1 °C Budapest

A Suzukisok kötelezőnek érzik a biztosítóváltást

2010. november 3. 12:02

Az autósok már a kampány első napjaiban úgy megrohanták a biztosítási alkuszokat, mintha valami kuriózumot árulnának potom pénzért - áll a clb.hu biztosítási szokásokat vizsgáló közleményében. A legkorábban biztosítást kötők többnyire Suzuki tulajdonosok, a "Mi autónk" vezetői közel hatszor annyian látogatták meg a biztosítási portált, mint más gépjárművek tulajdonosai.

Tapasztalatok szerint a legtöbben este otthon, nyugodt körülmények között szerződnek, de nap közben órákat töltenek az Interneten azzal, hogy megtalálják a legjobb ajánlatot. A kampány első két napján az átszerződők 79%-a férfi, 21%-a pedig nő volt.

Az első két napon reggel 7.30 és 9 óra között, valamint délután 5 és 7 óra között látogatják a legtöbben azokat a honlapokat, amelyeken biztosítást lehet kötni. Noha ezekben az időpontokban tízszer annyian nézik meg ezeket az internetes helyeket, mint általában, a biztosításokat jellemzően a nyugodalmasabb órákban, este 7 után kötik azok, akik napközben végigfutották az ajánlatokat.

Az első két nap adatai azt mutatták, hogy a biztosítót váltók háromnegyede három cég ajánlata közül választott: az Allianz, Astra, K&H, közel egyenlő arányban osztozott az új kötéseken, negyedük pedig a másik 11 cég ajánlatát választotta.

A CLB szerint az Astra, mint új szereplője a biztosítási piacnak, igen kedvező ajánlattal igyekszik tarolni, az Allianz a 100%-os elektronikus kommunikációra, bankkártyás és inkasszós díjfizetésű e-GFB termékével ér el sikereket, a K&H Biztosítót pedig a banki világból jól csengő neve is segíti. Az MKB úgy tűnik "megunta", hogy évek óta csak szemlélője a versenynek, az első két napon a "váltók" csaknem 7%-a választotta őket. Ez többek között annak is köszönhető, hogy elsősorban az alkuszokra támaszkodik, alkuszi csatornákon kedvezőbb díjat hirdetett. Viszont a tavalyi nagy nyertes, az Uniqa és az Aegon nem tudja megismételni a sikert, csak kevés kategóriában adnak "nyerő" díjat. Mindez nem véletlen, régi tendencia, hogy azok a biztosítók, amelyek az előző évben "túlnyerték" magukat, a következő évben korrigálnak.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

További érdekesség, hogy feltűnően sok volt az első napokban az, aki Suzuki gépkocsijára kötött biztosítást. A kötések mintegy 25%-a vonatkozott erre a típusra, második helyen a Volkswagenek és a Fordok állnak 8-8%-kal.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 20:06
Már több mint 48 órája szünetel az AM-Mikro és a Hello Digital tévészolgáltatás.
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 4. 23:51