13 °C Budapest
greengo

Válaszút előtt a magyar munkahelyek: rengeteg dolgozó búcsúzhat a céges autótól?

2023. március 4. 12:02

A vállalatok a carsharing (megosztott autó hozzáférés) alkalmazásával nemcsak a környezetvédelmet támogathatják, csökkenthetik költségeiket is, illetve cafeteriaelemként olyan dolgozóknak is lehetővé tehetik az autóhasználatot, aki egyébként nem jogosultak rá - áll a Jövő Mobilitása Szövetség elemzésében. Közölték: a számítások szerint ha például egy cégnél főként alkalomszerűen használják a dolgozók a céges vagy kulcsos autókat, és nem óriási távokra, ehhez teljesen felesleges vállalati flottát fenntartani és üzemeltetni, az adminisztráció összes pluszmunkájával.

Az adatok azt mutatják, hogy kisebb autóknál évi 7500 kilométer, közepes méretűeknél pedig 16 ezer kilométer vagy annál kevesebb megtétele esetén már nem éri meg saját kocsit fenntartani, illetve sokszor ennél jóval magasabb kilométerszám esetében is előnyösebb megoldást jelent a carsharing használata.

A közlemény idézi Pukler Gábort, a szövetség elnökét, aki elmondta: a céges autók a nap nagy részében állnak, ráadásul sokszor fizetős garázsokban. Azt látják, hogy az átlagos autókihasználtság 3-4 százalékos, ez a rendkívül alacsony arány a kizárólag munkába járásra használt céges autókra is igaz. Hozzátette: az autómegosztás egy adómentes juttatás, melynek adómentessége akkor is fennáll, ha a munkavállaló magáncélra veszi igénybe a közösségi autót, sőt, az utóbbi esetben a juttatás cafeteria-rendszerben is adható.

Ezzel a megoldással így azok is hozzáférést kaphatnak a megosztott autókhoz, akiknek a céges szabályok alapján az egyébként nem járna, miközben a munkaadó újragondolhatja és optimalizálhatja az indokoltan fenntartandó flottaméretet. A Jövő Mobilitása Szövetség szerint ez a megoldás nemcsak az autókra, hanem más mobilitási eszközökre is alkalmazható: például zéróemissziós e-kerékpár flotta is létrehozható a dolgozók számára, adómentes béren kívüli juttatásként is.

A közleményben kitérnek arra is, hogy a tapasztalatok szerint, jóllehet a fenntartható működés (ESG - environmental, social, governance - környezeti, társadalmi, irányítási szempont) ma már versenyképességi tényező, nagy a különbség a magyar vállalatok körében az erre való felkészülésre. A szövetség ajánlása szerint azonban javítható a cégek hatékonysága, ha például nemcsak a környezeti célok, az energiahatékonysági és az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentésére koncentrálnak, hanem arra is, ha például a carsharingon keresztül jobb logisztikai rendszert alakítanak ki, a személyzeti járműparkot elektromosra cserélik, és ezzel is csökkentik a munkába járás és munkavégzés karbonlábnyomát.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem