A görög PPC energetikai vállalat 35 millió euróért felvásárolja a román Flanco elektronikai áruházláncot.
Halálos orosz dróntámadások a Fekete-tengeren: már Bulgária, Románia vizeit sem kímélik a csapások
Orosz drónok legalább egy tucat kereskedelmi hajót találtak el a Fekete-tengeren az elmúlt hetekben. A támadássorozatban már több mint harminc tengerész vesztette életét vagy tűnt el, ami meghaladja az iráni háborúban meghalt hajósok számát. A csapások célja az ukrán gabonaexport megbénítása, ám az akciók már két NATO-tagállam, Románia és Bulgária felségvizeit és kizárólagos gazdasági övezetét is elérték.
Az orosz offenzíva azután vett új lendületet, hogy az ukrán erők hónapokon át támadták a fekete-tengeri és azovi-tengeri orosz kikötőket használó hajókat. A biztonsági források szerint Moszkva újabban összehangoltan veti be a tengeri és a légi drónokat. Már alkalmazzák a frissen kifejlesztett, nehezebben elfogható, sugárhajtású drónokat is, valamint az olyan eszközöket, amelyek képesek mozgó célpontokat eltalálni. Moszkva nem ismerte el az összes esetet, de a védelmi minisztérium több alkalommal azt állította, hogy a célba vett hajók katonai vagy kettős felhasználású rakományt szállítottak az ukrán hadseregnek - írja a CNN.
A támadások különösen október elején sűrűsödtek be, miután Ukrajna a folyamatos nyári, főként Odesszát érintő csapások miatt megpróbálta a román határ menti, kisebb dunai kikötők felé átterelni az exportot. Előbb a török tulajdonú Alfa Watan süllyedt el légi és tengeri drónok találata miatt, tíz tengerész halálát okozva, hat nappal később pedig a bolgár partoknál érte éjszakai csapás a HS Dignity nevű hajót, amelynek legénységéből tizenegyen vesztették életüket. Október 15-én négy újabb kereskedelmi hajót, köztük két vegyianyag-szállító tankert ért támadás, részben román felségvizeken, a Duna-torkolatnál fekvő Sulina-csatorna közelében, nyolc ember halálát okozva. Legutóbb a Contship Jet konténerhajó süllyedt el három dróntalálat után, mindössze 25 kilométerre a bolgár partoktól.
Az európai reakciók egyelőre nem egységesek, de az érintett határ menti országok már megkezdték a védelmi intézkedéseket. Románia F–16-os vadászgépeket küldött járőrözni a partvidékre, amelyek a felségvizek felett már le is lőttek két új generációs orosz drónt, emellett Bukarest felgyorsítja az aknák és drónok elleni rendszerek fejlesztését. Bár a Moszkvával hagyományosan jobb viszonyt ápoló bolgár kormány vonakodott Oroszországot hibáztatni, Szófia harci gépek és drónelhárító rendszerek telepítését kérte a NATO-tól. Az Ambrey tengerészeti elemzőcég szerint az ukrán kereskedelemhez köthető hajókra mért csapások miatt a román és a bolgár vizek már nem tekinthetők alapvetően biztonságosnak.
A kialakult helyzet súlyos csapást mér az ukrán mezőgazdasági kivitelre, amelynek 90 százaléka ezen a vízi úton halad át. Az ukrán búzaexport már szeptemberben a felére, 1,09 millió tonnára esett vissza az egy évvel korábbi 2,05 millióhoz képest. Az ukrán kikötők forgalma jelentősen csökkent, a biztosítási díjak pedig drasztikusan megemelkedtek, miután a londoni biztosítási piac kockázatértékelő bizottsága szinte a teljes fekete-tengeri régiót magas kockázatú övezetté nyilvánította.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A nemzetközi diplomáciában eltérő válaszok születtek a válságra. Míg Johann Wadephul német külügyminiszter szerint Oroszország a globális élelmezésbiztonságot és a hajózás szabadságát vette célba, a Trump-adminisztráció mindkét felet hibáztatja a kialakult helyzetért. Marco Rubio amerikai külügyminiszter rámutatott, hogy több amerikai vállalat jelzése alapján az ukránok olyan hajókat találtak el a korábbi csapások során, amelyek az ő olajukat szállították, még ha a célzás nem is volt szándékos. Dimitar Becsev oxfordi elemző szerint a helyzet kezeléséhez a NATO-nak meg kell erősítenie a légi és szárazföldi jelenlétét Romániában és Bulgáriában, a tengeren pedig Törökországgal kiegészülve határozottabban kellene fellépniük a hajózás szabadságának biztosítása érdekében.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







