Megszólalt Müller Cecília: ezekkel a szabályokkal lehet csak fürdőzni, strandolni

2020. május 7. 12:15

Megtartotta május 7-i tájékoztatóját az Operatív törzs, ahol többek között szó esett a strandolási szabályokról, a szülők, családtagok meglátogathatóságáról, valamint arról is, mi írhatjó felül az idősek vásárlási idősávját.

Véget ért a sajtótájékoztató

"Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra" - hallottuk ma is a búcsúzást. Holnap a szokásos módon ismét élőben tudósítunk majd az operatív törzs sajtótájékoztatójáról.

Nem végzünk kevesebb tesztet

A laboratóriumi eljárások menete nem változott, ezeket orvosok vagy szakorvosok kérik. Annyi vizsgálatot végeznek a laboratóriumok, amennyit az orvos kollégák kérnek. A napi elvégzett vizsgálatok száma nagyon fluktuál - az elmúlt napokban 1600-tól 5400-ig változott a napok száma. Nem csökkent semmi esetre sem csökkent a tesztek száma, minden szükséges vizsgálatot elvégzünk. Ideiális esetben egy fertőzött környezetében nagyjából 30 tesztet végeznek, a minimális ajánlás 10.

Nemzetközi összevetésben arra a következtetésre jutottunk, hogy nem esik ki a magyar rendszerből olyan személy, akiről ne fednénk fel a betegség pozitivitását. Az összes vizsgálatot elvégezzük, amire szükségünk van.

A sürgős esetek felülírják az idősek vásárlási idősávját

Egy sürgősségi ellátás az mindig sürgős, az soronkívüliséget élvez. A gyógyszerésznek ebben az esetben kell eldöntenie, hogy jogos soronkívüliséget élvezhet-e. Így ekkor az idősávon kívül a gyógyszerész kiadhat gyógyszert az időseknek - mondta Müller.

A piacokra is ad tanácsokat a tisztifőorvos

A piacok általában nyitottak, de itt is be kell tartani a távolságtartási követelményeket - mondta Müller. Jó, ha maszkot viselünk, vagy van nálunk kézfertőtlenítő.

Müller Cecília beszél a konditermekről is

Az országos tisztifőorvos szerint a sportra nagy szükségünk van, de ettől függetlenül be kell tartani a szabályokat. Így például nem szabad, hogy zsúfoltság legyen a konditermekben, és a fürdőkben fertőtlenítő takarítás kell. A sporteszközöket minden egyes használó után fertőtleníteni kell, ez történhet egyszerű hipós vízzel is.

Mehetünk vidékre a szülőket meglátogatni

Ha ezt szóban közöljük a rendőrnek az ellenőrzés során, az elegendő - mondta Kiss Róbert rendőr alezredes a kérdésre. Ez alapos indoknak minősül a kijárásra.

Az időseknél vannak atipikus tünetek is

Az idősotthonokban is sokszor tünetmentesen jelentkezik a betegség, vagy atipikus módon. Ilyen atipikus tünet például:

  • a fáradtság,
  • a torokfájás.

Ezek nem jellemző tünetek, de minden korosztályban lehetségesek Müller Cecília szerint.

Az intézményparancsnokok megkezdték a munkát

Mondta Kiss Róbert rendőr alezredes, aki beszélt a szokásos adatokról is:

  • már több mint 10 ezer házi karantént rendeltek el,
  • eddig 1545 házikarantén megszegése miatt intézkedtek a rendőrök
  • 457 intézkedés történt a kijárási korlátozás maitt az elmúlt 24 órában,
  • így már 46 686 ilyen intézkedés volt összesen.
  • az elmúlt 24 órában 59 intézkedés a vidéki távolságtartási szabályok miatt az éttermekben,
  • 331 büntetőeljárást indítottak visszaélés, csalás, rémhírterjesztés miatt összesen.

Jönnek a külföldi vendégmunkások

Az Agrárkamara javaslata alapján hatályba lépett a kormányrendelet, amely szabályozza a vendégmunkások beléptetésére vonatkozó szabályokat - mondta el Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa. Ezek a dolgozók lehetnek külföldi állampolgárok is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A feltétel, hogy a munkáltatónak a határrendészeti kirendeltségre elektronikus formában küld róla értesítést a munkavállaló okmányaival, későbbi szállűshelyével, a munkavégzés idejével és helyével. Ezek a dolgozók egészségügyi vizsgálaton fognak átesni - mondta. A munkáltatónak a magyar járványügyi hatóságnak is értesítést kell küldenie.

A munkavállaló speciális karanténba kerül - ekkor a munkaadónak kell ezt biztosítania. A kilépést szintén 48 órával a kilépés előtt be kell jelenteni -ezek mind elérhetőek a rendőrség honlapján.

A vidéki strandok szabályozásásáról

A fürdőknek a járványügyi hatóságok engedélyt adnak az újranyitásra - mondta el Müller. Békeidőben is vizsgálják folyamatosan a vízminőséget, és ez mindig megtekinthető - hívta fel a figyelmet. A magyar fürdővizek évek óta kiváló minősítést kapnak.

Ha megvan a fürdővíz-engedély, akkor a fürdőhely-kijelölés a következő lépes. A hatóságok ekkor helyszíni ellenőrzést tartanak, ellenőrzik például a higiéniás feltételeket. Ezeket az előírásokat folyamatosan be kell tartani Müller szerint.

De a járvány "lecsengő időszakában" több figyelmet kapnak ezek a helyzetek

- fogalmazott Müller. Azt kéri, hogy a strandokon a fürdők élvezése során tartsunk kellő távolságot. A kültéri medencéket inkább úszásra, mint egyéb tevékenységekre használjuk. Müller szerint 1 főre legalább 4 négyzetméter vízfelület jusson. A természetes vizeknél a parton is tartsunk távolságot, és legalább 16 négyzetméter jusson egy főre. A meghatározott számú vendég beengedéséről a strand üzemeltetője köteles gondoskodni.

Nagyobb figyelem kell, hogy összpontosuljon az öltözőkre. Ezek jellemzően zárt térben vannak. Használhatók zárt térben a kiszolgáló helységeket is, de a benti medencék nem használhatók. Minden, amit érintünk, annak a fertőtlenítését legalább óránként el kell végezni, így például a korlátot is a strandoknál legalább félóránként fertőtleníteni kell.

A fürdőzőktől kérik a személyi higiénia betartását - beteg ember ne menjen sehova - mondta Müller. Ezt békeidőben is illik betartani. Az elő és utózuhanyozás alapvető feltétele a közfürdők használatának. Ha a medencéket korábban leürítették, akkor mechanikailag meg kell őket tisztítani, mielőtt a feltöltés megtörténik. Tisztítás után fontos a fertőtlenítés - 50 mg/liternek kell lennie a fertőtlenítő víznek, ez százszorosa a fürdővízben levő klórnak.

Bizakodóak lehetünk

Több napja csökken az új megbetegedések száma - mondta el az országos tisztifőorvos. Bizakodóak vagyunk tehát, a modellek sikeresek voltak az előrejelzésben - tette hozzá.

Véget ért a kormányinfó, megkezdődött az operatív törzs sajtótájékoztatója

Müller Cecília ismerteti a betegségi statisztikákat:

  • 3150 megbetegedés van az országban összesen,
  • 1966 aktív beteg van, többségük a fővárosban,
  • 383-an haltak meg,
  • 50-en lélegeztetőgépen vannak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm