8 °C Budapest

"Megkötöm" - Merjek kattintani a román biztosítóra?

Pénzcentrum
2010. november 3. 13:15

Nem sok jót jelent a magyar biztosítók számára, ha a román Astra megveti a lábát a piacon - mondta a Portfolio.hu-nak a díjhirdetést megelőző napokban a romániai biztosítási piac jó ismerője. Forrásunk a biztosító rendkívül alacsony kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjaival indokolta álláspontját, mondván, Romániában agresszív és szerinte veszélyes árképzéssel utasította maga mögé versenytársait az Astra. A hazai biztosítók október végén közzétett tarifái úgy tűnik, igazolják véleményét: magyarországi indulásának első évében máris a legalacsonyabb díjakat kínáló piaci szereplők közé lépett a román biztosító. Akár már az idén jól megbolygathatja a kgfb-piacot a cég, amire az elmúlt években nem volt példa.

Nagypályás szereplő érkezett

Mivel az Astra egyelőre ismeretlen szereplő Magyarországon, a névre nem alapozhat, így versenyelőnye egy ideig kizárólag az alacsony díjon fog alapulni. Ebben máris jól áll: az online alkuszok szerint az ügyfelek többsége számára az Astra kínálja az egyik legalacsonyabb díjat. Ennek köszönhetően akár már az idén felkavarhatja a hazai kgfb-piac állóvizét a román biztosító.

Amint az ábrán is látszik, a verseny fokozódása és az átlagdíjak csökkenése ellenére nem történt jelentősebb átrendeződés az elmúlt években a hazai kfgb-piacon, legalábbis a díjbevételek alapján.

Román név a díjkalkulátorban - Piacot robbant az Astra?

Idén ez másképp lehet, amit nemcsak az Astra érkezése válthat ki: a gépjármű motorjának hengerűrtalma szerinti besorolásról a teljesítmény alapján történő díjszámításra történő áttérés önmagában is jelentős piaci változásokat generálhat egyes piaci szereplők szerint. Az autósok mintegy 30%-a esetében ugyanis a díjak az új számítás miatt kevésbé lesznek összehasonlíthatók a korábbival, márpedig ez a tömeges váltásnak, ezáltal pedig egy új piaci szereplő részesedésszerzésének is kedvez. Ellentétben az elmúlt öt évvel, amikor a MABISZ díjbevétel-statisztikái szerint alig lépett új biztosító erre a piacra (a kfgb-piacon érdekelt Wabard nem tagja a MABISZ-nak, így a statisztikákban sem szerepel).

Az Astra magyarországi indulásának időzítése a magyar piac szempontjából sem kiugróan jónak, sem kiugróan rossznak nem mondható.

Érvek mellette:

* 2000 óta először ismét nyereséges volt tavaly a termék a magyar piacon
* a hazai biztosítók működését számos nehézség övezi, többek között a különadó
* a nagyobb kampány és a jogszabályi változás váltásra ösztönözheti az autósokat
* az éles verseny ellenére továbbra is van mozgástér az átlagdíjak csökkentésére
* mára sikerült jelentős költségcsökkentést elérnie az Astrának a folyamatok elektronizálásával

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Érvek ellene:

* rekord alacsony gépjármű-értékesítés, visszaeső piac
* a már piacon lévő biztosítók korábban megképzett kgfb-tartalékaikból is "gazdálkodhatnak"
* az éles árverseny ma már "öngyilkossá" tehet egy "gyilkos" stratégiát
* a magyar piacon a jobb minőségű úthálózat dacára magasabb kárkifizetési igénnyel számolhat a biztosító, mint Romániában

Az elmúlt évek piacra lépői közül egyedül a Genertel díjbevétele haladja meg a teljes piaci díjbevétel 3%-át, ami az anyacég piacismerete mellett leginkább a direktbiztosítói létből fakadó előnyöknek köszönhető. Amint azonban a Genertel példája is mutatja, rendkívül nehéz számottevő piaci díjbevétel-részesedést elérni új szerzéssel. Ennek oka, hogy a díjbevételeknek jelenleg is mindössze közel harmada származik frissen szerzett állományból.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. december 5. 15:55
Véget ért a Netflix, a Comcast és a Paramount között zajló licitháború: a Netflix pénteken közölte,...
MNB Intézet  |  2025. december 5. 09:56
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment...
Bankmonitor  |  2025. december 5. 09:55
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a ke...
ChikansPlanet  |  2025. december 5. 09:23
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer ha...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?