Dr. Hegedűs Zsolt tisztázta az egészségügyi szakdolgozói béremeléshez kapcsolódó besorolási szabályokat, valamint ismertette a NEAK tervezett átalakításának főbb irányait.
A D-vitamin pótlása az őszi-téli hónapokban a legtöbb Magyarországon élő ember számára indokolt lehet, mivel ilyenkor a napsugárzásból és a táplálkozásból nehéz biztosítani a szervezet számára szükséges mennyiséget. Takács Istvánnal, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika igazgatójával utána jártunk a nagy D-vitamin titoknak: a szakértő a Pénzcentrumnak elmondta, mennyi D-vitaminra van valójában szükségünk, és milyen esetekben lehet indokolt a pótlása. Azt is megnéztük, milyen árakra számíthatnak a vásárlók a patikákban 2026-ban.
Az őszi-téli vitaminszedés kapcsán rendszerint együtt emlegetik a C- és a D-vitamint, pedig a két anyag pótlásának szükségessége jelentősen eltér. Míg a C-vitaminból egy változatos, kiegyensúlyozott étrend rendszerint biztosítja a szükséges mennyiséget, a D-vitamin megfelelő bevitele télen élelmiszerekből szinte lehetetlen.
A magyar étrend csak a töredékét tartalmazza a szükséges adagnak, a téli hónapokban pedig a napsugárzás sem elegendő ahhoz, hogy a szervezet megfelelő mennyiséget állítson elő. Takács István belgyógyász a Pénzcentrumnak elmondta, mikor, mennyit és milyen formában érdemes szedni, valamint arra is figyelmeztetett, hogy a túlzott bevitel súlyos következményekkel járhat.
Nyáron bőven elég a napozás, télen jöhet a pótlás
Nyáron a bőr D-vitamin-termelő képessége igen nagy. A szakember szerint naponta körülbelül húsz perc napon töltött idő elegendő lehet a megfelelő mennyiség előállításához, amennyiben a bőrfelület nincs teljesen befedve ruhával vagy naptejjel. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy le kellene égni. A túlzott UV-sugárzás bizonyítottan károsítja a bőrt, ezért a rövid, körültekintő napozást követően továbbra is szükség van megfelelő fényvédelemre.
Ősztől azonban már nem a szabadban töltött idő hossza a döntő. Október közepétől március elejéig Magyarországon olyan kevés az UV-B-sugárzás, hogy a szervezet még napsütéses időben sem feltétlenül tud elegendő D-vitamint termelni.
Takács István elmondta, hogy a D-vitamin valójában egy szteroidvázas hormon előanyaga. Megfelelő szintje nélkül romlik az immunrendszer működése, hiánya pedig növelheti egyes fertőzések kockázatát, és a felépülést is megnehezítheti. Ha valaki Magyarországon télen nem szed D-vitamint, akkor nagyon nagy valószínűséggel hiányállapot alakul ki nála. Az immunrendszernek szüksége van a D-vitaminra.
Az étrend csak a szükséglet töredékét biztosítja
Egy átlagos felnőtt napi D-vitamin-szükséglete a szakember szerint körülbelül 1500–2000 nemzetközi egység, vagyis NE. A 2000 NE 50 mikrogramm D-vitaminnak felel meg. Ezzel szemben a szokásos magyar étrend naponta mindössze körülbelül 80 NE D-vitamint tartalmazhat. Bár egyes élelmiszerekben – például tengeri halakban, halmájban és bizonyos tejtermékekben – megtalálható, kizárólag étkezéssel nehéz elérni a szükséges mennyiséget.
Ha valaki hetente négyszer-ötször enne vadlazacot, azzal jelentős mennyiséget vihetne be, de ez nem része a szokásos magyar étrendnek. Éppen ezért télen pótolni kell a D-vitamint. A belgyógyász szerint Magyarországon nagyjából októbertől márciusig indokolt a rendszeres pótlás. Ebben az időszakban a napsugarak beesési szöge miatt alig éri a földfelszínt olyan UV-B-sugárzás, amelynek hatására a bőr D-vitamint tudna előállítani. Így a téli napozás önmagában sem oldja meg a problémát.
Naponta, hetente vagy havonta is bevehető
A D-vitamint nem feltétlenül kell mindennap szedni. A napi 1500–2000 NE heti vagy havi adagokra is átszámítható, a szakember szerint ezek a módszerek megfelelő adagolás mellett egyaránt hatékonyak lehetnek.
A napi 2000 NE például heti 14 ezer NE-nek felel meg. Havi adagolás esetén körülbelül 60 ezer NE vihető be, ezt azonban célszerű két vagy három részletre bontani. Ennél nagyobb mennyiséget egyszerre nem ajánlott bevenni.
Az, hogy valaki naponta, hetente vagy havonta szedi, nagyjából mindegy, mindegyik adagolás működhet. Nagyobb dózist azonban egyszerre nem szabad bevinni. A nagyobb, ritkábban bevett adagok alkalmazását érdemes orvossal egyeztetni. A vény nélkül kapható készítményeknél egyszerűbb és biztonságosabb lehet a gyártó által meghatározott napi adagolást követni.
Túlsúly esetén több is szükséges lehet
Az általánosan javasolt napi 1500–2000 NE egy körülbelül 70 kilogrammos felnőtt szükségletéhez igazodik. A D-vitamin a szervezet különböző szöveteiben nagyjából a testtömeg arányában oszlik el, ezért túlsúly esetén magasabb adag válhat indokolttá.
A belgyógyász szerint jelentős túlsúlynál napi 3000, súlyosabb esetben legfeljebb 4000 NE is szükséges lehet. Az egyéni adag meghatározásához azonban célszerű orvosi tanácsot kérni, különösen valamilyen krónikus betegség vagy rendszeres gyógyszerszedés mellett.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A D-vitamin szintje vérvizsgálattal mérhető, de ezt nem szükséges mindenkinek rutinszerűen elvégeztetnie. Ha valaki nyáron rendszeresen tartózkodik a szabadban, télen pedig az ajánlásoknak megfelelően pótolja a vitamint, egészséges felnőttként általában nincs szüksége folyamatos laborvizsgálatra.
Nem mindegy, milyen készítményt választunk
A tabletták és kapszulák esetében általában nincs különösebb jelentősége annak, hogy a nap mely szakában vesszük be őket. Az olajos D-vitamin-készítményeket ugyanakkor célszerű étkezés közben fogyasztani, mert így jobb lehet a felszívódásuk. A szakember arra is figyelmeztetett, hogy lehetőleg gyógyszertárból származó, ellenőrzött készítményt válasszunk.
Az étrend-kiegészítők minősége eltérő lehet, ezért nem minden esetben garantált, hogy valóban a csomagoláson feltüntetett mennyiségű hatóanyagot tartalmazzák. A kombinált készítményekkel kapcsolatban a belgyógyász azt javasolta, hogy mindenki azt az összetevőt pótolja, amelyre ténylegesen szüksége van. Egy többféle vitamint és ásványi anyagot tartalmazó termék csak akkor előnyös, ha valamennyi hatóanyag bevitele indokolt.
A túl sok D-vitamin már árthat
A D-vitamin esetében sem igaz, hogy minél többet szedünk, annál jobb. A szakember szerint az interneten időnként ajánlott napi 10 ezer NE körüli adagok hosszabb távon már súlyos problémákat okozhatnak. Az ajánlott mennyiségnél jóval több D-vitamin nem használ, hanem árthat. Napi 3000–4000 NE fölé orvosi ellenőrzés nélkül semmiképpen sem érdemes menni.
A D-vitamin túladagolása megemelheti a vér kalciumszintjét, ami egyebek mellett vesekárosodáshoz is vezethet. A cél ezért nem a lehető legnagyobb dózis bevitele, hanem a hiány megelőzése és a szervezet szükségletének megfelelő pótlás. Egy átlagos testsúlyú, egészséges felnőtt számára az őszi-téli időszakban napi 1500–2000 NE általában elegendő lehet. Túlsúly, krónikus betegség, várandósság vagy más különleges élethelyzet esetén azonban az adagolást érdemes kezelőorvossal egyeztetni.
Így juthatsz töredékáron D-vitamin tablettához
Idén is megvizsgáltuk a különböző D-vitamin készítmények árfekvését néhány terméken keresztül. Az előző évekhez képest a dobozárak elég változékonyan alakultak: volt, ahol árcsökkenés mutatkozott, máshol azonban jelentős növekedést láthatunk. Érdemes megfigyelni, hogy árusítóhelytől függően több ezer forint is lehet a különbség ugyanazt a terméket vizsgálva.
A dobozár azonban nem minden, így azt is megnéztük, hogy a kiszerelés (tabletták darabszáma) és a hatóanyag-tartalom alapján mekkora az egységár az egyes termékeknél. Ez alapján 1000NE D-vitamin kerülhet akár 3,96 forintba, de 31,06 forintba is.
Érdemes figyelni a patikai akciókat is, az őszi-téli időszakban ugyanis kifejezetten nagy árcsökkentéseket tartanak az étrend-kiegészítőknél. Ezenfelül van egy másik trükk is, amiről még mindig kevesen tudnak: a D-vitamint fel lehet íratni a háziorvossal receptre, támogatott áron pedig a töredékébe kerül, mint rendes áron megvenni a boltban. Még jobban járhatunk, ha a vényre felírt D-vitamint egészségpénztári megtakarításból fedezzük.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







