Több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerekkel okozott, személysérüléssel járó balesetek száma egyetlen év alatt.
A K&H Biztosító az átláthatóságra és a sokrétű kedvezményrendszerre építi idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányát. Kedvezményben részesülhetnek többek között az online szerződéskötők, az idős gépjárművel, és a bonus fokozattal rendelkezők, valamint azok, akik egyszerre kötik meg kgfb és casco szerződésüket.
Több fontos változás is történt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással kapcsolatban az elmúlt év során. Január elsejétől a biztosítási időszak nem a naptári évhez kötődik, hanem a szerződésben meghatározott kockázatviselés kezdetétől számított egy évre szól. A jogszabály rendelkezéseinek megfelelően a korábbi, köbcentiméter alapú számításról kilowatt alapú tarifálásra váltottak a biztosítók, amely jelentős változásokat hozhat a kgfb díjakban a gépjármű tulajdonosok számára.
"Jelenleg 409 ezer kgfb szerződést kezelünk, ez körülbelül a magyarországi szerződésállomány 10 %-a. Idei tarifánk megalkotásakor nagy gondot fordítottunk arra, hogy az teljesen átlátható, egyszerű és egyértelmű legyen.

Kaszab Attila
A K&H kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díja néhány alapadattal könnyen kiszámítható és a honlapunkon pár kattintással a kgfb és a casco szerződés is megköthető" - mondja Kaszab Attila, a K&H Biztosító nem-életbiztosítási üzletágának vezetője.
Köztudott, hogy a gépjármű tulajdonosokat nem egyformán érinti az, hogy immár a motorteljesítmény alapján számítjuk ki a díjakat. Mi úgy dolgoztuk ki a tarifarendszerünket, hogy minél több autós számára legyen előnyös a változás. A jövő évi díjakat és kedvezményrendszerünket ennek figyelembevételével alakítottuk át és vezettünk be több olyan új kedvezményt, amelyeket várhatóan a korábbiaknál szélesebb körben vehetnek igénybe az ügyfelek. Az elérhető maximális kedvezmény mértéke is jelentősen megnövekedett: a tavalyi 40%-hoz képest akár a 47%-ot is elérheti."
A K&H idei kampányában is sokféle és jelentős mértékű kedvezményt biztosít új és meglévő ügyfelei számára. A bonus fokozattal rendelkező személygépkocsi tulajdonosok a bonus-besorolással járó kedvezőbb díjon túlmenően további 10% kedvezményt kapnak. Az A0 vagy bonus-besorolású szerződéseknél a biztosítóváltáskor szintén 10% kedvezményben részesülhetnek a személygépkocsi, motorkerékpár, tehergépkocsi tulajdonosok. Sőt, mostantól még a legmagasabb, bonus 10-es fokozatban lévő K&H-s ügyfelek is kaphatnak további kedvezményeket a bonus díjengedményen felül.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A 2001-ben vagy korábban gyártott gépjárművel rendelkezők is díjkedvezményt kapnak a kgfb díjából: tehergépkocsi esetén 20%-ot, személygépkocsi vagy motorkerékpár esetén 10% -ot. Szintén 10%-kal alacsonyabb lehet a kgfb-díja azoknak a személygépkocsi-tulajdonosoknak, akiknek gyermeke 1996-ban vagy később született. Megmarad továbbra is a 10% kedvezmény a chopper/cruiser és túramotoroknál. A K&H casco biztosítást is kötő ügyfelek pedig 8% díjkedvezményt kapnak.
Azok, akik éves biztosítási díjat fizetnek, vagy csoportos beszedési megbízást adnak, szintén magas kedvezményeket érhetnek el. Az éves díjfizetésnél 8%, féléves díjfizetési gyakoriságnál pedig 4% az engedmény. K&H bankszámláról indított csoportos beszedés esetén 5%-kal, más pénzügyi intézménynél vezetett bankszámla esetén 3%-kal kevesebb díjat kell fizetni. Annak, aki a biztosító honlapjáról is elérhető direktértékesítési csatornán, online köti meg biztosítását, év közben 5% kedvezmény jár.
Rémálommá vált a rollerhelyzet a magyar utakon: egyre több gyerek kerül kórházba súlyos sérülésekkel
Az e-rolleres balesetek száma ugrásszerűen megnőtt, és aggasztóan magas a súlyos, gyakran gyermekeket érintő sérülések aránya.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








