Európa nagy részén anticiklon alakítja az időjárást, nálunk viszont egy hidegörvény hoz több felhőt, de kevés csapadékot.
Érik az év végi csomaghorror? Ezzel számoljon, aki a netről rendel karácsonyi ajándékot 2024-ben
2024 karácsonya előtt is több millió csomagot kell időben kézbesíteni, de a logisztikával foglalkozó cégek szerint idén ez komolyabb fennakadások nélkül lehozható lesz.
A magyar vásárlók mintegy 82 százaléka vesz valamit az interneten a karácsonyi ünnepre, emiatt az év utolsó hónapjában mindig 3-4-szeresére ugrik meg a forgalom - ezt mondták a Népszavának a csomagküldő cégek. Azt is hozzátették, hogy a várakozások szerint idén komolyabb káosz és fennakadás nélkül meg lehet majd úszni az ünnepi szezont.
A lap megjegyzi, hogy a kereskedelemnek jó lehet az év vége, és mint az közismert, ez kell is a magyar gazdaságnak: a KSH adatai szerint a január és október közötti időszakban a szektor forgalmának volumene mindössze 2,8 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.
Azzal, hogy a magyar vásárlók 82 százaléka vesz valamit az interneten, a cégek szerint azt jelenti, hogy hogy idén mintegy 7 millió csomagot kell - időre - kézbesíteni.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







