0 °C Budapest

Kiderült, hova és miből utazik idén nyáron a magyar

2017. július 9. 10:01

A nyár hagyományosan az utazás ideje. Sokan már télen tudják, hol töltik az év legmelegebb hónapjait. Van, akinek a "Balaton a Riviéra" és van, aki ennél kicsit távolabbra szúrja le a gombostűt. Az Intrum Justitia Európai Fogyasztói Fizetési Jelentéséből kiderül, hogy a havonta tudatosan spóroló magyarok egynegyede utazási terveinek megvalósítására tesz félre.

A jelentés legfontosabb megállapításai:

  • A magyarok 40 százaléka havi szinten spórol, közülük minden negyedik azzal a céllal, hogy utazási terveit megvalósíthassa.
  • A 24 év alatti fiatalokra jellemző leginkább, hogy üdülésre tesznek félre.
  • A megkérdezettek 80 százaléka biztosan nem venne fel hitelt, vagy kérne kölcsön pénzt rokonától, vagy barátjától azért, hogy utazását finanszírozni tudja.

Hova utazunk és mennyiből?

A KSH statisztikáiból egyértelműen kirajzolódik, hogy a turisztikai célú, többnapos belföldi utazásokra egyre többet költünk. Míg 4 évvel ezelőtt 264 milliárd milliárd forintot adtunk ki ilyen típusú utakra, addig tavalyi évben már 45 milliárd forinttal többet áldoztunk pihenésünkre.

A legkedveltebb belföldi úti célok versenyén a Balaton térsége még mindig letaszíthatatlan a dobogóról. Tavaly egész évben közel 3 millió alkalommal választottuk pihenésünk helyszínéül a magyar tengert, míg a népszerűségi sorrendben a második helyen végző Budapesten és Közép-Dunavidék térségében 2,5 millió látogatás történt. A pihenési, üdülési, vagy rekreációs céllal választott utazásaink esetében az 5-nél több napot tartalmazó csomagajánlatokra csaptunk le leggyakrabban.

Milyen forrásból finanszírozzuk utazásainkat?

Az Intrum Justitia által készített Európai Fogyasztói Fizetési Jelentésből kiderül, hogy a magyaroknak több mint 40 százaléka havonta spórol. A kutatási eredmények azt is megmutatják, hogy nagyon gyakran utazási, nyaralási terveink megvalósításához tesszük félre bevételeink egy részét. A havi szinten spóroló magyarok egynegyede tesz így azért, hogy szabadságát kellemes környezetben tölthesse.

{{BANKRACIOBANNER}}

Úgy tűnik, a pihenőidő minőségi eltöltése igenis fontos kis hazánk lakosságának. Népszerűbb ez a megtakarítási irány, mint például spórolni további tanulmányokra, vagy félretenni gyermekeink, unokáink anyagi támogatásához. Ám a legtöbben továbbra is - a válaszadók 70 százaléka - a váratlan kiadásokra tartalékolnak. A 24 év alatti fiatalokra jellemző leginkább, hogy utazásunkra takarékoskodnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A felmérés egyértelműen kirajzolja, hogy nem választunk meggondolatlanul, és azt sem szeretjük, ha a takaró alól kilóg a lábunk: honfitársaink 80 százaléka biztosan nem venne fel hitelt, vagy kérne kölcsön pénzt barátjától, rokonától utazásának finanszírozására.

Ahogyan korábbi kutatásaink is megerősítik, egyre tudatosabban tervezzük pénzügyeinket. Odafigyelünk arra, hogy csak addig nyújtózkodjunk ameddig takarónk ér, hiszen a lehetőségeinken jelentősen túlmutató kiadások könnyen hitelcsapdához vezethetnek

- figyelmeztet Kis Annamária, az Intrum Justitia üzletfejlesztési és értékesítési igazgatója.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 27. szombat
János
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?