13 °C Budapest

Ilyen helyeken házasodik a magyar elit: mérhetetlen a luxus

2019. június 1. 13:01

Május végével beköszönt az esküvői főszezon, az esküvőszervezők pedig évről-évre különlegesebb ajánlatokat kínálnak a házasulandóknak. Már nem elérhetetlen vágyálom, ha valaki mesebeli kastélyban, az erdő mélyén, hajón szeretne házasodni, és már akár egy egész falut is kibérelhetünk a násznép számára. Minden lehetséges, csak meg kell fizetni az árát. A Pénzcentrum összegyűjtötte azokat a rendhagyó ajánlatokat, amelyről a legtöbben csak álmodhatnak.

Magyarországon a házasságkötések száma az 1970-es évek közepétől kezdődően évtizedeken át csökkent, és 2010-ben érte el mélypontját: akkor mindössze 35,5 ezer pár járult anyakönyvvezető elé. Ezt követően folyamatosan emelkedett az esküvők száma, 2010 és 2016 között közel másfélszeresére. 2016-ban összesen 51,8 ezer házasságkötést regisztráltak, azaz két évtized után először emelkedett 50 ezer fölé a frigyek száma. 2017-ben valamivel kevesebb esküvőre került sor, mint egy évvel korábban, ám az az érték is meghaladta az 50 ezret - ahogy korábban írtuk a KSH friss statisztikái alapján.

2018 január-novembere között ezer lakosra országosan 5,5 házasságkötés jutott.

Már egyáltalán nem ritka, hogy az esküvő költségei elérik a milliós tételt, ha mindent összeadunk a karikagyűrűktől kezdve, a menyasszonyi ruhán, dekoráción, szertartási költségeken, helyszínbérlésen, menün, zenekar költségein át egészen az ültetőcédulákig. Természetesen sok mindentől függhet az esküvő végleges költsége, attól is, mikor tartjuk, hány fővel, és milyen hamar kezdjük el szervezni. Viszont az általánosságban kijelenhető, hogy nehéz megúszni 1 millió forint alatt.

Az értékrendek és az igények is nagyon különbözőek. Egy átlagos esküvő ára 1,5 - 3,5 millió között mozog. A 1,5 inkább egy hagyományos esküvő, a 3,5 meg egy különlegesebb, egyedi esküvő, profi szolgáltatókkal

- mondta el korábban Radanovics Ivett esküvőszervező a Pénzcentrumnak. Ennek az összegnek csak egy részét képezi a helyszínbérlés, ami egy vidéki művelődési ház esetében 120 ezer forint, de egy különlegesebb helyszínválasztáskor, ahol akár vendégeket is el tudunk szállásolni, biztosítják az ételt-italt, kiszolgálást és még a dekorációt is, ennek tízszerese is lehet a végösszeg. Az igazán különleges helyszínekért pedig mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. Mutatjuk, mennyire:

Fürdők

310 000 forint

A múzeumokhoz hasonlóan az is kevesekben merülhet fel, hogy egy fürdőben tartsák életük nagy napját, viszont ez egyáltalán nem megoldhatatlan. A legtöbb klasszikus fürdő rendelkezik olyan nagy terekkel, amelyek alkalmasak egy lakodalmi helyszínnek, és a belső terek is romantikus hátteret biztosíthatnak. A Széchenyi Fürdő Márványszalonját egy jövőre tartandó esküvőre 310 000 forintért bérelhetjük ki az esküvőnkre, és még egyeztetés szerinti ár ellenében a fürdőt is igénybe vehetik a vendégeink.

Tropicarium

360 000 forint

A tengeri élővilág, akváriumok szerelmesei számára nincs megfelelőbb helyszín, mint a budapesti Tropicarium. A külön bejárattal rendelkező exkluzív rendezvényteremben 80-120 fő fér el, a látványra és "dekorációra" pedig biztosan nem lesz panasz. A díjszabás hétvégén 17 óra előtt 40, utána 45 ezer forint/óra. 

A helyszínünk különlegessége és egyedi adottsága, hogy egyik fala maga a cápaakvárium

- írja a Tropicarium honlapja. A rendezvényterem berendezését elismert belső építészek tervezték meg, ennek köszönhetően a terem falain egyedi, a hangulathoz illeszkedő mozaik minta látható.

Gyárépületek

390 000 - 630 000 forint

Már egyáltalán nem szokatlan, hogy elhagyatott gyárépületek tereit mindenféle új célokra hasznosítsák. A hatalmas nyitott terek, nagy ablakokkal, vasszerkezettel és téglafalakkal tökéletesen be tudják tölteni kiállítóterek, koncerttermek, múzeumok, irodák funkcióját. Miért ne adhatnának otthon esküvőknek is? Az ilyen helyszín előnye, hogy egyszerűsége miatt nem határozza meg a lagzi hangulatát: jól megfér a vintage, a természetközeli, a habosbabos, vagy akár a steampunk stílusú esküvői dekorációval is. A régi Óbudai harisnyagyár felső emeletét már 390 000 forintért kibérelhetjük, de akár egy egykori gyapjúszövőgyárba is szervezhetjük az esküvőnket, amelyet azóta kulturális térré alakítottak. 

A Gyapjúszövőgyár, ahol valaha 30 éven át szorgos kezek és gépek fonták a szálakat egybe, évekig gazdátlanul állt Újpesten. A kongó falak között céltalanul bolyongott a hely szelleme.

Amíg meg nem nyílt az OFF Kultúrszövőgyár, amely esküvők megtartására is berendezkedett. A bérleti díj 150 fő alatt 450 000, afelett 500 000 forint. Ha egy kisebb teraszra is igényt tartunk 40 000 forintért bérelhetjük, és a takarítást is felszámolják 30-40 ezer forintért. A személyzet költsége 25-50 ezer forint, szóval összességében több mint 600 ezer forint költséggel kell számolnunk a nem mindennapi helyszínre.

Múzeumok

700 000 - 1 900 000 forint

Keveseknek jut eszébe esküvőjüket éppen egy múzeumba szervezni, miközben sok magyar múzeum rendelkezik bérelhető rendezvényhelyszínnel. A kisebb, vagy tematikus múzeumok egészen különleges hangulatot kölcsönözhetnek a nagy napnak, mint a Csokoládémúzeum, vagy a Vasúttörténeti park. A Kiscelli Múzeumnak már az épülete és parkja is romantikus atmoszférát teremt, a barokk stílusban épült kolostor belső terei pedig sok tematikához illenek a dekorációtól függően: a romkocsma hangulattól az elvarázsolt kastélyig. A befogadóképessége 80-240 fő. A templomteret 1 150 000 forintért bérelhetjük. Szabadtéri vagy sátras esküvők helyszínéül választhatjuk a belső udvart is 550 000 forintért.

Ha még ennél is exkluzívabb helyszínen tartanánk a nagy napot, akár a Magyar Nemzeti Múzeumot is kibérelhetjük. A Díszterem befogadóképessége 180 fő, bérleti díja 1 200 000 forint, és ha szükséges a Kandallótermeket is kibérelhetjük melléjük 100-100 ezer forintért. A Kupolaterem is impozáns helyszínt nyújthat egy esküvőnek, melyben 100 fő fér el kényelmesen, 800 000 forintért bérelhető. A Díszterem és a Kupolaterem együttes bérlése 1 700 000 forint. A Rotunda szintén a rendelkezésünkre áll, itt 160 főt is le tudunk ültetni 800 000 forint ellenében. Sőt, a Kőtár és kávézó is bérelhető, ahol 100 fő is elfér, bérleti díja 700 000 forint.

A középkorból származó kövek egészen egyedi hangulatot teremtenek. Ha a megszokottól eltérő lehetőségeket keresi, itt biztosan megtalálja!

- írja a múzeum honlapja. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Várak

1 000 000 forint

Akiket nem vonzanak a klasszicista kastélyok és díszes barokk paloták, de nem kevésbé előkelő helyszínt választanának az esküvőjükre, azok bérelhetnek akár várat is! Természetesen kevesen szeretnének hosszú fehér ruhában romok között botorkálni, de már sok olyan magyar vár van, amelyet szépen felújítottak. Kiváló helyszíne lehet a nagy napnak például a városligeti Vajdahunyad-vár, mely a liget és a Városligeti-tó közelsége miatt eleve kedvelt hely az esküvői fotózáshoz. Miért ne lehetne akkor itt a ceremónia és maga a lagzi is? A polgári ceremónia szabadtéren nagyjából 95 000 forintba kerül, épületen belül pedig 250 000 forintba, a reneszánsz aula bérleti díja 725 000 forint, csaúgy mint a barokk üvegkupolás terem. Kisebb létszámú szabadtéri esküvők megtartásához a belső kertes kerengőt is kibérelhetjük, melyhez rossz idő esetén vagy tántérként hozzányithatják a Vadásztermet 350 000 forint ellenében.

Kastélyok

1 100 000 forint

Igazán, elegáns, exkluzív környezetet mégiscsak a barokk kastélyok teremthetnek egy esküvőnek, ezt minden nő tudja, aki egy napra szeretné szabadjára engedni a lelkében élő hercegnőt. Igazi királyi helyszín lehet a például a gödöllői Grassalkovich Kastély, mely nem csak múzeumként üzemel, hanem a letűnt korszakok pompáját is őrzi és rendelkezésre bocsátja a házasulandóknak. Választhatjuk a márványborítású dísztermet aranyozott stukkókkal, a barokk színházat, vagy a lovardát is helyszínül. A bérleti díj létszámtól és teremigénytől is függ, az árajánlat 686 ezertől 1,1 millió forint is lehet. 

Természet

1 100 000 - 2 200 000 forint

Aki meghitt tóparti esküvőről álmodik, az is megtalálhatja a legmegfelelőbb helyszínt. A Hercegasszony Birtok a természetes környezetben kínál elegáns és stílusos helyszínt a nagy naphoz, vízparti szertartással, és még a vendégek elszállásolása is megoldható. A birtok bérlése, a berendezéssel, és a vacsorával együtt 22 000 forint/fő.

A természet közeli esküvőre vágyók egyedi helyszínt találhatnak a Csillagösvény Labirintus élményparkban is, ahol egy hatalmas nádtetős jurtában tarthatják meg a lakodalmukat. Ezen a helyszínen megkapjuk a teljes parkot, illetve biztosítják a tóparton az esketést, a labirintus pedig különleges fotózási lehetőséget biztosít. A Csillagösvény bérleti díja 180 000 forint.

Egy egész falu

1 300 000 - 2 000 000 forint

Évek óta hódít a falusi a romantika a házasulandók körében, sokan választanak vidéki kis falvakat helyszínül. Ezeken a helyeken a házasulandók elmenekülhetnek a város zaja elől, és a szalmabálák, kockás abroszok, mezei virágdekoráció pedig meghitt hangulatot kölcsönöz a nagy napnak. Szerencsére ehhez már nem kell lemondani a kényelemről sem: egyes rendezvényhelyszínek kifejezetten az ilye igények kiszolgálására specializálódtak.

Így lehetséges, hogy akár egy komplett falut is kibérelhetünk Megyerben, ahol akár még az utcákat is átnevezhetjük a bérbevétel idejére. A falu bérleti díja mindössze 280 000 forint egy éjszakára, a második éjszakát már 224 000 forintért megkaphatjuk. A 7 vendégházban 47 fő fér el, de ha több főre számítunk, bérelhetünk sátrat is, magát a lagzit pedig egy vérbeli falusi pajtában tarthatjuk meg. 

A vacsoráról és korlátlan italfogyasztásunkról is gondoskodnak 16 600 forintért vendégenként. Személyzetre is biztosan szükségünk lesz, akik díja 15 000 forint/fő. Tehát ha azzal szeretnénk felejthetetlenné tenni a nagy napot, hogy egy egész falu ünnepeljen minket hamisítatlan vidéki környezetben, akkor biztosan millió fölötti költséggel kell számolnunk. 

Borbirtokok

1 100 000 - 2 650 000 forint

A szőlő és a bor szerelmeseinek ideális helyszín lehet az esküvőre egy borbirtok. A Bánó Birtok ajánlata szerint egy 60 fős lagzi, vendégváró pogácsával, aprósüteménnyel, büféasztalos vacsorával, éjfélkor töltött káposztával és korlátlan italfogyasztással cirka 1 100 000 forintra jön ki, egy 100 fős esküvő 1 700 000 forintra jön ki az esküvő helyszín és menü költsége.

Ha a borral együtt a borospince hangulatot is szeretjük, van olyan helyszín, amely ezt az igényt is kiszolgálja. A Zselicvölgyben található szabadidőfarmon élvezhetjük a kiváló borokat, a panorámát, és a látványpice is a rendelkezésünkre áll. A borkupolát 150 000 forintért, a Vadásztermet 100 000 forintért bérelhetjük ki, és a helyszínen gondoskodnak a vendégek elhelyezéséről és a vacsoráról is, 15 000 forint/fő szoba- és 12900-16900 forint/fő vacsoraárért. Az italfogyasztásra is 7500-10000 forinttal számolhatunk. Így egy 60 fős esküvő költsége is elérheti a 2 millió forintot.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm