Lengyelország NATO-vadászgépeket és légvédelmi rendszereket aktivált szombat hajnalban, miután Oroszország nagyszabású drón- és rakétatámadást indított Ukrajna ellen.
Kimondta Putyin, amitől mindenki rettegett: minden eddiginél keményebben üzent az orosz elnök, nem fél az atomtól sem
Vlagyimir Putyin orosz elnök figyelmeztetett, hogy hagyományos és nagy hatótávolságú rakétákat is bevet Oroszország, ha a Nyugat továbbra is támogatja Ukrajnát fegyverekkel. Hangsúlyozta, hogy a Kreml nukleáris doktrínáját komolyan kell venni - jelentette a Reuters.
Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke, egy Szentpéterváron tartott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Oroszország kész hagyományos rakétákat bevetni az Egyesült Államok és Európa szövetségesei ellen, amennyiben ezek az országok lehetővé teszik Ukrajna számára, hogy nyugati gyártmányú nagy hatótávolságú fegyverekkel támadásokat hajtson végre orosz területen. Az ukrajnai konfliktus kezdete óta először találkozott személyesen a nemzetközi média képviselőivel. Putyin hangsúlyozta, hogy a Nyugat tévedésben van azzal kapcsolatban, hogy Oroszország sosem vetne be nukleáris fegyvereket. Hozzátette: a Kreml nukleáris doktrínáját komolyan kell venni.
A NATO-főtitkár, Jens Stoltenberg felhívását követően, mely szerint Ukrajnának jogot kellene adni nyugati fegyverek használatára orosz célpontok elleni csapásokhoz, az orosz elnök figyelmeztetett: Kijev fokozódó fegyveres erővel való támadása eszkalálhatja a helyzetet és háborúhoz vezethet Oroszországgal. Putyin külön kiemelte az amerikai ATACMS rakétarendszert és más nyugati rakétarendszereket mint potenciális célpontokat - írja a Reuters.
Az orosz államfő továbbá jelezte, hogy Moszkva fontolgatja fejlett technológiájú nagy hatótávolságú rakéták telepítését olyan közel az említett államokhoz, amely lehetővé teszi számukra csapás mérését azon országok ellen, amelyek támogatják Ukrajna támadásait. Putyin hangsúlyozta: ha úgy ítélik meg, hogy ezek az országok háborús cselekménybe keverednek Oroszországgal szemben, fenntartják a jogot hasonló lépésekre.
Joe Biden amerikai elnök engedélyezte Ukrajna számára bizonyos amerikai gyártmányú fegyverek használatát orosz területen belüli katonai célpontok ellen. Ugyanakkor Washington továbbra is korlátozza Kijevet abban, hogy az ATACMS rakétarendszerrel - melynek hatótávolsága akár 300 kilométer is lehet - vagy más nagy hatótavolságú amerikai fegyverekkel támadjon Oroszországra.
David Cameron brit külügyminiszter májusi látogatása során Kijevben megerősítette: Ukrajnának joga van Nagy-Britannia által biztosított fegyverekkel orosz területen lévő célpontok elleni támadás végrehajtására. A döntés végrehajtása Kijevtől függ.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Címlapkép: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml POOL/Vlagyimir Asztapkovics
Te mit gondolsz a saját márkás termékekről?
A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. Köszönjük!
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








