogyan lehet ezt a terhet úgy kezelni, hogy ne szakadjon szét tőle egy család, egy baráti kör vagy egy kisközösség.

Mi az a 6-os karton, és mit jelent, ha valaki rajta van?

Az első sokk után érdemes egy lépést hátralépni. A 6-os karton egy nyilvántartási lap. Azt rögzíti, hogy az állambiztonság hálózati személyként tartott számon valakit. Azt nem feltétlenül mutatja meg, mit tett, kinek ártott, és ártott-e egyáltalán.

Cseh Gergő Bendegúz a Kontrollnak így fogalmazott: „Nem kell mindent elhinni egy diktatúra állambiztonsági szerveinek, az ügynökaktákat körültekintően kell értelmezni.” A főigazgató szerint a beszervezés gyakran durva zsarolással történt.

Az áldozati és tettesi szerepek pedig egy diktatúrában nem mindig válnak el egymástól.

A levéltár becslése szerint a rendszer mintegy 150 ezer embert foglalkoztathatott. Közülük csak nagyjából minden harmadik neve ismert. A nyilvános nevek nagy része egyszerű kisemberé: vendéglátósoké, bolti eladóké. Ebből két dolog következik. Az ügynökakták névsora nem egy teljes besúgólista. Ha valaki szerepel, az nem teszi automatikusan szörnyeteggé. Ha pedig valaki nem szerepel, az sem ad teljes felmentést. Az iratanyag hiányos.

Ügynökakták keresése: három kérdés, mielőtt beírjuk a nevet

A kíváncsiság érthető. Sokan mégis felkészületlenül keresnek rá, például a szüleikre, aztán napokig nem tudnak mit kezdeni a találattal. Érdemes előtte végiggondolni:

• Miért keresem? Tisztázni akarok valamit, vagy csak megnyugtatást várok? Ha az utóbbi, a „nincs találat” is csak félig nyugtat meg.
• Mit teszek, ha van találat? Kivel beszélem meg először? Szembesítem az érintettet, vagy előbb magamban dolgozom fel?
• Most van-e rá kapacitásom? Késő este, egyedül, egy nehéz nap végén rossz időpont. Jobb, ha a közelben van valaki, akiben megbízunk.

Ha a családban többen is kíváncsiak, megfontolható a közös keresés. Így senki nem marad egyedül egy titokkal. Azt is el lehet dönteni előre, hogy a találatot először csak a közvetlen családdal osztjuk meg.

Ha él, akit érint: kérdezzünk, ne vádoljunk

A legnehezebb helyzet az, amikor a szülő vagy nagyszülő él, és a neve szerepel. Az első reflex gyakran a számonkérés. Ez ritkán vezet jóra. Aki évtizedeken át hallgatott, az többnyire szégyenből, félelemből vagy önvédelemből tette. Egy vádló kérdésre valószínűleg tagadással vagy elzárkózással válaszol.

Jobb kiindulópont egy nyitott kérdés. Például: „Láttam a neved a nyilvános aktákban. Szeretném megérteni, mi történt. Elmondod?” Ez teret ad, nem sarokba szorít. Érdemes hagyni, hogy ő mondja el a saját történetét – a saját tempójában, akár több beszélgetésben.

Fontos az is, hogy ne várjunk azonnali, kerek magyarázatot. Sok idős ember maga sem dolgozta fel, ami vele történt. Lehet, hogy zsarolták. Lehet, hogy a munkahelye vagy a gyereke jövője volt a tét. Lehet, hogy valóban ártott valakinek, és ezzel ő is küzd. Mindegyik változat lehetséges, és egy beszélgetés nem fogja eldönteni.

A sajtóhírek szerint az érintettek a nyilvántartott adatokhoz saját verziójukat is csatolhatják – például ha zsarolással, nem önként vállalták a szerepet.

Ha már nem él: amikor a gyászt kell újraírni

Más teher, ha az érintett már nem él. Ilyenkor nincs kit megkérdezni. Az emlékek – a közös nyaralások, a vasárnapi ebédek – hirtelen kérdőjelet kapnak. Ez a gyász egy furcsa, utólagos formája. Nem az embert veszítjük el újra, hanem a róla alkotott képet.

Ebben a helyzetben segíthet, ha nem kényszerítjük magunkat egyetlen ítéletre. Egy ember lehetett szerető nagyapa és a rendszer besúgója is. A kettő nem oltja ki egymást. A tény nem törli az emlékeket, csak árnyalja őket. Az ambivalencia – hogy egyszerre szeretjük és haragszunk – nem gyengeség, hanem természetes reakció.

Akit nem hagy nyugodni a kérdés, annak a jövő februárban nyilvános B-dossziék, vagyis a beszervezési dossziék adhatnak több kontextust. Addig érdemes idősebb rokonokkal, családi barátokkal beszélni. Ők ismerhetik azokat a körülményeket, amelyeket a karton nem rögzít.

Ha mi magunk vagyunk az érintettek

Azoknak, akik szerepelnek az aktákban és még ma is élnek, a mai nap különösen nehéz lehet. A szégyen, a lebukástól való félelem és a harag egyszerre jelentkezhet. Aki érintett, annak megfontolandó megelőzni a felfedezést. Ha a család tőle hallja a történetet, az egészen más, mint ha egy keresőből tudja meg.

Nem kell mindent egyszerre elmondani. Elég azzal kezdeni, hogy van egy történet, amiről beszélni szeretne. A felelősségvállalás – ha van miért – sokszor könnyebben elfogadható, mint az évtizedes hallgatás.

Baráti kör, munkahely, lakóhely: a képernyőfotó nem visszavonható

A legnagyobb kárt valószínűleg nem a családi beszélgetések okozzák, hanem a gyors posztok. Egy képernyőfotó a szomszéd kartonjáról, egy félmondat a falu Facebook-csoportjában – és valaki egy életre megbélyegzetté válik. A nevek között ráadásul lehetnek névazonosságok. Egy elhamarkodott „lebuktatás” könnyen rossz embert találhat el.

Kisebb településeken ez fokozottan igaz. Ott mindenki ismer mindenkit, és a pletyka gyorsabban terjed, mint a kontextus. Érdemes szem előtt tartani: a nyilvános adat nem jelenti, hogy a terjesztése mindig rendben van.

Ha egy barátról vagy kollégáról derül ki valami, a legtisztességesebb út a négyszemközti beszélgetés. Ugyanaz érvényes rá, mint a családtagra: kérdés, nem vád. Akinek a felmenőjét érinti egy találat, az nem felelős a szülője döntéseiért. Ezt a baráti körben és a munkahelyen is érdemes tiszteletben tartani.

Betekintés az ügynökaktákba: mi van, ha a mi családunkat figyelték meg?

A másik oldal is létezik. Sokan most azt keresik, ki jelenthetett a szüleikről. Erre a nyilvános ügynökakták első köréből nem lehet választ kapni. A megfigyeltek személyazonossága és a zsarolásra használt adatok a törvény szerint védelmet kapnak. A saját vagy hozzátartozó megfigyelési iratainak kikérése az ÁBTL-nél, betekintési vagy kutatási kérelemmel lehetséges.

Akik ezt az utat választják, azokra is igaz: érdemes felkészülni. Egy aktából kiderülhet, hogy közeli barát, rokon, kolléga jelentett. Ez a felfedezés legalább akkora sokk lehet, mint a sajátunké.

Hogyan beszéljünk róla a gyerekekkel és az unokákkal?

A fiatalabbak – ahogy az ÁBTL főigazgatója is jelezte – inkább történelemként tekintenek erre az időszakra. Ez előny is lehet. Egy kamasz vagy fiatal felnőtt számára a nagyszülő története a diktatúra működésének megértéséhez is kapu.

Kisebb gyerekeknél nem kell részletekbe menni, és az sem cél, hogy megértsék, mit jelentettek a besúgók a kommunizmusban. Elég annyit mondani, ami a korukhoz illik: régen nem lehetett szabadon beszélni, és sok embert kényszerítettek olyasmire, amit nem akart. A lényeg, hogy ne a játszótéren vagy az iskolában hallják először a nagyszülő nevét.

Mikor kérjünk segítséget?

Ha a találat után napokig nem tudunk aludni, ha a harag vagy a szégyen beszűkíti a gondolkodást, ha a családi konfliktus kezelhetetlenné válik, érdemes szakemberhez fordulni. Családterapeuta vagy pszichológus segíthet a nehéz beszélgetések előkészítésében is.

Akut lelki krízisben a 116-123-as ingyenes Lelki Elsősegély Telefonszolgálat a nap 24 órájában hívható.

Mire számíthatunk a következő hónapokban?

Az ügynökakták nyilvánosságra hozatala nem egyetlen nap története. A B-dossziék február 25-ig kerülnek fel a nyitott akták weboldalára, és ezek már részletesebb képet adnak a beszervezés körülményeiről. Sok család számára tehát a mostani találat csak az első fejezet. Ezért is érdemes most nem végleges ítéletet hozni, hanem kérdezni, meghallgatni és kivárni.