A hűtők és fagyasztók felmelegedése miatt jelentős élelmiszerkészletek kerültek veszélybe, miközben a láncok még a korábbi informatikai támadások következményeivel is küzdenek.
Szigorítanak az olcsó külföldi csomagoknál: novembertől újabb díj drágítja meg a hazai rendeléseket
Akár évi 6 milliárd euróval is növelhetik az Európai Unió költségvetését 2028 és 2034 között azok a terhek, amelyeket az uniós piacra érkező, alacsony értékű e-kereskedelmi csomagokra vetnek ki. Az intézkedés kifejezetten a kínai online áruházakat, például a Sheint és a Temut célozza.
A Reuters által megismert, korábban nem publikált európai bizottsági dokumentum jól mutatja, milyen határozottan lép fel Brüsszel a főként Kínából beáramló olcsó importárukkal szemben. Tavaly mintegy 5,8 milliárd, 150 eurónál kisebb értékű csomag érkezett az unióba, ami 26 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az Európai Bizottság becslése szerint a küldemények többségét szándékosan alulértékelték a vámszabályok kijátszása érdekében. A kalkuláció már azzal is számol, hogy a kereskedők alkalmazkodása miatt idővel visszaesik majd a kis értékű küldemények száma.
A szigorítás részeként az EU november 1-jétől további 2 eurós kezelési díjat vet ki az olcsó csomagokra, ami tovább növeli a termékekre rakódó terheket a július elején bevezetett, tételenkénti 3 eurós vám után. Az uniós lépés a tavalyi amerikai intézkedéseket követi, amikor a tengerentúlon a tisztességtelen verseny és a nem biztonságos termékek visszaszorítása érdekében eltörölték a kis értékű online rendelések vámmentességét.
Dirk Gotink, az uniós vámreformot vezető európai parlamenti képviselő szerint az újabb 2 eurós tétel célja a szabályoknak nem megfelelő, olcsó kínai importra épülő és rendkívül káros üzleti modell felszámolása. Hangsúlyozta, hogy az így befolyó összeg lehetőséget teremt a vámhatóságok évtizedes alulfinanszírozottságának megszüntetésére, valamint a belső piac hatékonyabb védelmére.
A Bizottság tervei szerint a beszedett díjak 90 százaléka az uniós kasszába, 10 százaléka pedig a tagállamokhoz kerülne. Ez az arány azonban a 2028 és 2034 közötti többéves pénzügyi keretről szóló tárgyalások során még módosulhat, ha az országok a jelenlegi 25 százalékos részesedésük védelmében nagyobb hányadot követelnek maguknak a beszedési költségek fedezésére.
Az érintett kínai vállalatok már megkezdték az alkalmazkodást az új szabályokhoz. A Temut tulajdonló PDD Holdings még augusztusban jelezte, hogy a lépés érzékenyen érinti majd az üzletmenet egyes részeit, a platform pedig jelenleg kedvezményekkel próbálja tompítani a díjak árfelhajtó hatását az olcsó termékekhez szokott vásárlóknál. A nemrég tőzsdére lépett, bevételeinek harmadát Európában szerző Shein már a díjak bevezetése előtt értékesítési visszaesést könyvelhetett el az áremelések és a reklámköltések visszafogása miatt, jelenleg pedig lengyelországi raktárkapacitásának bővítésével igyekszik megőrizni versenyképességét.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az Alibaba tulajdonában lévő AliExpress szintén a helyi raktározás növelésével reagált, ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a pluszterhek az alacsony jövedelmű európai háztartásokat sújtják majd, tovább mélyítve a megélhetési válságot. Ezzel szemben az amerikai rivális Amazon közölte, hogy az EU-ban értékesített termékeinek 97 százalékát már most is unión belüli logisztikai központokból szállítják ki, így az ő küldeményeiket szinte egyáltalán nem érintik a szigorítások.
Mennyire hiszel a netes csillagoknak? Töltsd ki a kutatásunkat!
Vásárlás, szállásfoglalás vagy egy új szolgáltató keresése előtt szinte mindannyian megnézzük az online értékeléseket, de vajon tényleg a csillagok alapján döntünk? Megbízol egy hibátlan, de csak néhány értékeléssel bíró helyben, vagy inkább a több száz véleményen alapuló, reálisabb átlagra szavazol? Oszd meg a tapasztalataidat a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös, független kutatásában! A kérdőív teljesen anonim, a kitöltése mindössze 3-5 perc. Az eredményeket a Debreceni Egyetem kutatói dolgozzák majd fel, az elemzés pedig hamarosan megjelenik a Pénzcentrumon.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







