A felcsúti, idén a válogatottban is bemutatkozott támadó elmondta, melyik karácsonyi édesség a gyengéje, de szót ejtett a terveiről is.
A karácsony jegyében az üzletekben már novemberben megjelennek a szezonális csokoládéfigurák, a szaloncukrok, valamint ebben az időszakban megemelkedik a teljes csokoládé- és pralinépiac forgalma is az átlagos havi eladási szinthez képest. Miközben a figurás édességek piacán egyre inkább a valódi csokoládéból készült termékeket keresik a vásárlók, a gyártók szerint a boltokat még mindig elöntik a gyenge minőségű, olcsó szaloncukrok.
Az elmúlt két évben az élelmiszer piac egészén megfigyelhető, hogy a karácsonyi szezon erősödik, vagyis a decemberi átlageladások egyre nagyobb arányban növekednek a havi átlagos forgalomhoz képest. A csokoládépiacon is hasonló trend mutatkozik: a 2012. évi szezon során az éves összeladáshoz képest nagyobb arányban fogytak az ünnepi édességek, mint 2011 hasonló időszakában.
A magyar háztartások 60 százaléka vásárolt 2012. november-decemberben valamilyen csokoládé terméket, míg a megelőző évben ez az arány 1 százalékkal magasabb volt - derül ki a GfK Hungária piackutató elemzéséből.
Csokoládéra, pralinéra és szaloncukorra összességében egy-egy háztartás átlagosan 4733 forintot költött a tavalyi szezon két hónapja alatt, ami 13 százalékkal haladta meg az előző éves szintet. A csokoládé kiadások emelkedése mögött nem pusztán a csokoládé termékek árdrágulása áll, hanem mennyiségben is növekedett az egy háztartás által a két hónap során megvásárolt édességek vásárlása (mintegy 4 százalékkal).

A háztartások átlagos édességre kiadott költésének aránya legnagyobb mértékben a szaloncukor esetében nőtt meg. Továbbra is a zselés ízesítés vezeti a szaloncukrok népszerűségi listáját, ezt követi a vegyes ízesítésű szaloncukrok csoportja és a klasszikusnak számító marcipános íz. A következő a sorban a karamell íz, amely már kevesebb mint 5 százalékát adja az értékesített mennyiségnek, majd következik még számtalan egyéb, pl. a kókuszos, mogyorós, kakaós, joghurtos íz.
Annak ellenére, hogy a szaloncukorpiac pozitív trendet mutat, az ár egyre fontosabbnak bizonyul ebben a termékkategóriában is. Biztos jele az árérzékenységnek, hogy erősen emelkedik a kimért szaloncukrok aránya a teljes szaloncukor eladásból.
Sok a gyenge minőségű termék
Miközben a figurás édességek piacán egyre inkább a valódi csokoládéból készült termékeket keresik a vásárlók, a boltokat még mindig elöntik az olcsó szaloncukrok - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a Bonbonetti. A csokoládégyár közlése szerint a legtöbben csak egyetlen dologra koncentrálnak: az árcímkére. Az ár mellett azonban fontos szempont, hogy milyen összetevőket tartalmaz a karácsonyi édesség, főleg, hogy az utóbbi években a hazai üzleteket elöntötték a gyengébb minőségű, gyanúsan kedvező árfekvésű szaloncukrok.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A figurás édességek hazai helyzetét hasonlóképpen látják a Nestlé-nél is. Mint arról az élelmiszeripari vállalat nemrég beszámolt, Magyarországon továbbra is a valódi csokoládéból készült termékeket keresik az ünnepek alatt, legyen szó akár üreges vagy táblás csokoládéról. E két változat között kizárólag a formában van különbség, a minőség mindkét termékcsoport esetében azonos.
Az áruházakban is fontos most az édesség
Idén várhatóan a karácsonykor eladott édességek forgalmának 60 százaléka lesz a szaloncukor, mennyiségben elérheti az 500 tonnát az Auchan áruházakban. Az áruházlánctól megtudtuk, a legnépszerűbb termék a Mikulás figura, az édességforgalom negyede, elsősorban a magas kakaótartalmú tejcsokoládé figurák a kelendők. A karácsonyi csomagok, pralinék és naptárak az Auchan karácsonyi édesség forgalmának 15 százalékát teszik ki. A legnépszerűbb édességek már diabetikus és laktózmentes változatban is kaphatóak.

A Tesco közlése szerint áruházaikban a a Mikulásédességek forgalmának közel fele december 1. és 6. között realizálódik, míg a karácsonyi termékek, a különböző desszertek és szaloncukrok esetében a teljes szezon forgalmának 40 százaléka a december 18. és 24. közötti időszakra esik. Tavaly a lánc üzleteiben összesen 845 tonna szaloncukor, 2,2 millió darab figurás édesség, 673 ezer Mikulás csomag fogyott. A Tesco idén is hasonló eladási adatokra számít.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








