A térségben legkevesebb 14-en sebesültek meg az orosz műveletekben, egyikük gyerek.
Kína sikeresen felbocsátotta pénteken Csang'o nevű holdszondáját, amely a tervek szerint először nyer mintákat a Földet kísérő égitest túlsó, eddig nem kutatott, rejtett oldaláról. Kína legnagyobb, Hosszú Menetelés - 5 nevű űrrakétája a terveknek megfelelően helyi idő szerint 17 óra 27 perckor emelkedett a levegőbe a holdszondával a dél-kínai Hajnan szigeten található Vencsang indítóközpontból. A leszállóegységet, illetve a szondát szállító, legénység nélküli űrhajó 35 perccel később vált le a rakétáról, a földi irányítóközpont pedig ezt követően "teljes sikernek" nyilvánította a kilövést.
A tervek szerint a leszállóegység a Hold körüli pályára állt űrhajóról leválik és landol az égitest felszínén, ahol 48 órán belül megkezdi a talaj fúrását. Robotkarjával a kinyert mintákat egy tartályba gyűjti, majd újra összekapcsolódik az űrhajóval, amely visszaszállítja a Földre. A küldetés 53 napig tart.
Mivel a Föld kísérőjének a rádiócsillagászat és más tudományos munka számára ideális, zavaró tényezőktől mentes rejtett oldalával való kapcsolat fenntartásához egy átjátszó műholdra van szükség, Kína márciusban fellőtt egy olyan műholdat, amely kommunikációs hídként fog működni a földi műveletek és a Holdon zajló robotmisszió között. A 1,2 tonnás Csüecsiao-2 műhold emellett a 2026-ban induló Csang'o-7 és a 2028-ban induló Csang'o-8 holdmisszió közvetítő platformjaként is szolgál majd.
Elsőként azóta, hogy az egykori Szovjetunió 1976-ban hasonló missziót hajtott végre, Kína 2020-ban már juttatott vissza mintákat a Hold bolygónkkal szemközti oldaláról. Peking jelenlegi ambiciózus űrprogramjának célja, hogy 2030-ra űrhajósokat juttasson a Holdra, valamint az, hogy ugyanebben az évben mintákat szállítson vissza a Marsról. A hosszabb távú, egyelőre koncepcionális fázisban lévő tervek szerint Kína a Hold felszínén állandó, legénységgel ellátott bázist is létesítene.
Kína 2003-ban hajtotta végre első legénységi űrmisszióját, és ezzel az egykori Szovjetunió és az Egyesült Államok után a harmadik ország lett, amely saját erőforrásait felhasználva embert juttatott az űrbe. Három űrhajósa e héten, kedden tért vissza biztonságosan az ország Föld körüli pályán keringő, Tienkung (Mennyei Palota) nevű űrállomásán töltött hat hónapos küldetéséről. Peking korábban közölte, hogy idővel külföldi űrhajósoknak és űrturistáknak is hozzáférést kíván biztosítani űrállomásához.
Kiszivárgott egy titkos dokumentum: bosszúra készül Donald Trump a hátat fordító szövetségesek ellen
Az Egyesült Államok megtorló lépéseket fontolgat azokkal a szövetségeseivel szemben, akik nem nyújtottak kellő támogatást az Irán elleni háborúban.
Súlyos figyelmeztetés Brüsszelből: évekig tarthat a kilábalás, az olcsó energiának búcsút mondhatunk
A közel-keleti konfliktus okozta energiaválság miatt az elmúlt két hónapban mintegy 24 milliárd euró többletköltség hárult Európára.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








