A megkérdezett fiatalok kétharmada örül a legutóbbi országgyűlési választás eredményének.
Azonnali hatállyal eltörölte a home office lehetőségét a felsővezetői számára az UniCredit, és a tervek szerint jövő januártól a teljes munkavállalói állományra kiterjesztik a szigorítást. A bank a személyes jelenlét fontosságával indokolja a lépést, miközben a szakszervezetek hevesen tiltakoznak az egyoldalú döntés ellen, amelynek magyarországi hatásai egyelőre nem tisztázottak, írja a Reuters.
Andrea Orcel vezérigazgató utasítása alapján a közvetlen beosztottjai számára már most sem engedélyezett az otthoni munkavégzés. A szakszervezetek tájékoztatása szerint a jövő év elejétől életbe lépő új szabályozás gyakorlatilag minden alkalmazottra érvényes lesz, így a távmunka ritka kivételnek számít majd, amelyet minden esetben előre jóvá kell hagyni. Bár a vállalat vezetése jelezte, hogy biztosítanak bizonyos kivételeket, ezek pontos feltételeiről még nem egyeztettek az érdekképviseletekkel.
Az olasz bankcsoport azzal indokolta a drasztikus korlátozást, hogy álláspontjuk szerint a tudásmegosztás, a szakmai fejlődés és a hatékony csapatmunka elengedhetetlen feltétele a személyes jelenlét és együttműködés.
Bár a pénzintézet hivatalosan továbbra is hangsúlyozza elkötelezettségét a rugalmas munkavégzés iránt, a dolgozói képviseletek elfogadhatatlannak tartják az egyoldalú intézkedést. A lépés különösen azért váltott ki komoly ellenállást, mert a szakszervezetek az elmúlt időszakban éppen a távmunka kiterjesztéséért küzdöttek. Azt remélték, hogy más pénzintézetek gyakorlatához hasonlóan az UniCreditnél is elérhetővé válik a home office a fiókhálózatban dolgozók számára.
A belső feszültségek és a dolgozói elégedetlenség ellenére a piac egyelőre pozitívan értékeli a bank helyzetét. A vállalat részvényárfolyama 5,5 százalékkal emelkedett a napokban, amit az amerikai választásokat követő általánosan kedvező tőkepiaci hangulat is erősen támogatott.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Pénzcentrum kutatása a munkahelyváltásról
A Pénzcentrum felmérést készít arról, hogy a magyar munkavállalók mit áldoznának be egy jobb munkahelyért. Kutatásunkban többek között azt vizsgáljuk, hogy milyen szempontok a legfontosabbak a magyar munkavállalók számára egy munkahely kiválasztásakor, hogy milyen feltételek mellett váltanának munkahelyet, és hogy mennyire elégedettek a jelenlegi munkahelyükkel.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







