Az NKFH laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.
Flydubai-terrortámadás: a késelő másodpilóta már el volt tiltva a repüléstől, a repülőgép eltérítés így is majdnem sikerült neki
Terroristatámadásnak minősítette az Egyesült Arab Emírségek ügyészsége szombaton a Flydubai légitársaság Dubajból Tel-Avivba tartó járatán történt incidenst. Sajtóforrások szerint hazájában már korábban eltiltották a repüléstől az ománi másodpilótát, aki radikális iszlamistákkal állt kapcsolatban.
Az ügyészség a WAM emírségekbeli hírügynökséghez is eljuttatott, Hamád es-Szamszi főügyész jegyezte közleményében azt írta, hogy az ománi állampolgárságú másodpilóta fejszével támadt a kapitányra a pilótafülkében, és megpróbálta átvenni az irányítást a repülőgép fölött. Az elkövető indítékát és a támadás körülményeit vizsgálják - tette hozzá Samszi.
A nemzetközi repülésbiztonsági szabályok kötelező biztonsági és mentőeszközként írják elő az úgynevezett kényszerhelyzeti fejsze vagy bontófejsze tárolását a pilótafülkében a repülőgépszerencsétlenségek esetére, például a kijáratok biztosításához - jegyezte meg a Reuters hírügynökség. A légitársaság egyik szóvivője a sajtónak azt mondta, az incidens körülményeit vizsgálják és jelenleg nem kívánnak további megjegyzéseket fűzni a történtekhez.
Egy izraeli tisztségviselő a Reuters hírügynökséggel azt közölte, Izrael is részt vesz a vizsgálatban. Pénteken Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök leszögezte: Izrael egyúttal annak lehetőségét is vizsgálja, hogy a pilótát valakik megbízták a támadással, hozzátéve: bárki, aki részese az incidensnek, "súlyos árat fog fizetni".
Újabb részletek az ománi másodpilóta múltjáról
Az ománi hatóságok már korábban eltiltották a repüléstől azt az ománi másodpilótát aki a Flydubai légitársaság Tel-Avivba tartó járatán megkéselte a kapitányt, a tiltást pedig a férfi szélsőséges nézeteivel indokolták - jelentette szombaton több sajtóorgánum, köztük a Wall Street Journal (WSJ) és a CNN amerikai hírtelevízió.
Médiaértesülések szerint az ománi állampolgárságú férfi édesanyja szíriai, ő maga pedig egy hosszabb szíriai tartózkodás során került kapcsolatba radikális iszlamistákkal, akik átformálták a gondolkodását. A CNN szerint a Hammám al-Hammámiként azonosított elkövető korábban az Oman Air ománi állami légitársaságnál dolgozott, ahonnan azonban szélsőséges nézetei miatt tavaly elküldték.
A hírtelevízió kiemelte azt is, hogy Hammámi Linkedin-profilján nem sokkal az incidens után több videófelvétel is megjelent, amelyen izraeli repülőgépekről készült videófelvételek, az iszlám szent helyei (Mekka és Medina), a bátorságról és harcról szóló verssorok, valamint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet egy ideig vezető Ajmán az-Zavahíri képe is feltűnt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Egyelőre nem tudni, a bejegyzéseket valaki más tette-e közzé, vagy pedig előre beállították megjelenési idejüket - tette hozzá a CNN. Ugyanebben az időben a képsorok és a videófelvételek egy Hammám al-Hammámi névhez tartozó Instagram-fiókon is feltűntek, azonban később a fiókot törölték. Az ügyben a CNN a Metát is megkereste, amely azonban nem reagált.
A CNN-nek nyilatkozó egyik elemző felhívta a figyelmet arra, hogy az elkövető 2021-ben és 2022-ben a Twitteren (azóta X) csaknem háromezer, részben nőkről szóló bejegyzést is közzétett, amelyben arra panaszkodik, hogy az anyja nem talál számára olyan feleséget, aki hajlandó lenne alávetni magát a férfi radikális nézeteinek, például felvenné a teljes testet - beleértve az arcot - eltakaró ruházatot, valamint többször bírálta azokat a munkahelyeket, ahol a férfiak és nők egy légtérben dolgoznak. Az azóta törölt, ám szakemberek segítségével helyreállított bejegyzéseket vizsgálják - tette hozzá a CNN.
Az ABC News amerikai műsorszóró úgy tudja, a 29 éves, jelenleg az Egyesült Arab Emírségekben fogva tartott férfi együttműködik a hatóságokkal, és azt is bevallotta, azt akarta, hogy a gép lezuhanjon. Sota Muszajev, a Flydubai járatának egyik utasa - aki életmentő ellátást nyújtott a megsebesített kapitánynak - az ABC News-nak adott interjúban azt mondta, Hammámi azt kérte, ölje meg őt.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







