7 °C Budapest
An assortment of beautiful stylish washing machines on showcases in a gadget, electronics and household appliances store.

Jó hír a magyar vásárlóknak: változott ez a szabály, sok bosszúságtól kímélhet meg

2024. július 3. 13:27 3 perc

A kötelező jótállásra vonatkozó szabályok módosításával a fogyasztók újabb és szélesebb körű jogokat kapnak a vállalkozásokkal szemben. Érdemes ezeket nyomon követni és élni a jogszabályok által biztosított jogunkkal – hívja fel a figyelmet Vass Réka a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda szenior ügyvédje.

Idén májusban lépett hatályba az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó, kötelező jótállásról szóló kormányrendelet módosítása. A módosítás jelentősen érinti a kötelező jótállás időtartamát, illetve a jótállási jegyekre vonatkozó rendelkezéseket is.

A kötelező jótállás alá tartozó fogyasztási cikkeket július elejétől nem a kormányrendelet mellékletében, hanem külön miniszteri rendeletben sorolják fel. A már hatályos rendeletben korábbi termékcsoportok jelentősen nem változnak – kikerülnek például a szőrmeruházati termékek, vagyis ezekre már nem vonatkozik a kötelező jótállás, ugyanakkor új kategóriaként megjelenik a kedvtelésből tartott állatok villamos energiával működtetett felszerelése, például a szőrnyírógép, a nyakörv vagy a nyomkövető.

A kötelező jótállás nem csak magukra a fogyasztási cikkekre vonatkozik, hanem azok új tartozékaira és alkatrészeire is, ha azok eladási ára eléri a tízezer forintot. Vagyis, ha használt fogyasztási cikkünkhöz új tartozékot vagy alkatrészt vásárolunk – például meghibásodás miatt új motort kell venni egy ötéves mosógépbe –, akkor erre ugyanúgy vonatkozni fog a kötelező jótállás, attól függetlenül, hogy az alap fogyasztási cikkre – azaz magára a mosógépre – még vonatkozik-e jótállás vagy sem.

A jótállás időtartama megváltozott. Ezentúl három kategória helyett csak kettő lesz: a tízezer és 250 ezer forint közötti tartós fogyasztási cikkek esetén a jótállás két év, 250 ezer forint felett pedig marad a három év. A korábbiakban százezer forintig csak egyéves jótállást kellett kötelezően nyújtania a vállalkozásnak – ez mostantól megszűnik.

Számos vállalkozás eddig is kétéves vagy azt meghaladó jótállást biztosított, akár kisebb értékű fogyasztási cikkekre is. A módosítás a vállalkozások önkéntes jótállását nem érinti.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kormányrendelet pontosítja azt is, mikor és milyen módon kell magát a jótállási jegyet a fogyasztó rendelkezésére bocsátani. Ezentúl csak „távollévők közötti szerződés” – azaz például webáruházból történő online vásárlás – esetén lehet elektronikus úton átadni a jótállási jegyet a fogyasztó részére. Ezen az elektronikus jótállási jegyen nem kell szerepeljen a vállalkozás bélyegzője és képviselője aláírása. Az ilyen elektronikus úton átadott jótállási jegyet a vállalkozó megküldheti közvetlenül a fogyasztónak, például e-mailen. Szintén lehetséges úgy átadni, hogy azt a fogyasztó letöltse, mondjuk a honlapról vagy a vásárlói fiókból – ugyanakkor ebben az esetben a jótállás végéig biztosítania kell a jótállási jegy letöltésének lehetőségét.

Továbbra is érvényes marad az a rendelkezés, hogy ha három javítást követően ismét meghibásodik a fogyasztási cikk, akkor azt nyolc napon belül ki kell cserélni. Ha erre nincs lehetőség, akkor a vételárat kell visszafizetni, mely már nemcsak a bizonylattal vagy nyugtával, hanem a jótállási jeggyel is igazolható – vagyis nem lesz többé szükséges megőrizni a számlát. Ezen rendelkezés alól a járművek – az elektromos kerékpártól a quadon keresztül a lakókocsiig stb. – kivételek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 08:14