11 °C Budapest
Potatoes from local farm, Hornafjordur fjord Eastern Iceland

Brutál krumplihiány jöhet 2023-ban Magyarországon? Erre kell számítani a boltokban

MTI
2023. február 25. 10:05

144 ezer tonna étkezési burgonyát takarítottak be 2022-ben Magyarországon, miközben az éves fogyasztás évente meghaladja a 200 ezer tonnát. A belföldi készletekből már január közepére alig maradt. Az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács szerint idén várhatóan nem csökkennek a termőterületek.

Idén várhatóan nem csökken a burgonya belföldi termőterülete; a téli csapadék jót tett az ültetvényeknek- közölte az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács.

Az érdekképviselet a vetőburgonya-rendelések alapján valószínűsíti, hogy a termelők nem hagynak fel tevékenységükkel, és a termőterület 6 ezer hektár fölött marad. Bíznak abban is, hogy nem ismétlődik meg a rendkívüli, tartós meleggel párosuló, hónapokon át tartó aszály, amely a legfőbb oka volt annak, hogy tavaly a szokásos 40-45 tonnáról 30 tonna alá esett a hektáronkénti hozam.

Magyarországon így mindössze 144 ezer tonna étkezési burgonyát takarítottak be 2022-ben, miközben az éves fogyasztás évente meghaladja a 200 ezer tonnát, a szükséglet harmadát jelenleg behozatal fedezi. A belföldi készletek korábban általában március-áprilisig kitartottak, de idén már január közepére alig maradt. Az aszály a minőségnek sem tett jót, a száraz talajban a krumpli nem tudott egyenletesen fejlődni, Európa más országaiban is formátlanabb, foltosabb lett, mint korábban

- tették hozzá.

A téli csapadék a terméktanács szerint helyreállította a talaj vízkészletét, de az enyhe tél azt jelezheti, hogy az idő megint melegebb lesz a sokéves átlagnál. Szerencsére a belföldi burgonyaültetvények csaknem 90 százalékát öntözik, csapadékpótlás nélkül Magyarországon nem is lehetne már gazdálkodni, mert a burgonya rosszul viseli a meleget és az aszályt. A legnagyobb európai versenytársakat, a francia, holland és német termelőket felkészületlenebbül érte a tavalyi szárazság, ők csak most kezdik el a költséges öntözésfejlesztéseket.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Magyarországon a következő években az öntözéskorszerűsítés mellett a tárolás lesz a fontosabb fejlesztési irány, hogy a kisebb gazdáknak ne kelljen idő előtt, nyomott áron megszabadulni a terméstől. Júniusban az új krumpli napokon belül eljuthat a vásárlókhoz, de az őszi betakarításnál már szükség van korszerű raktárakra, mert a csírázást vegyszerekkel ma már nem, kizárólag hőmérséklet- és páratartalom-szabályozással lehet gátolni.

Termeléshez kötött uniós támogatás idén már nem jár az étkezési burgonya után, de a terméktanács abban bízik, hogy pusztán emiatt nem fordulnak el a gazdák a burgonyatermesztéstől, amely egész évre szóló, állandó felkészültséget igénylő tevékenység, nem jellemző, hogy egyik évről a másikra sokan kezdenének bele vagy hagynák abba. Magyarországon is hosszabb idő alatt esett vissza a termelés, 8 éve még meghaladta a 15 ezer hektárt a krumpli termőterülete. A terméktanács szerint 2023 nagyon fontos év lesz, hiszen most derül ki, hogy az időjárási szélsőségek és más nehézségek folytatódnak-e. Jórészt ettől függ, hogyan alakul hosszabb távon a burgonyatermelés jövője Magyarországon - hangsúlyozta a terméktanács.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem