A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-ig le kell cserélniük járművük zöld rendszámát.
Most érdemes körülnézni a használtautó-piacon: több népszerű kategóriában is csökkentek az árak
Bővült a használtautó-kínálat októberben, miközben csökkent a vásárlók közötti verseny. A meghirdetett autók átlagára 3,1 százalékkal, 5,4 millió forintra emelkedett, egyes kategóriákban azonban jelentős árcsökkenést mértek. A hibridek kínálata 36 százalékkal nőtt, miközben átlagáruk 6,5 százalékkal csökkent, a városi terepjáróknál pedig szintén nagyobb választék és alacsonyabb árak fogadták a vásárlókat.
Októberben kedvezőbb helyzetbe kerülhettek a használtautó-vásárlók, miután a kínálat bővülésével párhuzamosan mérséklődött az egy hirdetésre jutó érdeklődések száma. A Használtautó.hu adatai szerint a hónapban mintegy 101,9 ezer hirdetés volt elérhető a portálon, ami 2,3 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A frissen feltöltött hirdetések száma ennél is nagyobb mértékben, 6,7 százalékkal, 93 ezerre emelkedett.
A vásárlói verseny ugyanakkor enyhült: míg tavaly októberben átlagosan 4,2 érdeklődés jutott egy hirdetésre, addig idén ez a szám 3,7-re csökkent. A nagyobb választék és a mérsékeltebb érdeklődés kedvezőbb alkupozíciót teremthet azoknak, akik most terveznek autót vásárolni.
Drágultak a használt autók, de fiatalodott a kínálat
A kínálat bővülése ellenére az autók átlagos hirdetési ára tovább emelkedett. Októberben 5,4 millió forintot kértek egy meghirdetett járműért, ami 3,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A kínálat összetétele ugyanakkor valamelyest javult: a meghirdetett autók átlagéletkora 12,3 évre csökkent, ami két hónapos fiatalodást jelent éves összevetésben. Az átlagos futásteljesítmény szintén mérséklődött, a tavalyinál négyezer kilométerrel kevesebbet, mintegy 170 ezer kilométert mutattak az órák.
„A kínálat bővülésével azok kerülnek előnybe, akik mostanában terveznek autót vásárolni. A hirdetési árak összességében nem csökkentek, a vevők előnye a választékban és a tárgyalási pozícióban jelentkezik” – mondta Lőcsei Dániel, a Használtautó.hu brand managere.
Egyre több a hibrid, az áruk is csökkent
A különböző hajtásláncok közül a hibridek piacán történt az egyik legjelentősebb változás. Az ilyen autók kínálata egyetlen év alatt 36 százalékkal, 6442 hirdetésre bővült, miközben átlagos hirdetési áruk 6,5 százalékkal, 10 millió forintra csökkent.
Az elektromos autóknál ezzel szemben drágulást mértek: a meghirdetett villanyautók átlagára 2,5 százalékkal emelkedett, így már megközelítette a 11 millió forintot. A dízelautók esetében a legkisebb az egy hirdetésre jutó érdeklődések száma. Ezek a járművek ráadásul idősebbek és többet futottak a piaci átlagnál: átlagosan 12,9 évesek, kilométerórájuk pedig 227 ezer kilométert mutat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A városi terepjáróknál is csökkentek az árak
A karosszériatípusok között szintén jelentős különbségek rajzolódtak ki. A legnagyobb kínálatbővülést a városi terepjáróknál, vagyis az SUV-knál mérték: az elérhető hirdetések száma 20,4 százalékkal, 23,8 ezerre emelkedett. Ezzel párhuzamosan az átlagáruk 4,2 százalékkal, 8,3 millió forintra csökkent.
A vizsgált kategóriák közül továbbra is a ferdehátú autók bizonyultak a legolcsóbbnak, átlagosan 2,7 millió forintos hirdetési árral. Ezek iránt volt a legnagyobb az érdeklődés is, hirdetésenként átlagosan 4,2 megkereséssel.
A kombik esetében ennél visszafogottabb kereslet mutatkozott: egy hirdetésre átlagosan 3,3 érdeklődés jutott, szemben az egy évvel korábbi 3,8-cal. A kategória átlagára 4,83 millió forint, az autók átlagéletkora pedig 11,2 év volt. A szedánoknál különösen érdekes tendencia figyelhető meg. Miközben az érdeklődés 19,7 százalékkal csökkent, az átlagos hirdetési ár 7,3 százalékkal, 5,86 millió forintra emelkedett.
„A bővülő kínálat nem mindenhol jelent alacsonyabb árat, viszont a megfelelő felszereltség kiválasztása sokkal egyszerűbbé válhat. A dízel autóknál szemmel látható a visszaesés, de még így is a kereslet jelentős részét teszik ki. Az SUV-k iránt folyamatosan nő az érdeklődések száma, vélhetően a kombik kárára” – tette hozzá Lőcsei Dániel.
Bejelentette Magyar Péter: jön a szigor az elektromos rollerekre, életkori korlátozást is bevezetnek
A szabályozás a teljesítményük alapján két csoportra osztja a járműveket: a legfeljebb 25 km/órás sebességre képes, kis teljesítményű rollereket 14 éves kortól lehet majd vezetni.
Megindul a drágulás a hazai kutakon: brutális áremelés jöhet egy héten belül a benzinnél, gázolajnál
Hetekig nem változtak az üzemanyagárak, a következő időszakban a benzin akár 10, a dízel pedig 20 forinttal is drágulhat literenként.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







