10 °C Budapest
10 millió forintból alapították az egyik legsikeresebb magyar céget

10 millió forintból alapították az egyik legsikeresebb magyar céget

2022. december 6. 13:30

Business Menü Bombera Krisztinával interjúsorozatunk hetedik epizódjának főszereplője Sugár András, a Menedzserszövetség és a Gránit Bank Zrt. közös Év Menedzsere Életműdíj 2021 évi kitüntetettje, aki a Westel alapításának izgalmas körülményeiről és a 90-es évek telekommunikációs piacáról is mesélt.

Sugár András, a Westel 900 GSM Mobil Távközlési Rt. és a T-Mobile Magyarország korábbi vezérigazgatója elmondta, hogy 1990-ben 10 millió forint tőkével alapították a Westelt, sokáig a magyar bankok nem láttak fantáziát a távközlési piacban.

A cég azonban hamar a magyar telekommunikáció zászlóshajója lett, élen járt a belső kommunikációban, a technikák gyors adaptálásában, kiemelten fontosnak tartotta az állandó önellenőrzést és a gyors korrekciókat. A cégvezető víziójának és kitartó munkájának köszönhetően pár éven belül szinte az egész országot lefedő, legmeghatározóbb szereplőjévé tette a vállalatot, jogutódja a mai napig őrzi vezető pozícióját a mobilkommunikációs piacon.

 

Nézzék meg a Business Menü videósorozat hetedik részében Sugár Andrással készített mélyinterjút, melynek végén a díj átadóval Hegedüs Évával, 2020 Év Menedzsere Díj kitüntetettjével, a Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatójával arról beszélget Krisztina, hogy miért is fontos ez a különdíj és a Menedzserszövetséggel mi az üzenetük a díj átadásával.

A 90-es évek második felében már alkalmazta a vállalat az adatbányászatot, ami rendkívüli segítséget nyújtott a fejlesztési irányok kijelöléséhez és a versenyelőny javításához. A CRM rendszereket már idejekorán használták, a saját fejlesztésű számlázási és ügyfélszolgálati rendszerüket a mai napig alkalmazzák.

Sugár távozásakor, 2005 szeptemberében a cég 4,5 millió ügyféllel rendelkezett, melynek több mint kétharmada vállalati előfizető volt.


A Pénzcentrumon bemutatjuk a Menedzserszövetség Év Menedzsere Díj kitüntetettjeit. A videóinterjúk minden kedden és pénteken jelennek meg, november 15. és december 9. között.

NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 15. kedd
Teréz
42. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?