Nyilvánosságra hozta az amerikai igazságügyi minisztérium a Jeffrey Epsteinnel kapcsolatos dokumentumok első részét.
Csak növeli a feszültséget a NATO-főtitkárnak az a kijelentése, miszerint konzultáció kezdődött a tagországok között a nukleáris fegyverek riadókészültségbe helyezésének szükségességéről - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn újágíróknak.
Peszkov arra reagált, hogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a The Telegraphnak brit lapnak elmondta: "orosz és kínai fenyegetések miatt" tárgyalnak arról, hogy több nukleáris fegyvert telepítsenek és helyezzenek készültségbe. "Nem megyek bele olyan műveleti részletekbe, hogy hány nukleáris robbanófejet kellene készültségbe helyezni, és hányat raktárban hagyni, de ezekről konzultálnunk kell, és tesszük is" - mondta Stoltenberg.
"Amit Stoltenberg úr mondott, az nyilvánvalóan nincs összhangban azzal a nyilatkozattal, amelyet tegnap fogadtak el (az Ukrajnáról szóló svájci konferencián), de amelyet nem mindenki írt alá. Ez, ha nem tévedek, kimondja, hogy az efféle retorika elfogadhatatlan. Viszont amit a főtitkár mondott, az a feszültség további növelése" - mondta Peszkov.
"Szeretnék itt emlékeztetni arra, hogy amikor (Vlagyimir) Putyin elnök erről a kérdésről, vagyis a katonai nukleáris ügyekről beszél, akkor valakinek a kérdésére válaszol: újságírókéra, köztük külföldi újságírókéra (...). Nem a saját kezdeményezésére beszél erről, és erre nagyon odafigyel" - tette hozzá. Peszkov emellett hangot adott azon álláspontjának, miszerint az Ukrajnáról Svájcban megrendezett konferencia hatása elenyésző. Ezt az a tény is alátámasztja, hogy a részvevők egy jó része tudta: Oroszország nélkül nincs esély bármilyen komoly, érdemi megbeszélésre - tette hozzá.
Azzal kapcsolatban, hogy Magyarország, Szerbia és Törökország is aláírta a konferencia záródokumentumát, Peszkov kijelentette, hogy ez nem fog ártani az Oroszországgal való kapcsolatuknak. "Természetesen figyelembe fogjuk venni ezeknek az országoknak az álláspontját, számunkra ez fontos. És ezután is részletesen kifejtjük nekik érveinket" - mondta Peszkov, hozzátéve, hogy Moszkva a maga részéről továbbra is együtt fog működni mindenkivel, aki kész erre.
Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a sajtónak kijelentette, hogy a svájci konferencia nem járult hozzá érdemben az ukrajnai konfliktus megoldásához, és még a Nyugat számára is megerősítette, hogy egy ilyen Oroszország részvétele nélkül nem lehetséges.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
"Vagyis nem világos, hogy ott (Oroszország nélkül) miről tárgyaltak" -mondta. Usakov szerint Putyin "békekezdeményezései" elhomályosították a bürgenstocki találkozót, mert annak résztvevői akarva-akaratlanul kénytelenek voltak figyelembe venni az előző nap előterjesztett orosz javaslatokat".Még az is alátámasztja a svájci csúcstalálkozó hiábavalóságát, hogy maga Ukrajna felismerte: a következő békekonferenciát orosz részvétellel kell megtartani - mondta. Érvelése szerint az orosz államfő javaslatai nemcsak a harci cselekmények leállítását, hanem az ukrán válság megoldását is lehetővé tennék, és egyre többeket elgondolkodtatnak.
A Moszkvában hétfőn kiadott hadijelentés szerint az orosz hadsereg hatból öt frontszakaszon előrenyomult az elmúlt nap folyamán Ukrajnában, miközben az ukrán hadseregnek csaknem 1800 katonája esett el, vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezési vonal mentén. A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Nem csillapodik a háború, sőt
A múlt héten az Egyesült Államok és szövetségesei, a G7 csoport tagjai döntöttek arról, hogy az orosz állami vagyonból származó nyereséget Ukrajna támogatására fordítják, hangsúlyozva, hogy Oroszországnak jóvátételt kell fizetnie az általa okozott károkért. Ezt megelőzően Vlagyimir Putyin orosz elnök figyelmeztetett, hogy hagyományos és nagy hatótávolságú rakétákat is bevet Oroszország, ha a Nyugat továbbra is támogatja Ukrajnát fegyverekkel.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Zsalutrend: számít a felhasznát anyagokba épített energia (x)
Fókuszban a karbonsemlegességhez hozzájáruló, csekély ökológiai lábnyommal rendelkező és igazolt adatokkal kínált építőanyagok. Ezek között rendhagyó egy 25 éves zsaluinnováció a Mevától.
-
Önálló digitális transzformációs terület a Rossmann-nál (x)
Dedikált csapattal indult el a digitális transzformáció a Rossmann Magyarországnál, az új, önálló területet Fürjes Ádám, a vállalat eddigi webshopvezetője irányítja.
-
A vásárlói élmény és az értékteremtés kéz a kézben jár az Ecofamily üzleteiben (x)
Az elmúlt években látványosan átalakultak a fogyasztói igények: a vásárlók ma már nem csupán termékeket keresnek, hanem olyan márkákat és üzleteket, amelyekkel azonosulni tudnak és amelyek valódi értéket képviselnek.








