A Lidl mozgóboltja

Ismét indul a Lidl mozgóboltja: már csak keveset kell várni, és hozzád is eljuthat

2026. március 26. 12:10

A "Lidl 4 keréken" április végén ismét elindul. A program célja, hogy a kisebb, nehezebben elérhető településeken is hozzáférhetővé tegye a kedvező árú, minőségi élelmiszereket. A tavaszi turnus a nyugat-magyarországi falvakat érinti, ősszel pedig a keleti országrészt járja majd be a buszbolt.

A tavaly ősszel útjára indított kezdeményezés a Lidl nemzetközi hálózatában is egyedülállónak számít. A mozgó üzletté alakított kisbusz olyan kistelepülésekre látogat el, ahol korlátozott az élelmiszerellátás, és gondot okoz a mindennapi bevásárlás.

Az első szezonban a jármű ötven települést keresett fel, és közel harmincezer embert ért el. A mozgóbolt mintegy kilencezer kilométert tett meg, miközben összesen száznyolcvan órán át fogadta a vásárlókat - írja közleményében az áruházlánc.

Az idei tavaszi turnus április 29-én indul. A vállalat az útvonaltervet a beérkező igények alapján állítja össze. Éppen ezért elsősorban a kétezernél kisebb lélekszámú települések polgármestereinek és döntéshozóinak jelentkezését várják.

A tavalyi tapasztalatok alapján a mozgóbolt érkezése több helyen valódi közösségi eseménnyé vált. A lakosok nemcsak bevásároltak, hanem találkoztak és beszélgettek is egymással. Tereskén és Lovason például a vásárlók száma minden várakozást felülmúlt. A Lidl a vásárlói visszajelzések alapján menet közben is folyamatosan alakította a termékkínálatot.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A vásárlók elsősorban alapélelmiszereket kerestek. Az eladási darabszámok alapján a legnépszerűbb terméknek az UHT-tej, a búzafinomliszt, a kristálycukor, a burgonya és a napraforgóolaj bizonyult. Bár a kisebb településeken az emberek jellemzően a napi szükségleteiknek megfelelően vásároltak, a jármű bőséges árukészlete és annak folyamatos utántöltése a nagybevásárlásokat is lehetővé teszi.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 3. péntek
Kornél, Soma
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?