Csodás égi jelenség lesz látható Magyarországról: évente csak egyszer jön el ez a pillanat, ekkor érdemes felnézni
Október 22-én hajnalban érdemes az eget kémlelni: ekkor tetőzik az Orionida meteorraj
Október 22-én hajnalban érdemes az eget kémlelni: ekkor tetőzik az Orionida meteorraj
Felejtsük el az ufókat és az elrablástörténeteket, a tudósok ugyanis valójában módszeres, többirányú kutatást folytatnak a földönkívüli élet felkutatására,
A szerzők szerint ekkora esemény várhatóan csak 132 évente egyszer fordul elő a Holdon.
Új katonai egységet hoz létre Nagy-Britannia a műholdjai védelmére, miközben egyre élesebb verseny bontakozik ki az űr katonai felhasználásáért.
Csütörtökön éri el a Földet egy hétfői napkitörésből származó plazmafelhő, amely enyhe geomágneses vihart vált ki.
Az Egyesült Államok története során először ismerte el hivatalosan, hogy támadó űrfegyvert telepített Föld körüli pályára.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy párizsi űripari csúcstalálkozón jelentette be, hogy az első műholdakat 2029-től állítják pályára
Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot.
A NASA jelenlegi tervei szerint augusztus 30-án indulhat a Roman a floridai Kennedy Űrközpontból.
Kékeszöld csóvát húzó, rendkívül fényes tűzgömb világította be a hazai égboltot szombat hajnalban.
A Fehér Ház célja, hogy 2030-ra évente legalább ezer indítást és visszatérést tegyenek lehetővé.
Kilenc évvel a 2017-es koncepció bemutatása után még ebben a hónapban leleplezheti a Tesla a Roadster szériaérett változatát.
A becsapódás ritka lehetőséget kínál a kutatóknak arra, hogy megfigyeljék egy ismert mesterséges objektum holdi ütközésének következményeit.
A Holdba csapódhat egy SpaceX Falcon 9 hordozórakéta levált felső része augusztus elején.
Az elmúlt napok rendkívül erős napkitörései miatt a hétvégén akár Magyarország felett is láthatóvá válhat a sarki fény.
A kataklizmikus esemény során kibocsátott sugárzás mintegy háromezer évnyi utazás után éri el a Földet.
Az Európai Unió mára a globális űripar egyik legfontosabb szereplőjévé vált, amit a legfrissebb piaci adatok és az újonnan elindított szolgáltatások is alátámasztanak.
A mesterséges intelligencia nem feleslegessé teszi az emberi munkaerőt, hanem épp ellenkezőleg, munkaerőhiányt fog okozn.
Megtört a tőzsdére lépése óta tartó folyamatos emelkedés Elon Musk űripari cégénél, ugyanis a kezdeti meredek szárnyalás után csütörtökön először esett az árfolyam.
A mindössze néhány tucat példányban létező próbaveret ma a magyar numizmatika egyik legkeresettebb és legrejtélyesebb darabja, félmillió forintot kérnek érte.