A sorozatos mulasztások és a megtévesztő gyakorlatok miatt az eMAG-ra kiszabott büntetések összege az elmúlt években már meghaladta a 700 millió forintot.
Először a világon Komáromban használják a kiterjesztett valóságot gyártási környezetben - mondta el a Business Menü Bombera Krisztinával interjúsorozat nyolcadik epizódjának főszereplője Tálos Péter, a Menedzserszövetség Év Menedzsere Díj kitüntetettje.
Tálos Péter közel 20 évedolgozik a Foxconn magyarországi leányvállalatainál vezetőként. A Foxconn a világ egyik legnagyobb árbevételű vállalatcsoportja, minden kontinensen jelen van, és több mint egymillió embert foglalkoztat.
Komáromban az augmented reality-t, azaz a kiterjesztett valóságot használják gyártási környezetben, ez pedig globális szempontból is újdonságnak számít. Egy AR-szemüveggel a tesztcsarnokban körbenézve nem csupán az eszközöket látja a felhasználó, hanem az eszközök paramétereit, tulajdonságait is, és virtuális gombokkal promgramokat, műveleteket tud elindítani. Így egy konkrét termék előállításában lehet részt venni a tesztelés fázisában.
Nézzék meg a Business Menü videósorozat nyolcadik részében Tálos Péterrel készített mélyinterjút, melynek végén vendégével Buday Kollárik Tímeával, a Menedzserszövetség ügyvezetőjével arról beszélget Krisztina, hogy miért is fontos a Menedzserszövetség számára ez a különdíj és mi az üzenetük a díj átadásával.
Tálos Péter úgy látja, egy kis ország is meg tudja valósítani a gazdasági csodát, ehhez próbálnak hozzájárulni a komáromi gyárban is. A kiterjesztett valóságot ipari környezetben használják fel és mesterséges intelligenciával korszerűsítik gyártási folyamataikat.
Elmondta azt is, hogy fontos számára, hogy az innovációs együttműködéseket mindig magyar partnerekkel közösen végezzék, és a keletkezett szellemi terméket a magyar fél tulajdonában hagyják.
Az elmúlt hetekben a Pénzcentrumon bemutattuk a Menedzserszövetség Év Menedzsere Díj kitüntetettjeit.
Címlapkép: Menedzserszövetség
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







