Jövő télen közvetlen repülőjárat indul Budapestről a thaiföldi Phuket szigetére, így az utazóknak nem kell átszállással bajlódniuk.
Másodpercek alatt zuhant több ezer métert a gép: az utasok akadályoztak meg egy újabb szeptember 11-et?
A személyzet és a hősies utasok akadályoztak meg egy súlyos légikatasztrófát szerda reggel, amikor a Flydubai Dubajból Tel-Avivba tartó járatán a másodpilóta a gyanú szerint szándékosan a földnek akarta vezetni a repülőgépet. A gép végül sikeres kényszerleszállást hajtott végre Szaúd-Arábiában, az ügyben pedig terrorcselekmény gyanújával indult hatósági vizsgálat - számolt be a 24.hu.
A drámai incidens során a pilóták a gépeltérítést és jogellenes beavatkozást jelző 7500-as vészhelyzeti kódot adták le, majd a légiforgalmi irányítás egy időre elvesztette a kapcsolatot a járattal. A repüléskövető adatok szerint a gép meredek süllyedésbe kezdett, így rövid idő alatt 10 360 méterről 4270 méterre zuhant, egy adott ponton pedig a süllyedési sebessége megközelítette a percenkénti 9440 métert.
Kezdetben illetéktelen behatolásra gyanakodtak, de hamar kiderült, hogy a pilótafülkén belül történt összetűzés. Egy izraeli tisztségviselő elmondása szerint a másodpilóta megpróbálta átvenni az irányítást, hogy szándékosan lezuhanjon a géppel. A tragédiát végül a kapitány, valamint a pilótafülkébe behatoló utasok – köztük a fedélzeten utazó, szolgálaton kívüli pilóták – közös erővel hárították el.
Az utasok beszámolói szerint a pilótafülkéből hangos kiabálás szűrődött ki, majd dulakodás történt, amelynek során vér is folyt. Az elkövetőt végül egy zsebkéssel sebesítették meg és tették ártalmatlanná, az ellátását pedig a fedélzeten tartózkodó orvos és ápoló kezdte meg. Egy szemtanú elmondta, hogy a zuhanás perceiben úrrá lett a pánik a gépen, és sokan biztosak voltak benne, hogy nem élik túl a becsapódást.
A hatóságok jelenleg is vizsgálják a másodpilóta indítékait, kiemelten kezelve a terrorcselekmény lehetőségét. Névtelenül nyilatkozó izraeli tisztségviselők hangsúlyozták, hogy a bátor közbeavatkozás nélkül az eset könnyen egy, a 2001. szeptember 11-ihez hasonló légikatasztrófába torkollhatott volna.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







